Kurdisztán körutazás

Akik az Ararát mászás után még tudnak hosszabbítani, nekik egy igen intenzív kurdisztán utazást állítottam össze. Én nagyon szerettem ezt a területet, a kurdok végtelenül kedvesek, tele történelmi emlékekkel, jó gasztróval, s eközben szép tájakon kanyargunk az anatóliai fennsíkon.

Betekintést nyerünk kicsit az életükbe, történelmükbe és a jelen valóságukba.

Ha jönnél velünk, érdeklődni itt tudsz az űrlapon. 

Akkor itt a 6 nap program .

Aug 19 péntek  Van – Diyarbakir

reggel elbúcsúzunk azoktól akik hazajönnek. Akik a hosszabbtáson maradnak, velük még sétálhatunk kicsit, majd ki a buszállomásra és a menetrendszerű busszal elindulunk Diyarbakir felé. 390 km. Ez kb. 7 óra buszozás a Van tó déli részétől az anatóliai kurdok székhelyéig. A táj még itt is szikár magasföld, hatalmas terek, dombos táj. Este elfoglaljuk a szálláshelyet, majd este kimegyünk közösen sétálni és vacsorázni. Ahogy az útikönyv felvezeti: tele szívvel, lélekkel, és karakterekkel – ezt rögtön megtapasztaljátok.

Anatolia, kurdisztán
Anatolia, kurdisztán

Választhattok török vagy kurd ételeket. A paradicsomos, padlizsános, petrezselymes, sült húsos ételcsodák sok választékával találkoztok. A számtalan padlizsános vagy csípős krém nagyszerű reggeli, főleg friss kenyérrel. A legegyszerűbb túrós gözleme (lepény) is fenséges, és a kebabot pedig mindenhol máshogy készítik. Desszertnek néhány darab baklava megteszi, de gyümölcsből sincs hiány. És ne feledkezzünk meg az ayran-ról, a kihagyhatatlan joghurtféleségről, de a jégbe hűtött sörről sem.

   Alvás Diyarbakir

Diyarbakir kurdisztán
Diyarbakir kurdisztán

Aug 20 szombat  Diyarbakir

Diyarbakir történelme már 3500 éves, még a rómaiak is eljutottak idáig, majd az arab hódításnak esett áldozatul  7. században, de a város neve a foglaló törzstől datálódik. A 15.sz. végére a Szafavid  perzsák dominanciája lett a mérvadó.

A mai nap a hatalmas bazalt városfalon belül sétálunk, s vegyülünk a helyiekkel. Az élő bazár autentikus, az emberek buggyos kurd öltözetüket büszkén viselik. Extra barátságosak és örülnek a külföldieknek. A mai városfal a bizánci időkben épült és a kínai nagyfal után a 2. legnagyobb, habár a kerülete csak 6 km. Ezen belül van az igazi óváros. Tornyai látogatható, díszítéseik megnézhetők. Felülről szép panorámában lesz részünk s a tigris folyóra is rálátni.

Diyarbakir kurdisztán
Diyarbakir

Mivel keresztények is éltek itt, a Szt. György templomába is elmehetünk. Szufi sírok a jellegzetes turbánokkal is megnézhető a temetőnél. Dengbe Evi – a hagyományos arab sztori mesélőkhöz hasonlóan itt van a kurd változata. Az idősek sztoriznak, énekelnek, van egy teaháza és turista információja is.

A környéken sok mecset van a 11-12. sz-ból. A mecseteket az ima után érdemes látogatni amíg nem zárják be.

Van sok házmúzeumuk is, amit anno örmények és kaldeusok lakták. Ennek megfelelően örmény és Káldeus templomok is látogathatók a közelben.

Délután felvesszük a bérelt kocsit, és a többi utat már függetlenül szabadon tudjuk megtenni, bármikor megállhatunk nézelődni, fotózni, sétálni.

Alvás Diyarbakir ismét

Hasankeyf, kurd
Hasankeyf

Aug 21 Vas  (Hasankeyf), Mardin, Deyrulzafaran szír monostor,   Sanliurfa

A mai nap kocsival indultok el kora reggel.

(Ha Hasankeyf-et útba akarjátok ejteni, az 150 km plus, s onnan Mardin még 100km, s akkor mardinban alszotok.) 310 km  https://goo.gl/maps/9cdgQMC9Xz3DCdVH9

Hasankeyf, kurdisztán
Hasankeyf, kurdisztán

Hasankeyf helyén nemrég egy tigris folyóra épülő víztározót építettek, elárasztva a várost.  De a hegyoldalon fantasztikus látvány a kappadókiai hangulatú környékre, és a régi ottomán előtti időkből  való hídra. Bizánci idők óta lakott, s fent közben tudtok sétálni ahol van egy kastély, temető, barlangok, erőd, bizánci templom, s persze mecsetek is. Innen még 10 km Mardin, s lásd alul a program ott. Mardinban aludnátok ebben az esetben, s másnap hajnalban indulnátok sanliurfa felé.

Ha a rövidebbet húzzátok, akkor reggel indultok Mardin-ba (100km, 1.5h) s a klasszikus cuki városban mely egy hegyoldalra települt, a mezopotámiai síkság felett. Még mindig 1300 méter magasan vagytok, sok minaret lóg ki a kashba szerű építmények fölé. Ott a városkában sétálgattok pár órát. Kurdok, Yezidi és asszír keresztények, és a szírek keveredtek itt a városban.

Mardin

A 12. századi mecsetek, kastély, 4. sz-i ókeresztény templomokat tudtok meglátogatni. Van egy kis múzeuma egy 19 sz-i házból kialakítva 3 ezer éves vázák és bronztárgyakkal .

A bazárban érdemes bóklászni kicsit, ahol még mindig láttok csacsifuvarozást.

Mardin
Mardin látkép

Innen 6 km-re van Deyrulzafaran szír ortodox monostor a szír ortodoxia feje, a pátriárka székhelye volt. (8.30-17h) Az 5. sz-ban naptemplomként funkcionált. Arámiai feliratok fogadnak, látogatható az eredeti szentély is, meg áldozóhely, trón és a pátriárkák sírjai is.

Dara egy római rom, 30km  a főuton, mezopotámia első viztározója és öntözőcsatornái voltak itt. De erre időtök már nem lesz.)

https://goo.gl/maps/1qQHWp8Jx6Sst1cN9  340 km

Délután pedig nekivághattok az útnak immáron végre a nem kanyargós síksági részen Sanliurfa fele. 200 km, kb 3h.

Kurd életkép
Kurd életkép, tea árus

Aug 22 hétfő   Sanliurfa (Urfa), Gobekli tepe, Harran

A mai nap is meleg lesz, s egy igazi élő félmilliós nagyvárosban fogjátok tölteni a napotokat. Eredetileg Orhai, később Urfa, s a városon itt is végig söpört a történelem vihara. Perzsa, Római, Arab, Török, Örmény és bizánci birodalom is átvette, majd a keresztesek birtokolták 100 évig, Saladin, mamlukok és végül az ottomán birodalom része lett. Látszik, hogy az akkori világ közepénél található a város.

Sanliurfa erőd
Sanliurfa

Spirituális központ is, a  proféta városa, zarándokhely, és Jób é Ábrahám is hagyta itt nyomát. Ábrahám egy pogány emlékművet lerombolt.

Mondanom sem kell, hogy egy kereskedő város, mindent is kapni, s ami még érdekes, hogy itt már a csador is megjelenik a bazárban.

Gobekli tepe, kurdisztán , Török
Gobekli tepe

Gobekli tepe 20 km-re van a várostól egy hely, ami már 11 ezer éve lakott volt, s 25 éve neolitikumi faragott megalitet (stonehenge előtt 6500 éves) találtak arheológusok, amiről  a NatGeo is írt 2011-ben.A világ legelső szakrális helyére pályázik. A sumér hieroglifák előtti időből származik.!

Harran, Kurd, Töröko.
Harran, Kurd, Töröko.

Harran –  a világ legrégebben lakott települése. Harran legismertebb lakója a bibliai Ábrahám volt. Méhkaptár házai, erődje, barlangok,  és múltja teszi érdekessé. Ma farmok és csempészútvonalak helye. A környéken van még pár érdekes falu, ha marad időtök rá.  https://goo.gl/maps/FyVR5v74qcyyTDrC8

Kurdisztán

Aug 23 kedd Gaziantep (Antep)

Ma reggel 151km-t 2h autózunk Gaziantep fele, mely egy 1.5 milliós nagyváros a pisztácia és a sütik hazája. Több mint 80 édességbolt csalogat rátok extra kilókat, de érdemes lesz elcsábulni. Az Eufrátesz től 50 km-re épült város hasonló történelmi sorsot élt meg mint a többi. A város körül 40 kulturális és történelmi emlék található, útközben esetleg pár beiktatható.

A kocsit érdemes ma leadni, mert városban nehéz vele közlekedni a dugók miatt.

Gaziantep erőd, török kurd

Gaziantep városban a római kori mozaik múzeumot érdemes megnézni mely kiváló állapotban maradt fent egy római villában.

Az erődöt a rómaiak építették, majd Justitianus csapatai rombolták le a 6. században, majd a szeldzsukok éptették újjá a 13. századra. Látványos és érdemes felmenni. A vár alatti gasztró múzeumban megismerkedhetünk  a főzési technikáikkal.

A Gaziantep múzeumban hettita feliratok vannak. Útba ejthetjük sétánk során a kicsi etnográfiai múzeumot is. Számtalan mecsetet és örmény templomot is meg lehet látogatni. Van szufi dervis múzeumuk is no meg hammamjuk. Szóval 1 napot itt is eltölthettek érdemben.  Viszont melegre itt már számítsatok.

Gaziantep mozaik, török kurd

Este 23h-kor repülés haza

Akinek még van szabija, s  akar még 2 nap extrát, azok a Mt. Nemruthoz menjenek még el, kb 250 km, Malataya irányába,  Karadut, Kahta  városábol szerveznek 1 napos utakat oda. Ezt ti beszéljétek meg.

https://goo.gl/maps/ozQHL9VWKv3zZ8FY6

Majd Malataya városából szálljanak haza aug 26.

Hazarepülést mindenki a program alapján oldja meg.

Vagy aug 22 este Sanliurfabol

Vagy aug 23 este 23h  Gaziantep

vagy aug 24 reggel 6 vagy 8h  Gaziantep.

Skyscanner.hu nézzed repülő indulásokat.

napdátumnapProgram aug 13-19szállás 
 2022.08.11csütörtökIstambul ind. dél vagy esteIstambul 
 2022.08.12péntekIstambul városnézésIstambul 
12022.08.13szombatIndulás Bp. – Istambul – Van, majd transzfer DogubayazitDogubayazit 
22022.08.14vasárnapIshak Pasha Palace, Noé bárkája, tábor 1 – 3200msátor tábor 1 
32022.08.15hétfőAkklimatizációs nap, 3200-4000- 3200msátor tábor 1 
42022.08.16keddmászás 4200m-re, du. pihenéssátor tábor 2 
52022.08.17szerdacsúcsmászás – 5130m, ereszkedéssátor tábor 1 
62022.08.18csütörtöktábor 1- kocsikhoz -Muradiye-vízesés – Van tóVan 
12022.08.19péntekkolostort Gagik Artsruni, repülés haza/ bus DiyarbakirDiyarbakir 
22022.08.20szombatDiyarbakir városfal,  citadella óváros, piac, mecset,Diyarbakiresti hazarepülés
32022.08.21vasárnapMardin óvárosi séta, Deyrulzafaran szír kolostorSanliurfa 
42022.08.22hétfőSanliurfa óváros, Harran, Dara, Gobekli tepe Sanliurfaesti hazarepülés
52022.08.23keddGaziantep erőd, mozaik múzeum, óváros, erődGaziantepesti hazarepülés
62022.08.24szerdahajnal repülés hajnal hazarepülés

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*