Utazás és Isten élmény

A weblapomon van egy link, hogyan támogathattok, s csodák csodája, volt nem is egy lelkes ember, aki vállalta, hogy mp3–ról begépeli a naplóm egy-egy részletét, így új történeteket, elmélkedéseket is teszek fel lassanként oldalamra. Te segítségedet is elfogadom szívesen, ha úgy érzed tudsz gépelni. Megosztom az egyik szösszenetet:

Érdekes, hogy egyes európait Ázsiába szólít a lelke, másokat pedig Afrikába. A legtöbbjüket persze sehova. Egyébként érdekes volt egyetemi

előadásokat hallgatni régészetről, korsókészítésről, fém öntési és fúvási technikákról,

amit 2 és 20 ezer évvel ezelőtt műveltek miközben most itt zajlik a szemem előtt. És közben azon gondolkodom, hogy a természeti vagy

természet közeli népek mit kezdenek az időtengerükkel, s a benne elhangzottakkal, azaz a beszélgetéseikkel? Jut-e ezáltal egy jottányit is a népesség közelebb bármiféle bölcsességhez, megértéshez? Vagy csak maradunk

’kultúrállatok’, akik a szavakkal, de nem a tartalmukkal haladják meg a négylábúakat. Az utazásról megint csak eszembe jutott pár dolog, hogy ilyenkor talán több helye és ideje van az áldott állapotoknak, amikor beugrik, összeáll a kép. Megérik a gondolat. De talán ez amiatt is van, hogy jórészt befogadás zajlik  és nincs a napi kényszer el- és kiadni magunkat másoknak.

Itt van az amikor megvan a befogadás és ahogy van időnk, úgy beérik a gondolat.

Mikor az alma érése már nem az esőn múlik, nem is a víz felszívásán, hanem csak a napon. Szóval nem kell kiadni magunkat másnak, s ha még szerencsésebbek vagyunk, akkor még nem is értjük és nem is értik a nyelvet, és ilyenkor már csak csupán a természet van. Az ő nyelve átjár, amint a hideg is meg a meleg is. Tehát ő nem más, mint önmaga. S amikor mi sem vagyunk mások, csak önmagunk, akkor tudjuk megérteni egymást. Minden egyéb alkalommal el vagyunk választva, s keressük magunkat.

S azt gondoljuk, hogy beszéd révén majd ez menni fog, vagy valami mástól. Megtudjuk. S aztán így egyre távolabb kerülünk önmagunktól. Az én helyzetem most már más, lehet hogy én is úgy viselkedem, ami egyénként érthető másoknak ebben a szituációban, de ez nem azért van, mert meg akarok felelni, és akkor majd elfogadnak, vagy esetleg valakiknek a véleményére adnom kell: pl. közvélemény.

Hanem én most ezt játszom.

Az Istenélmény. Vannak állapotok amikor az egységet érzem. Lehet, hogy hülyén hangzik, de van amikor tényleg bejön ez az összhang. Amikor tudom, hogy az ő akarata és az én tettem éppen egy húron pendül. Beh szép is az!

Fura egyébként, mert ahogy meg akarom fogni ezt az érzést, rögtön elillan a kezemből. Nem tudom megfogalmazni. Lehet hogy nem akarni kell, hanem csak követni a bensőnket és akkor miénk lesz az élmény teljesen. És akkor egyesülünk a bennünk levő Istenünkkel, magunkkal, s teljessé válunk, teljesség érzése lesz. Egész-ség.. S ez a teljességélmény fejeződik ki úgy, mint Istenélmény.

Ezek az érzések hasonlóképpen törtek rám itt Afrikában, hiába snassz, de azért mégis egy csoda, hogy ott van, aztán meg eltűnik. S ehhez képest a mindennapi létünk, ami egyébként szintén csoda, de valahogy olyan profánnak hat.

Meg ez a sok csacsogás, izgés-mozgás. Mennék odébb a gyerekektől, de ezek csak jönnek utánam. Ezek szerint nincs meg bennük az az empátia, amit egy gyerekről gondolnánk.   Vagy bennem a tűr-elem. Fura hogy a társadalmi lét mire szocializál. Hogyan formál, reformál és

deformál minket. De az biztos, hogy nem az együttélésre, az együtt-re-hangolódásra. Pedig a modern társadalmakban egyre több szabály van erre, a sok zajban meg nem halljuk meg az alaprezgést. Talán lehet, hogy ez a nyelveknek az összekuszálása. Ez az együtt-rezgés egyébként lehetett a horda közösségekben, amikor együtt éheztek, együtt étkeztek, együtt éreztek…

Csak ennyi. Ezt a hangulatot akartam megosztani, akinek füle van hallja..