Miskolcra utaztam. Stoppal.
Az M3-ason kiszálltam a kocsiból és a múltamból származó nagy stoppos lelkesedéssel vágtam neki a maradék 30 km-nek Miskolcig. Persze egy idő után az esélytelenek nyugalmával sétáltam a 40 fokban lógatva kezemet. 936 autó közül egy sem állt meg, csak egy Bulgár kamionos.
Vele jót beszélgettem, mert ugye a bolgár nyelv 70%ban hasonlít az oroszhoz. A Felsőzsolca elágnál kiszálltam. Hogy ne legyen olyan egyszerű egy körforgalom helyett sikerült sok milliárdért megépíteni egy elég bonyolult útrendszert, amin még a Miskolciak sem igazodnak ki ott küzdök felüljárók, bokrokon keresztül. Persze a kérdés ott zsizseg a fejemben, miért is nem megy a városba?
Mászok hídra fel, bokrokon át, eldobott stoppos táblákat látok, igaz tetemüket hál istennek nem. Belegondolok, ha itta rendőr meg akarna büntetni, mert az aszfalton sétálok, nem is lehetne B opció már Magyarországon. Minden magánterület, kerítés, szúrós gyepű.. A vándorság megszűnt létezni a 21. századra. (Legutóbb ilyen élményem Skóciában volt, ahol a Loch Nesshez nem tudtam lemenni, csak magánbirtok háborítással. )
A város határában üdvözlő tábla, habár ez a köszöntés köszönő viszonyban sincs a fogadtatással. Igaz lehet itt magyarul nem is beszélnek, hiszen valami rovásírás tábla lett kitéve.. egy pillanatra a magyar vándor c. film jelenetei jutottak eszembe, amikor a 7 vezés kereste a magyarokat.. s nem találta..
Eljutok a decathlonig, próbálkozom még 1300 autóval, de valahogy nem ment a magyaroknak az együttérzés és segítőkészség. Pedig 3 km-re felvenni egy stoppost nem egy nemzetbiztonsági kockázat.
A 42 fok már elhitette velem, hogy bizony ez már egy más Magyarország ami ma lett, így a 30 perc után befutó buszt én sem szalasztom el. 400 ft-ért veszek egy jegyet, kicsit csodálkozom megint, hogy Bp-en olcsóbb a jegy, de biztos itt az acél városában mindenkinek jól megy.
Persze a belvárosig nem megy, Búza térig jutok, igen ez is tulajdonképpen belváros. Itt a piac. Megörültem, keresek cseresznyét, mert ugye függő vagyok… de minden áru 10%-al drágább mint Pesten a piacon. Tán a legmeglepőbb tábla a folyamatos árváltoztatás jogát fenntartjuk volt. Fura..
Aztán begyalogolok a sétálóutcán (Széchenyi u.) és látom milyen helyre kis belvárosuk van, az elmúlt 200 év minden építészeti irányzat képviseltette magát. A villanyrendőr megálló bizony az 50-es éveket idézte bennem, csak a 40 fok hozott vissza a jelenbe.
Ráadásul Nagy Bendegúzt, a kerekesszékes világjáró barátomat látogatom meg, aki előadott már 2x is a Járatlan utakon fesztiválon. Építész, hát körbe vezet a városon nagy szakértelemmel.
Az ő szeme (és kerekesszéke) észreveszi a 2 éve elkészült friss járó felületek felfagyását, meg a sok közpénzből felújított épületeken 2 év után máló vakolatot… kontrasztként megmutatja, hogy a 120 éve épült épületek homlokzata azóta is milyen jól bírja.
Vagy a házukban 4 millióért felállványozott gangot, amely ugyan statikailag nem rossz, de így el lehet költeni megint egy halom pénzt valamire. Ráadásul nem a vasgerendák alatt meg a folyosó peremén támasztják alá, hanem a beton részen, ami ugye át is fúródna, ha tényleg kókadna a gang.
Na de a szakmázás közben városnézést tart Bendegúz, bemutatja a rendszerváltozás előtt óta érintetlen aszfalt burkolatot, mint látványosság, illetve a lecsupaszított, de aztán már soha fel nem újított épületeket, aminek csak a fülkeforradalom a megmondhatója, hogy miért is nem fejezték be.
No meg azt is, hogy 10 évvel ezelőtti vállalkozóknak miért is nem fizetik ki a munkáját.. Meg miért is láncolják le Miskolcon a kukákat, miért lukasztják ki egy rokkant ember kocsijának a kerekét, kenik be szarral az ablakát. Magyarok vagyunk vagy nem?
De a város szépül, évről évre egyre több aszfalt területtel bír, ugye a parkoló több pénzt hoz, mint amit egy park karbantartása elvisz. Az élhető város nem feltétlen a rendező elv. Kivágott fák, eltüntetett épületek, mind a mai miskolci valóság része. Ezért érthető is hogy került ide az egyetlen mogorva Széchenyi István szobor.
Bendegúz szeme is rögtön rááll az akadálymentesnek nem nevezhető város középületeire, rámpa, ami lépcsőben végződik, az ügyészség is lépcsős, így legalább mozgáskorlátozott személyt el sem tudnak ítélni jelenlétükben. Ahogy ő fanyar humorával fogalmazott: minden kerekesszékes kényszer ateista, hiszen a milliárdokból felújított templomokban már nem maradt garas a rámpára. De fél láb már nem jó lélek.
A bürokráciának a csúcsa, hogy 25 év után is mindig el kell mennie felülvizsgálatra egy szigorú – mogorva bizottság elé, hogy bizonyítsa, hogy még mindig bénult a 2 lába és még mindig nem kapott csontvelőt. Csodára meg nem számíthat, hiszen a templomok is csodával határos módon közelíthetők meg.
Kisujjában a város, ismeri a történetüket, komolyan mondom neki városnéző sétákból kellene tengetni életét, ha már nem alkalmazzák építészként a jelen korban. Igen ő elkötelezett volt, és nem írt alá olyan papírokat, ahol nem teljesültek az előírások, hogy a kivitelező pénzt spóroljon meg.. így nem is gazdagodott meg és legalább már nem is alkalmazzák. Az eredmény: a szakma hígul, és a közpénzekért sok rosszul tervezett és sok sok pénzért kivitelezett projekttel gazdagabb az egész ország, amit hamarosan lehet újra csináltatni a haverokkal, sok pénzből..
Elmentünk Tiszaújvárosba, ahol tartottam egy nagyszerű előadást vagy 15 embernek.. szép előadó, süti, tea, tv és rádió interjú, majd beszéltem utazásról, kultúrákról, a világról.. kár hogy kevés emberhez jut el.
De legalább Leninváros és körzete lakói ilyen figurát is láttak mint én. Érdekes, hogy rendszerváltozás után lehetőség lett volna a városka eredeti nevét Tiszaszederkényt visszaállítani, de az emberek a Tiszaújvárost tartották meg. No komment. Viszont tágas utcák, nyugi van, zöld, egészen élhető városka.
Hazafelé megnéztük Muhi csata helyszínét, majd Ónod történelmi faluját. végül Alsózsolca roma többségű faluját, ahol tényleg nagy volt a nyüzsgés. Tudniillik Miskolcról eltűnt(etté)k a cigányok. Tényleg meglepő volt látni. Ahol laktak, azokat életveszélyesnek nyilvánítottak, majd kilakoltatták őket, s mentek falura.
Este még elmentünk a Diósgyőri várhoz, amit szépen helyrehoztak, még gótikus ablakok is kerültek a várhomlokzatra.
A lovagi tornák tere kapui már megsüllyedtek pár év alatt, a kapu nem is zárható, lépcsők vízelvezetése nem megoldott, már fel is fagyott, pár év és hullanak ki belőle a kövek, no meg mindenhol a kedvenc a nemes burkolat ami nedvesedő falra kerül, így a salétromosodás miatt már dobja is le a fala drága vakolatot. Sok munka a semmiért.. akár Prométheusznak is állhatnánk. Így sétálj egy építésszel…
Innen csak egy ugrás a Lillafüred kastély (két ll-el) melyet 1920-ban gróf Bethlen István Népszövetségi támogatásából építtette fel. Róla akarták elnevezni Bethlen Fürednek, de ő inkább egy szép asszonyról akarta elnevezni, így lett a Lillafüred. A neoreneszánsz palotaszálló és kertje béke s nyugalom, s egy reneszánsz étterme is van.
Itt kellemes sétával a függőkerten keresztül eljutottam József Attiláig, akivel szelfiztem egyet. A magyar Helikon jegyében, sok költő író is megfordult itt, dicsérő szávaiik láthatóak a mai napig, én sem nyilatkozhatom másképpen a helyről.
100 méterre van a Hámori tó, amit halastónak használt annó egy szerzetesközösség. A Hámori Tavat táplálja a Szinva patak, ami később Miskolcon is átfolyik. Itt van Mo. legmagasabb vízesése is, bő vízzel. alatta az Anna barlang denevérekkel és cseppkövekkel.
Lehet erre csónakázni, vagy felvonózni, kalandpark is van, no meg sok étterem, mászófal, szóval érdemben el lehet tölteni egy hétvégét.
A gasztro blokk keretében kipróbáltam a Deszertem nevű cukrászdát, európai minőséget (mennyiséget) kapunk európai árakkal. Benéztem a Leves nevű műintézménybe is, ami egyben gasztro műhely is.
Levezető sétánk alatt láttam a virágórát, ami ma is működik.
Avas templom és a temető is nagyon szép 18-19.sz-i sírokkal ad hűst és nyugalmat az erre sétálónak. Lefele menet szép kilátás az általam Reistagnak elnevezett üvegkupolás épületre.
Pannon tenger Múzeum pedig igazi meglepetés, igényes kiállítótérrel, természettudományi múzeummal, interaktív panelekkel, ami kárpótolt a Herman Ottó bezárt múzeumjáért.
A hab a tortán a Miskolci Szent Háromság Görögkeleti Templom. Hallottam hogy a világ egyik legszebb ortodox temploma, és tényleg. A bácsi előkerült a hatalmas templomkulccsal és nagyon lelkesen kezdte magyarázni a történetét. Fantasztikus volt hallgatni. Különlegessége a barokk oltár, ahol az ikonosztázom majd 100 ikon volt, barokkos köritéssel.
Ortodox kereskedők kereskedelmi privilégiumának köszönhetően rengeteg felhalmozott pénzt köbe fektették. Még 2. katalin cárnő is járt itt, s hagyott egy gyógyító ikont itt nekik. Ami még érdekes az 1 usd-n szereplő háromszög és a sugarak Isten szimbólum ábrázolás,(amit a szabadkőművesek később kisajátítottak), ami ortodoxiában egyébként a 3 angyal ábrázolásokban jelenik meg szentháromságként. Tehát a templom több irregularitást is visel. Látványos.
Tehát eddig Miskolcot mint ipari várost láttam, s most egy új arcát ismerhettem meg kívülről és egy kicsit az életét belülről. Remélem picit ti is közelebb kerültetek hozzá.
ja és akkor még a világbékéről nem is beszéltem…
…kellően nyomasztó kép Miskolcról… Megkockáztatom, ettől sokan talán egy jobb Miskolcon élnek. Sajnálatos, hogy az írásból a város jobbik énje kimaradt, de reméljük, legközelebb észreveszed!
Kedves Boyko.
Érdekes, hogy ez jött át neked a cikkből. Kinek mi megy át a valóságból.
Én nem egy buborékban élek..
Jómagam egy jobb világot képzelek a lehetségesből.. s ha valami nem működik, és lehetne jobbá tenni, akkor (szóvá) teszem pld.
Nekem nem elég, ha beletesznek egy vödör fosba, és azt gondolom, hogy az van jól. Nyílván nem ezt venném észre, ha pld napont bombáznák a várost..
Kérlek, ne ebből az írásból ítéljétek meg a várost. Köszönöm!
Én a másik arcát mutattam be.. azt nyugodtan megítélhetitek az írásból. 🙂
Köszönjü eme nemes irást.
Javaslat:
Maradj a fenekeden a szép és modern, tiszta, olcsó, hűvös, igényes Budapesteden. ….
Köszönöm a hozzászólásokat.
Itt és Fb-on is sok hasonló (elfogult) megjegyzés született, pedig egyik kommentelő, aki szintén lehúzott, azt írta milyen kedvesek ott az emberek, beszélgetésbe elegyednek, stb..
De ha jól érzékelem ezek itt nem beszélgetések, hanem kinyilatkoztatás rólam.. mármint magukról, hogy ők hogyan látják a világot.
(pedig senki nem vitázott azzal, pld, hogy tényleg minden más, ahogy leírtam. Az lenne az építő hozzászólás. )
Javaslom megnézni ezt a rövid filmet a magyarok belső világáról:
https://www.youtube.com/watch?v=BJzJsCLsr9g
A mindent látó szemet szentléleknek nevezni mindent felülmúló omegalol
Miskolci kaleidoszkóp: Nagy Bendegúz a kerekesszékes világjáró miskolci kalandjai:
Délután a Weidlich udvarban a Jimny csomagtartó ajtaját szerelem, amikor borízű hang fröccsen a fejem felett.
– Bocsáss meg, Tesó, de kérdezhetek valamit? – kérdi egy nálam sokkal fiatalabb alkesz, ránézésre és szagra hajléktalan is.
– Persze, bármit, ha nem pénzt akarsz!
– Nem, dehogy! Tesó, te ezzel az autóval vagy?
– Igen! Ezzel járom a világot, van olyan, hogy ebben is lakom hónapokig.
– Ne már, Tesó, ne szívass, komolyan érdekel…
– Szóról, szóra így van.
– Hogy te mekkora egy hazug alak vagy… hazudsz, hazudsz, hazudsz! – kiabálja a képembe. Megy kifelé a kapun, de még sokáig hallom a Berze parkból, hogy mekkora hazug vagyok.
…
A Selyemrétig villamossal megyek, onnan elsétálok a megyében is híres Homoki zár és vasalat boltjába. Az út nem zökkenőmentes, mert a Tiszai Pu előtt át kell mennem az úton és a villamossíneken, majd utána a Fonoda utcában nincs járda, azaz van, de az Önkormányzat bölcsen kivár, tudja, hogy még pár év és bérbe adhatja a TEK-nek kiképzőpályának.
Az útról, az aszfaltról mit mondjak? A kormányunk nemrég néhány százmilliárdért német tankoknak vásárolt, azoknak kiváló gyakorlóterep lesz, majd szépen ledarálják a rendszerváltás előtti aszfaltredőket, a törmelékkel pedig betömik a kátyúkat.
Az úton megyek, mindig forgalommal szemben, hogy lássam ki akar elütni, hogy legyen lehetőségem adott esetben az utolsó pillanatban az életemet mentendő oldalra vetődni. Kétféle autós jön szembe, az egyik porral és füsttel terítve be padlógázzal centikre húz el mellettem, a másik, megdöbbenve áll meg velem szemben és várja, hogy mit lépek. Pedig nagyon széles az út, ha mindenki egy csöppet jobbra húzódna és elvenné a gázt, nem lenne felakadás.
Feleúton a negyven pluszos kurvák a fa árnyékában a kerítés szélén láblógatva pihegnek, az olcsó illatfelhő beterít. Megdöbbenve, szótlanul mutogatnak rám, de nem tesznek ajánlatot. Régen, 2007-ben, amikor három hónapig szociális bérlakásban az utca végében laktam, mintha a kurvák sokkal fiatalabbak és szebbek lettek volna. Ráadásul mindig köszöntek.
A zár és vasalat boltban megállapítom, hogy rég nem jártam itt, már semmit sem kell feltalálni, csak gondolni valamire, amire szükségem lehet, majd megkeresni a polcon, majd lehúzni a kártyát kifelé. Fellelkesülök, műbútor asztalos leszek, fut át az agyamon. Sokáig időzök, veszek pár hasznos holmit a Jimny mini enteriörjéhez, majd visszafelé a Szinva patak felőli oldalon fél kerékkel a közhasznúak által legyilkolt vegetációt taposva megküzdök újra a forgalommal. Hmm, egy óra alatt mit sem változott a közlekedési morál. Ha vetődni kell, legalább a Szinva patakban landolok, ebben a hőségben annyira nem is bánnám. Talán.
Selyemrét előtt átmegyek két zebrán, majd nincs tovább, innen a villamosmegálló átjárójáig megint az autók közt az úttesten a kátyúkban botladozva kell mennem, sehol sincs lecsapva a járda. Megállapítom, hogy ami a VW Sharan volánja mögött enyhe puffanás, billegés, némi himbálózás, az kerekesszéket elnyelő csonttörő akadálypálya.
Megcsodálom a MÁV kórház előtti akadálymentes parkolót. Az hagyján, hogy balra, a forgalomba, a teherautók közé kell kiszállni, még az is, hogy a kórházba igyekvő autóval megáldott vagy megvert nyomorék, akinek benzinre is futja, a tiltó tábla szerint csak félórát várakozhat, de az már nem fair, hogy sehol sem tud felmenni a járdára. Na, ezt lefényképezem!
Idősb néni közeledik felém odafent a járdán, meglát, kifújja magát, majd alaposan szemügyre vesz.
– Húzza meg a piás butykost és menjen tovább! – szólal meg meglepően fiatalosan csengő hangon és jó hangosan.
– Csókolom! … Tessék? … Hozzám tetszik szólni? – makogok valamit az első döbbenet múltán.
– Igen, persze. Pia, így nevezik ma az italt, igaz? – és hangosan nevet hozzá.
– Csak húzza meg és menjen tovább! Láttam, hogy az előbb a zebra előtt is meghúzta! – jól megnyomja a zé betűt és bátorítóan mosolyog rám.
Felhőtlen a boldogságom, mert már hetek teltek el azóta, hogy Miskolcon legutóbb koldusnak, csövesnek, alkesznek, hajléktalannak néztek. Azért fáj, hogy ez a néni, aki hunyorítva a nagyanyámra emlékeztet, csak ennyit néz ki belőlem.
Legyintek, a forgalomban haladok tovább a villamosmegálló felé, arra gondolok, hogy a néninek sasszeme lehet, mert az átkelő, ahol ez előbb vizet ittam vagy száz méter ide, illetve arra, hogy mi folyik ebben az országban?!
Az akadálymentes vilin a villanyrendőr felé suhanva még mindig dohognak a cerebrális neuronjaim, hogy ugyan mi a fenéért járok én Afrikába szenvedni, megaláztatni, emberileg és méltóságomban megsemmisülni amikor Miskolcon ugyanazt késlekedés nélkül, mindennap és ingyen átélhetem?
NBL 2019. augusztus 2., Miskolc