Gyökerek – Stern Gabi filmje, majd beszélgetés róla
1961-ben születtem Szolnokon, s valószínűleg ennek köszönhetem az utazást, a gyerekkorom ugyanis annak a gondolatnak a jegyében telt, hogy a világ bizonyára valahol máshol van.
Tanár és újságíró lettem, de néhány év után mindkettő intézményesített kereteit szűknek éreztem, s azóta jobbára szabadúszóként gyakorlom őket.
Az utazás semmihez sem fogható intenzitást ad az életnek; minden sarkon egy meglepő
fordulat, minden útelágazásban egy sarokkő. Váratlan tapasztalások és találkozások, és egyre táguló horizontok, az inspiráció kimeríthetetlen forrása.
Útközben tisztább dialógusba keveredünk magunkkal, hisz megszűnnek a szokásos, s olykor igen zajos referenciapontok.
Utazás alatt az ember folyamatosan kincseket gyűjt, de igazán gazdaggá az az érzés tesz, amikor megoszthatjuk őket.
A Gyökereketfolytatva a következő néhány
évben így utazni szeretnék, s erről írni, filmezni.
„Egy egészen közeli kép India mélyéről, mely nemcsak térben, de időben is messzire vezet. Olyan messzire, hogy eljuthatunk legmélyebb emlékeinkig….”
A filmhez kapcsolódóan készült még 5 kisfilm, szöveg nélkül, egy-egy verssel a Bhagavad Gítából ill. a Rig-Védákból.
honlapom www.sterngabi.hu
Bár a honlapomról elérhető „a könyv” : Helena Norberg-Hodge: Ősi jövendők – Ladak tanításai, külön is ki szeretném emelni. Ezt a könyvet én fordítottam és adtam ki, és tartottam róla előadásokat az elmúlt 3 évben.
Honlapja: www.osijovendok.net
271 jó szó a Gyökerekről
Abban, aki megnézi Stern Gabriella Gyökerekcímű India-
filmjét – és a hozzá kapcsolódó öt kisebb etűdöt – különösebb utánagondolás nélkül megfogalmazódik: ettől a munkától tökéletesen idegenek azok a közhelyek, amelyekkel a televíziók útifilmjei emberemlékezet óta táplálnak bennünket.
Tény, hogy a téma, azaz a Föld utolsó nagy, archaikus kultúrája önmagában is izgalmas, mert közös, már többnyire nem is tudatos emlékeinket ébresztgeti, ráadásul pedig különleges, és persze látványos is. Mint egy kötetnyi színes metszet valamely régi korból, s ezt a benyomást csak erősítik a színek, vágások, és az autentikus, rendkívül igényes indiai zenei aláfestés.
A „ma és a tegnap”, a „hagyományos életmód és a technikai haladás” agyonhasznált szembeállítása tökéletesen mellőztetik: az alkotó arra mutat rá, hogy van még hely a Földön, ahol az emberi lét spontán és természetes – és ez a vidéki India. Az egzotikumban továbbélő időtlenség, amely boldoggá teszi az ottaniakat, vidékek, ahol hírből sem ismerik a Freud – féle „rossz közérzetet a kultúrában”.
A Gyökerek emlékmentés, kirándulás egy szerves, ősi, lassan hömpölygő valóságba, ahol a dolgok a helyükön vannak, az emberek pedig – miközben az űr és sztratoszféra jeges magasságaiban műholdak és repülőgépek suhannak fölöttük – kézenfekvőnek és örömtelinek érzik életüket. Ahol jó dolgozni, jó gyereknek és öregnek lenni, ahol a szegénység nem tragédia, s ahol istenek vigyázzák a halandók minden lépését.
Üdítő módon a kísérőszövegben sokkalta több a derű, mint a pátosz, és bár ez az az India, ahol a szekerek nyomtávja milliméterre megegyezik a kétezer év előttivel, mégsem a múlt valamiféle komor zárványa.
A film nosztalgiát hagy nézőjében, s hogy mifélét, azt jól megmagyarázza az egyébként görög szó lehetőség szerinti legpontosabb értelmezése, amely: ’a hazatérés (némiképpen) fájdalmas vágya’.
Majdhogynem honvágy.
Illetve egy Meghívó:
Meghívó egy rendhagyó időutazásra, amelytől a befogadottság és beavatottság érzése tölthet el minden nézőt. Mert az igazi Befogadott, Stern Gabriella, a film készítője, úgy kínálja felénk a megismerés lehetőségét, hogy nem csupán az elképzelhetetlen nyugalmat és boldogságot látjuk, halljunk, hanem azonnal érezzük a valódi India sava-borsát is. A témában megszokott felületességet azonnal lesöpri a tény, hogy a film 1994-2014 között készült. Az antropológiai módszerekkel dolgozó, és sziszifuszi tudásvággyal megáldott szerkesztő valami olyasmit oszt meg nézőivel, amely igényes, új műfajt teremt az utazgató dokumentumfilmek világában.
Miért éppen India? Mert az ünnepeknek, a munkának, a tanulásnak, de még a reggelnek is külön kiváltságos és megható, a hagyományok tiszteletén nyugvó, magabiztos pillanatai vannak, amit csak a beavatott ismerhet meg India mélyén. Eddigi szókincsünk sekélyességére a film végén jövünk rá, hiszen nem egy elmaradott, hanem egy boldog világ üzen a kiválasztott Befogadón keresztül, és amely üzeneten időszerű lenne elgondolkodnunk itt, a civilizáció tégelyében fortyogóknak
