A vidéki kalandozásom után most az ország fő turista látványosságához kalauzollak titeket. Nem az építményről írok, arra biztos vannak jó weboldalak. Én maradok a személyes történetemnél.

Angok Wat – az évezredes építészeti csoda

SIEM REAP a következő úti célom, ami keveseknek mond valamit. Ismertebb megnevezése a környező látványosság miatt: ANGKOR.

A buszjegy mellé járt lábmasszázs is árukapcsolás gyanánt. Egy fura ’nő’ csinálta, lehetett volna férfi is, sőt lehet, hogy az volt. Útközben az Amerika Hangja khmer adását hallgattuk, miközben olvasgattam a „The First They Killed Was My Father” c. életregényt, melyben egy 4 éves kislány a rázuhant Vörös Khmer (továbbiakban VK) ’élményeit’ eleveníti fel. Állítólag története tipikus (megrázó, szomorú, tanulságos), bárki írhatta volna, aki akkor itt élt. Itt tudtam meg, hogy azzal az indokkal telepítették ki a főváros lakosságát, hogy jönnek az amerikaiak bombázni. Nekem csak az lett volna gyanús, hogy aki nem akart menni, azt agyonlőtték, útközben pedig kifosztották a menekülőket. Teszem azt hozzá nem tudom, hogy a 2. világháborúban ez hogy járta mifelénk, de az elűzött zsidók, majd később a németek vagyontárgyait a magyarok elvették, elvitték.

Szóval Siam Reap városa elég drága ahhoz képest amit eddig tapasztaltam Kambodzsában. Két-háromszor annyira, mint az átlag, köszönhetően a rengeteg turistának. Talán a szállás a kivétel, azt találtam olcsón a külvárosban, ráadásul kerékpárt is lehet használni, így el is dölt, hogy fogom felfedezni az archeológiai területet. No meg hogy oldom meg a bejutást, mert napi budgetem 3 USD, s nekem itt már drága minden.

Gyakorlatilag aki az országba látogat, 95%-uk csak ide jön el Angkor miatt, 2-3 napra. Ezek után a helyiek logikáját értem, mert ha valaki képes kifizetni 20 $-t egy napijegyért, ami majd 1 heti fizetése egy helyinek, annak már ne legyen drága az ebéd 1$-ért. De másik oldalról a helyiek szívjak meg, mert aki nem nyes le magának a zsíros turistaüzletből, annak drágává válik a városa, egészen odáig, hogy a netet sem képes megfizetni (1$/ h). Persze azt nem lehet megenni, nem alapszükséglet. Még.

Rizst kerestem, de nem találtam a legtöbb kifőzdében. Meglepő Ázsiában. Volt hely, ahol zöldséggel és tűzzel is rendelkeztek, de megsütni már nem voltak hajlandóak. Erről jut eszembe egy helyi vicc: Amikor egy khmer horgászik és fog egy nagy halat, visszadobja. Amikor fog egy kisebbet, azt hazaviszi. Miért? (Mert csak kis serpenyője van.)

Másik arca a helynek, hogy az árusokat nem lehet levakarni a nyakamról. Igaz, ha már nagy profitra játszik, megéri a fáradtságot, hátha 10-ből 1 x bejön..

Beszereztem a helyről egy ingyenes kiadványt térképpel, ahol megint egyoldalas hirdetés hívja fel a figyelmét a nyugati turistáknak: „sex with children is crime”. (500 szex gyerekkel bűnelkövetőt már letartóztattak, s 20 év börtönnel fenyegetettség van nekik kilátásban. A képen egy megbilincselt fehér ember képe látható.) De a legérdekesebb, hogy a japán verzióból ez a hirdetés kimaradt! Na, vajon miért, ők nem szexelnek gyerekekkel?

Angkorhoz az utam egy killing fields (tömegmészárlás helyszín) és egy aknamező mellett haladt, bennem sem hagyva elévülni a közelmúlt eseményeit az új évezred távlata mellett.

Angkor Wat területe, építészete

Az archeológiai terület (templomok) java része egy 25 km² területen fekszik, bejárása bicóval a sok homokos út és távolságok miatt kitartást, motorral inkább pénzt és nagyobb befogadókészséget igényel, hiszen annyi építészeti csoda várja az utazót, hogy megemészteni szinte képtelenség.

A legnagyobb részük a 10-13. század között épült, természetesen kőből, mert az az isteneké. A milliós lakosság faházai lakóival együtt elenyésztek, de maradtak a hindu, majd később a buddhista templomok..

Az ország ereje, területe és vallása királyonként változott, de az épületekből leszűrve a 12. századtól volt a fénykor és egység ideje. Területe Burmától Vietnámig és fel Laoszig, vallásai a hindutól, mahayanán keresztül a hinayana buddhizmusig változott, majd ez utóbbi rögzült a birodalomban.

Minden történelmi változást a domborműveken, minden vallási változást a szobrokon kísérhetünk végig. Ez gyakran rombolásig is jutott, de érdekesebb variációk a hindu templom átbuddhásítva, avagy a buddhista templom átfalloszozva (visszahindusítva). De kár lenne tagadni, az épületek igencsak indiai hatást tükröznek. De ezt most nem firtatom, ez legyen a művészettörténész tisztje, vagy egy hozzászólóé.

Angkor és a turizmus

Angkor volt a királyi főváros ebben az időben, de mikor már a mezőgazdaság helyett a kereskedés válik fontosabbá (s amúgy is jönnek a sziámiak), akkor célszerűbbnek látszott keletebbre, a Mekong partjára tenni a fővárost, amerre ma is van. Persze 14. század után ez a város is elnéptelenedett, s megérkezett Angkor „első” népszerűsített nyugati felfedezője 1860-ban, s azóta a turistainvázió leállíthatatlan. Napi 5-6000 külföldi érkezik, s fizeti be az általam irreálisan soknak ítélt 20$ belépőt, ami egy olajcég profitját gyarapítja, mert ők tulajdonolják, igen. Cserébe nem sok restaurálási munkát láttam az ott töltött 5 napom alatt, pedig még nemzetközi szervezetektől is ömlik a pénz, amit – helyi bérekkel számítva – lehetetlenség beleölni a projektbe. No de erről ítélkezni már megint nem az én tisztem.

Szerencsémre az egyik elutazó külföldinek 1 hetes jegye volt, így elkértem tőle, igaz kicsit nehezített a helyzeten, hogy itt fényképes igazolványt adnak ki, így még kis előmunkára volt szükség. De elég jóra sikerült, most már csak az ellenőrző pontokat kellett elkerülnöm. Ott az alapszabály az volt, hogy mellék utakon közelítettem meg mert tágabb értelemben 100 négyzetkilóméteren vannak építmények, a belső rész 4-7 km átmérőjű, így azért nem kevés bejárni.

Első nap egy napkeltés kostoló volt, gondoltam akkor még nem ellenőriznek. Jó volt bicózni, kicsit bóklászni a romok között, melyből néhányat meghagytak dzsungelesen benőttnek, a fotósok nem kis örömére.

Március révén, sziesztát kötelező tartani délidőben, mert a nap forrón süt, még akkor is, ha véletlenül felhő takarja. No meg amúgy is kell idő emészteni a látottakat. Ha hagyják, mert az árusok mindenütt a nyomunkban: postcard sir, cold water-el űznek a sírba. De hogy fáradozásuk nem hiábavaló, mi sem mutatja jobban, minthogy van, aki 1$-t (!) ad nekik, hogy lefotózta őket, ami egy napi keresete egy tanárnak, orvosnak). No, ezeknek adnék piros lapot, mert olyanra szoktatja őket, ami elront egy népet, helyet stb., s tesz az orvosból vendéglátóst, mert úgy jobban keres.

Csak visszautalnék arra a sokat vitatott mondatomra, miszerint én próbálok úgy utazni, élni, hogy lehetőleg az eredeti kulturális, emberi és közösségi állapotokat érintetlenül hagyjam. Ne én miattam nyissanak McDonald’s-ot jellegű dolgokra gondoltam. Valahogy ezt úgy tudnám leírni, hogy úgy távozzak a földről, hogy megőrzöm azoknak a világot, akik azt majd utánam lakni fogják legalább úgy, ahogy én találtam. De legalább mi hátizsákosok tegyük meg. Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye, hát ne piszkáljunk feleslegesen bele (főleg tudatlanul és kényelemből ne).

A szegénység relatív

No, de mielőtt nekiállnánk szörnyülködni a hivatalos adatok felett, miszerint keveset keresnek, azért azt is tudni kell, mindenki hozzátesz a 20$-os fizetéséhez. Még a tanár is jegyzeteket ad ki és el, magánórát tart, a rendőr és hivatalnok pedig egyértelműen korrupt. Itt egy biztonsági őrnek zsíros a fizetése 120$, recepciós 200$, ami már bőven elég, mert 70$-ból lazán ki lehet jönni egy helyinek. Tehát ismétlem; relatív a szegénység. Majd mindenkinek van motorja, VCD, HiFi cucca stb., ha meg nincs, akkor van a szomszédnak, s a családok átjárhatóak.

De mégis a legáltalánosabb közjóléti tevékenység, amikor a kifőzdékben filmet néznek. Ahova én járok, ott mindig ebédkor kezdődik egy klasszikus kori kínai szappanopera, feliratozva. Kimért mozdulatok, zenei töredékkel kísért megdöbbenések és érzelmi viharok.
De legritkább esetben néznek TV műsort. Itt a film vagy a karaoke CD-k mennek. A kínai kulturális dominancia egyértelmű, úgy tűnik Pol Potnak voltak etéren sikerei.

Ha egy fiú házasodni akar, akkor az csak pénzkérdés, mert ha van 1000$ a lány szülei részére, s másik 1-3000$ a bulira, akkor a frigy megköttetik. Tegyük hozzá, hogy a jó házasságszervezőnek az út fellocsoltatásáról is érdemes gondoskodnia, mert egyébként pornyeléssé fajul a dolog az útviszonyokat ismerve.

Találkozások

Angkorban találkozhatunk szerzetesekkel, kik kedvesek és ami a szívükön az a szájukon. Az egyik hosszú beszélgetés végén őszinte kívánsággal a szemében megkérdezte: lehetek a barátod? Nagyon emberi, de elszoktunk ettől. Meghatódtam.

Máskor pedig egy kislány kérdezte: a bácsi miért olyan fehér? Édes. Pedig, ha tudná, hogy ennél barnább nem lehetek, nem vagyok rá képes.

Volt egy néma kisfiú, sokáig kísért, fogta a kezemet. Amikor leültünk, s a kezébe adtam a prospektust, nagyon aktívan és élően reagálta le a képeket. Mutatott a képre, majd rám. Ő minden fehér ember fotójában engem vélt felfedezni. De a legérdekesebb asszociációja a rendőrről a bilincselés. Egy 3-4 éves kisfiú!! Tehát már látott ilyet!

Egyébként a városi rendőrség hivatalos felosztása is érdekes. Ilyen departmentek vannak: tourist, foreign, statistics, fire police, public order, land traffic, civil penalty, human trafficking and juvenile protection és végül a serious crime. (A turista, külföldi, közrendi rendőrségtől kezdve fiatalkorúakat védő és súlyos bűncselekményekkel foglalkozókig.) No és persze van PR is. S mindegyiket nagy neontábla jelzi.

Kulturális programok

Ebben bővelkedik a város. A sok ezer külföldit ki kell szolgálni. Naponta be lehet nevezni vacsorás-népzenes és táncos estékre (6-20$), de a lelkes külhoni és a helyi entuziaszták a sövényen túlról szemlélik a klasszikus betétekkel kiegészített performanszt. Vajon én hol voltam? A partvonalon kívül a kis büdzsémmel. A néptánc vidámabb, lendületesebb, hangosabb és őszinte – benne halászmotívumok, szerelem stb. A klasszikus (udvari) fényesebb, pompásabb, visszafogottan lassú. A zenei aláfestés (s tánc) megint balinéz hatást, hangulatot idézett bennem, de hadd tévedjek…

Hetente ingyenes Bach koncert csellóra. Dr. Beat Richner svájci orvos propagandával összekötött zenés előadása a kambodzsai egészségügyi viszonyokról, illetve beszélt az általa nyitott gyerekkórházakról, melyek (pénz és vér) adományok nélkül nem tudnának működni. Így ők is gyűjtenek a koncerttel.

Egészségügy

Évente több ezer gyerek életet mentik meg, mert az állam gyakorlatilag kivonult az egészségügyből, így az gyógyul, akinek pénze van. Papíron az egészségügyi ellátás ingyenes, de Marx óta tudjuk, hogy ami ingyen van, az drága. Az orvosok meg nem az állami fizetésből akarnak nyomorogni, hanem a zsebpénzből. Kórházai költségvetésének 90%-a külföldi magánadomány, 8%-a a svájci államé, s 2% (!!) az itteni szerepvállalás. Ennyit ér egy emberélet. (Eddig sem ért sokat). Napi 8 gyereket kezelnek, egy kezelés általában 5 nap. Erre van 13 millió $-ja a 3 kórháznak. (Egyébként valaki tudja, hogy nálunk mennyiből gazdálkodik egy kórház? S annak hány százaléka a munkabér?)

Az ország első számú nyűgje a TBC. Ez is a vietnámi háború hozadéka. Az USA bombázta a vietkongok által is használt keleti országrészt, megölve így 250 ezer khmert, akik ezért érthetően a VK (Vörös Khmerek) bázisát alkották. A többiek menekülttáborokban kötöttek ki, ahol a TBC volt az úr.
S Pol Pot ugyebár az amerikai bombázást kiáltva telepítette ki a főváros lakosságát, s vette át a hatalmat az előző korrupt és gyenge rezsimtől.

Igaz majd négy év terrornak köszönhetően az ország 900 orvosából 53 (!!) élte túl Pol Pot mellékhatásait. Népszerű volt még a krokodilok emberekkel táplálása, illetve perverz, de működő megoldás, hogy a gyerek végezze ki a szüleit… Ha nem teszi, valaki a szeme láttára megteszi.

Ha ezek a támogatott kórházak nem lennének, rengeteg család ellátás nélkül maradna. A lakosság 50%-a 15 év alatti, s az egyetlen népességszabályozó a drága nősülés lehet. De még ma is 1000 szülésből 73 halállal végződik, s a többi 10% 5 éves kora előtt meghal (diarrhoea). A hasmenés (pontosabban annak következménye a kiszáradás) vezethet halálhoz.

Létezik az országban egy monks HIV projekt, ami első olvasatra meglepő, de csupán arról van szó, hogy a szerzetesek hirdetik a terjedés és védekezés módjait.

Taposóaknák

A szerzetesek részt vesznek aknaszedő projektekben is. A világelsők között az ország az aknák által megnyomorított emberekből, igen ez feltünt… már megint a közelmúltba jutunk. S ezzel átkanyarodnék következő témámhoz, Siem Reap másik (underground) látnivalójához a LAND MINE MUSEUM-hoz (Taposóakna Múzeum).

Szó szerint underground, mert az állam is nyitott egyet pár éve (3$), s próbálja a srácot ellehetetleníteni, aki viszont színvonalasan csinálja, s adományokból tartja fennt az intézményét. Aki Ra – egy volt katona, aki telket vett itt, és sérült gyerekeket fogadott be és taníttatja őket. Emellett rendezte be informatív múzeumát, ahol én is körülnéztem. 1990-95 között 10 millió taposóaknát telepítettek az országban (s előtte mennyit??). Egy ember egy nap kb. 100 db-t fektet le. Eddig 45 ezer halott, havi 40-120 új az eredmény. Mind a mai napig. S 2004-et írunk. S az áldozatok 97%-a civil személy!! Az aknára lépők 18%-a hal meg (vérzik el), 23%-a amputációval megússza.

Őket látjuk az utcán és a koldusok között. Milyen jó lenne, hogy mint a szemétnél, pld beépítenék az eladási árba a rehabilitáció költségeit, kvázi a termék környezetterhelését. Tuti senki nem venne taposóaknát. Abban meg hogy országok megegyeznek, hogy tilos használni, az meg naívság, hogy betartják. Pénz beszél , kutya ugat.

Ma még 52 ország aláaknázott (főleg Afganisztán, Afrika, de hogy ne menjünk messzire, ott van a volt Jugoszlávia, még ma is szedik az aknákat). Egy akna ára 5$, felkutatása 500$ (vagy az amputációs műtét és rehabilitáció ára, vagy csupán a boci ára, aki rossz helyen legelt).
Hogy hány csonka él az országban? Most kb. 40 ezer. Tehát minden 275. ember amputált errefelé. Ezt csak egy sariját bevezető, bűnözőkkel teli ország tudná felülmúlni. S a világ minden évben 500 millió dollárt költ Kambodzsára, s ez a nagyságrend az ország költségvetése is, amit persze nagyrészt ismét a hadseregre fordítanak. Ezeket nevezzük a boldog béke éveknek??

A múzeum kiállításán a szakleírásokat böngészve a Mechanikai Művek termékével is találkoztam. Igen mi is gyártottunk, szállítottunk. De itt most nem a nemzeti büszkeség töltött el, hanem a szégyen. Egyébként még miket gyártottak ott?? Válaszokat várom, ha tudjátok.

Kambodzsában USA, Kína, Szovjetunió és persze Vietnam aknái, azaz marketingesei arattak sikert, nagy pénzeket szakítva az országuknak, míg másoknak a lábát.

A szerkezetek egyszerűek; feszített zsinór vagy 6 kg nyomaték hozza működésbe az aknákat. Elkerülendő, hogy nyuszi is aktiválja. Megtanultam megkeresni bottal és hatástalanítani a szerkezeteket, nem egy ördöngösség. Ha van egy tollunk, botunk, oldalról (ne felülről!!) kapargassuk a talajt, s ha van ellenállás, koccan, akkor érezzük. Körbekaparjuk, majd hatástalanítani pedig a legegyszerűbb (minden típusra specializálódtam :o))

Nem is értem, a gyártók miért nem találnak fel valami trükkös verziót, hogy ne lehessen hatástalanítani, vagyis ne legyen olyan könnyű újra felhasználni, s ezáltal a forgalmukat növelhetnék… Ugye milyen morbid vagyok? A jugoszláv háborúról volt egy film, ott arról szól, hogy egy katona rálép, kattan, s amig nem lépsz le nem robban. A kérdés, tudsz-e annyit állni, amg hatástalanítja valaki. Érdekes tudatállapot. Meg a Beyond borders c. film Angelika Jolyval is alapmű ezügyben.

Pedig már így is a 3 nagy gyártó monopolhelyzetbe került, mert nem írták alá a betiltásról szóló nemzetközi egyezményt. Ennyi. A profit mindenek felett.

Egyébként utakra és ösvényekre telepítették jórészt, így az útikönyv para, miszerint az utakat ne hagyjuk el, kissé ellentmondásosnak látszik. Persze ott már felszedték. A másik okos elszólása az útikönyvnek; ha aknamezőn találod magad… Nos, akkor már késő, mert jó eséllyel felrobbantál. Ha nem, akkor pedig nem tudod, hogy az.

De ha mindenképpen aknára akarunk lépni, érdemes lábujjhegyen tenni, mert akkor nem kell térdig amputálni. A harckocsi aknák miatt pedig nem kell aggódni, mert 300 kg felett lép csak működésbe. Hogy mégis sok az áldozat? Ennek az emberi szegénység és tudatlanság az oka.

A fel nem robbant lövedékeket sem érdemes piszkálni, habár az évek során 50% bedöglik magától. No de a lakosság gyűjti a TNT-t és eladja, nekik hiába mondják. Valami hasznuk legyen a háborúból nekik is, hiszen végig ők viselték a terheit.

Aki Ra élete is érdekesen alakult. Szüleit kivégezték, s ő már 5 évesen VK (vörös khmerek) nevelésben részesült, mígnem 10 évesen megkapta első géppisztolyát. Később aknatelepítésre tanították (olvasni minek! Aki tudott, mind meghalt). Egyébként az aknák jórészt önvédelmi célt szolgáltak a kis katonai egységeknek éjszakára. Este körbetelepítették a tábort, reggel felszedték és tovább álltak. Ha látogatójuk érkezett, az robbanással jelezte :o) Nehéz volt őket becserkészni.

A vietnámi seregnek 4 évébe telt eljutni Siem Reapig, s akkor is csak a főutakat ellenőrizte. Nos, Aki Ra Angkornál esett fogságba, s 13 évesen választhatott: vagy lelövik, vagy a vietnámiakkal harcol tovább (én sem döntöttem volna másképpen). A VK egységek létszámra ötöde volt a vietnáminak, de nagyon jól szervezettek voltak és hatékonyak. A félelem csodákra képes, no meg ki tudja ha nem aktívak akkor sajátjaik lövik agyon. Ezért Vietnám hazaengedte azt a katonáját, aki élve fog el VK partizánt. Ez azt is jelentette az én olvasatomban, hogy élő fogoly nem volt a gyakorlatban!! A fogolyból kiszedték a VK táborhelyét, s éjjel lecsaphatott a vietnámi egység. De egy idő után Polpotisták fals foglyokat „küldtek”, akik csapdahelyekre vezették, s így elhullottak a vietnámiak.

A VK-nak lehetett egy rábeszélőképessége (az embereinek meg hite), hogy egy ilyet bevállaljon, amikor tudni lehet, nem ússza meg élve. No de ki ússza meg élve? Minden negyedik kambodzsainak ez nem sikerült.

Egyébként a falusi lakosság elég lojális volt a VK-hoz. Amikor a kormányerők tisztje ment egy felszabadított faluba, a helyiek felrobbantották a tankját. Természetesen, Aki Ra a tank tetején ült, s életben maradt. Máskor pedig ő volt őrségben társával, ő aludt, s mit ad Isten, az odamenő VK katonák jelszava ugyanaz volt, mint az övéké (melyet naponta változtattak!), társát elvitték, s míg ő aludt, addig kitárazták fegyverét, így amikor táborukon rajtaütöttek, ő nem tudott segíteni a vietnámi társainak, mert nem volt lőszere. Mindenki meghalt, csak ő menekült meg. No innentől kezdve gyanús volt nekem az ember, akit egyébként sose láttam, de még csak 30 éves. De legyen ez az ő titka, mi volt az igazság.

A vietnámiak nem bántak jól az országgal. 10 év alatt vittek mindent, fát, fémet, s az országból egy darabot (kering a nép ajkán). De a lakossággal sem bántak kesztyűs kézzel, éhesek voltak, hát rekviráltak. Ha valakinek a tehene aknára lépett, azt megbüntették, mert drága az akna, s azt a VK-nak szánták. Mondtam, hogy reciklikálják, no meg jó ürügy elvenni a tehenét a parasztnak. Persze egy idő után nem volt jelentkező a tehénre, így azt megették. A következő lépés, amikor direkt a tehenek közelébe aknásítottak, így mindig gazdag ételük volt a hódító vietnámiaknak.

De a harcok során ez csapda is volt. A VK megfutamodott, de a kondér környéke alá volt aknázva, avagy az étel, mely várta a vietnámiakat meg volt mérgezve.

De az ínség művelt mást is. Amikor vizük nem volt, vizelettel lágyították a kemény rizst. De aknával vadásztak is az erdőben. A legviccesebb történet, egy bizonyos amerikai akna, melynek az elejére rá van írva: az ellenség felé (kvázi teteje), de a hátuljára is írtak: ez a hátsó rész. (Amcsi intelligencia?)

Aki Ra sorsa a vietnámiak kivonulása után az állami seregben folytatódott, ahol jórészt aknamentesített, s abból élt, hogy a TNT kilóját 6 forintért, míg a géppisztolyokat 10$-ért eladta a thaiföldi seregnek, aki gondolom visszaforgatta a VK-nak, hiszen azok a határánál húzódtak meg évtizedekig, eladva drágaköveket, fegyverért cserébe. S a kör bezárult, a polgárháború évtizedekig folytatódhatott. Majd mikor szorongatták őket, átmenekültek Thai földre (akik persze semmit nem tettek ellene, hiszen jó pénzt hozott nekik.

S még egy titkos, nép ajkán élő verzió a VK-ról, miszerint Kína arra használta fel őket, hogy kiirtsák az ország lakosságát, s helyükbe kínaiakat telepítsenek. (Már a spájzban vannak, vigyázz!)

Vissza Siam Reap-be.
A piacon sok CD-t lehet kapni a genocídiumról, de egyelőre fejek nem, csak lábak hullanak. Én maradok a zenei CD-knél. Például Angkornál rengeteg utcazenész van, akik mind sérültek (fél láb, fél kéz, vak, etc.) Ha nem is profi, de kellemes a zenéjük. S látványnak sem utolsó, amit a lecsatolt lába mögött játszik. De 20 perc alatt 10$-t könnyen megkerestek. Ez is Angkor. De pizzát is könnyű találni 7-9$-ért. Turistahely galériákkal, gazdák szuvenír boltokkal. Mindez nem nekem. Én csak egy hátizsákos utazó vagyok, aki emlékeket cipelek, súlyosakat.

Rengeteg autónak nincs rendszáma errefelé, s megtudtam, hogy rendszámot adózás (vám) után kapnak, de ha messzire nem mennek, akkor itt a rendőrök elnézik. Gyorshajtás pedig az utak állapota s kátyuk miatt nem gond, nem is kell felírni a rendszámot.

Az egy hónap lázam

Egyik délután fáradtnak éreztem magam, zuhanyzásnál kiderült, lázam van. Éjszaka sikerült 40˚C-ig feltornázni, nappalra 38˚C-ig. Egy dolog bosszantott, hogy nem tudom az okát. Elmentem maláriatesztre, de feleslegesen. Negatív. Beszéltem egy kórházban egy nővérrel, aki azt a „bölcs” szaktanácsot adta, hogy szedjek lázcsillapítót! Amikor a láz működési elvéről kérdeztem, nem tudott semmit (mintha az asztalos nem tudná, hogy a fa az idővel összeszárad).

Elméletem miszerint: ez a test válasza a behatolt idegen anyaggal szemben. Avagy az idegen test váltja ki, hogy legyengítse a gazdaszervezetet. Én az elsőre tippelek, de akkor a lázcsillapító nem old meg semmit, csak tünetet kezel. Esténként 39˚C. Ekkor fáradt voltam, 38-nál könnyed, s amikor Panadolt bevettem a 3. napon, 37.5 lett, s szinte lebegtem a könnyedségtől. Végül a városban bicóztam, hát benéztem egy hét után a kórházba.
Az orvos csak franciául tudott, így egy nyomtatványon mutogattam el neki, hogy semmi bajom, csak lázas vagyok. Tudni szeretném az okát (a nővérke segít fordítani). A vérnyomásomat mérte meg, illetve egy sötét teremben, egy méterről nézte még a nyelvemet (no nem a torkomat), s a gátolt nyelvi kommunikációnk ellenére az 5$-t ki tudta mondani (naná zsebpénz). Fogalma sincs mi bajom lehet, de felírt paracetamolt, s valami antibiotikumot allergia és légzési gondok ellen (ez az infó a patikustól származik). Erre kér pénzt?? Ennyit én is tudok, s nem kell 5 évet orvosira járnom. Legalább csinált volna úgy, mintha tudná mi bajom lenne, s legalább a tüdőmet, torkomat vizsgálta volna meg. Ez a kórházi orvos. 1,5$-ral díjaztam mutatványát. De ennyi erővel egy hónap után itt orvos is lehetnék (tudom ez nagyképűség), csak ezt a ’nem érdekel’ attitűdöt tartana tovább elsajátítani. A lázam karaktere nem változott 1 hét alatt.

Sajnos a 30 napos vízumom lejár, megint egy országgal odébb kell állnom, s stoppal nyugodtam elevickélek a thai határig, igaz az ország M7-ese jórészt még földút, illetve, ha a sofőr nem figyel, könnyen a folyóba kerülhet a kocsi, mert útközben leszakadt hidakkal kell megküzdeni. Persze semmi tábla nem jelzi a híd hiányosságait.

A határnál rengeteg fényűző kaszinó és szálloda. Ezért kiírták a thai hatóságok a kiléptetésnél: ha valaki szerencsejátékozni megy Kambodzsába, annak nem garantáljak, hogy nem lesz elrabolva vagy megölve. Még jó hogy elfele megyek az országból.. Hát ilyen rizikó faktorokat kerülgetve jártam-keltem egy hónapig Kambodzsában.

Miért olyan kicsik a dinnyék Ázsiában? És hasonló kérdéseket tegyetek fel, amíg erre mód van. Mekk Elek, mekk felelek mindenre (nesze neked bölcsész beállítottság).
Avagy a berturista.hu ötletéből kiindulva kívánságokat teljesíthetek (pl. találkozz egy sámánnal és kérd meg, hogy énekeljen, bukfencezzen stb.) A fantáziátokat szabadon engedhetitek.
Hamarosan a hozzászólásokat is elküldöm.
Üdv mindenkinek: Vándorboy
2004.03.21. Siem Reap, Cambodia

A képre kattintva a nyíllal lehet a fotó albumban lapozgatni: