Gólán-Fennsík és a West-bank – Palesztin területek
Vándorboy (ki?) jelenti
Na szóval, hol is kezdjem. West bank – Jordánia felől nézve,– vitatott területek Izrael felől, elfoglalt területek a palesztinok felől, Yesha (Judea-Samaria-Gáza) a történelem felől, Ciszjordánia a földrajz felől, Szentföld a kereszténység felől, mind szinonimák. Hivatalosan Izrael, de mégsem. Na, bonyolult.
A történe(l)tem folytatódik. A Golan-fennsíkon kirándultam (Szíriától elfoglalt terület) 25 ismeretlen ismerőssel, amit inkább piknik sétának neveznék, habár láttam havas hegyet, amire nem asszociálnánk itt a Közel-Keleten… ugye így már a vízen séta sem olyan misztikus..
Golán fennsík, amit Izrael elfoglalt 1967-ben, s azóta is uralja, még az aknamezőket is meghagyta, így ha Szíria vissza akarná foglalni, akkor egy kicsit izgalmasabb út elé néznék majd. Éjszaka sakálfalka (vagy micsoda) üvöltött a sátrak mellett, szandálomat rögtön bevittem a sátorba. Másnap megnéztünk egy rom zsinagógát, a legrégebbi fennmaradt, amit darabokból tesznek össze. Sok patak és forrás is van a csupasz, de zöld füves síkságon… lakosság majdnem semmi. Csak a kerítések és az aknamezőre figyelmeztető táblák. Meg láttunk Stonehenge-szerű építményt, ősi falu-maradványt, rókát, mocsarat, havas hegyet. Innen a West bank (Palesztina) felé vettem az utam, de a 66-os főút (road 66) checkpointnál elakadok. Élesített gépfegyverek vesznek körbe. Kicsi pánikot keltettem a hátizsákommal… gondolták robban.
Félnek még akkor is, ha betonfedezék mögött vannak. Vicces. Klasszikus filmjelenetek… miután kiderült, hogy nem beszélek héberül… ne jöjjön közelebb, tegye a csomagját félre, forduljon meg, földre stb… Aztán megnyugodtak és mondták, hogy zárva az átkelő, holnap 8-kor nyit.
Átkelés a falon
Hát, a közeli mezőn töltöttem az éjszakát… reggel még fel sem kelek, már géppisztolyosok vesznek körbe. Megint a csomagomat széttúrják, fél óráig ellenőrzik az útlevelem. Elmennek. Pakolnék össze, erre egy másik hadijármű áll meg, megint gépfegyveresek vesznek körbe, túrnak, útlevél-ellenőrzés… próbálom mondani, hogy 5 perccel ezelőtt ezt már végig játszottuk, telefonáljon nekik… hogy felgyorsítsuk a történetet. Nem. Megint 45 percem blokkolva. Egy idő után kiderül a katonák beszélnek oroszul, kikérdeznek, majd mondják, hogy ez az átkelő csak teherforgalomnak van, menjek máshová.
A processzus végén adnak vadkörtét és joghurtot (hogy valami pozitívat is írhassak). Pedig csak 18 km-re voltam Jenin-től, ahová nem akarnak külföldit, mert ez volt a palesztin ellenállás egyik központja, sok csata, vereség, könny és szenvedés. Stop, persze egy arab vesz fel, aki lelkes és egy 40 km-re levő átkelőhöz elvisz Arraba felé – grátisz. Emberek kelnek itt át, hurrá – gondolom túl Korán… sorry. korán-.
Sétálok a rácsok között, leállítanak, a magasból gépfegyver figyel rám, csomag le, jön a Vladimir, sötét napszemüveg (a szúrós tekintet eltakarása végett)… vizsgálja útlevelemet.., faggat, miért, hova, kit ismerek stb…, – utazom, keresztény helyek, kíváncsi vagyok, hogy élnek és gondolkodnak itt a West bank-ben az emberek. Hoool?? Kérdi… mert ugye ez hivatalosan izraeli (bekebelezett) terület… Aztán elterelő kérdés… honnan van a pulóverem, mi van ráírva, mit jelent..stb… majd újra kérdez ugyanarra, amit már kérdezett… mondom ugyanazt… majd kiforgatja szavaimat, hogy előbb mást mondtam.. szólok, hogy nem ám azt mondtam..
No, végül kvalifikálódtam egy komplettebb kivizsgálásra forgórácson be.. várjak.. bzzz.. vasajtón át.. várjak.. fejem felett fegyveresek.. nem messze tőlem egy arabot vegzál 4 fegyveres. Tiszta börtön hangulat. Tovább egy másik vasajtón.. bezáródik.. ekkor nyílik egy másik.. végre az átvilágítóba érek. Csomagomat 14 szögből újra és újra átvilágítják, majd beküldenek egy testszkennerbe, 3szor 3 pozícióban.. hátha Izraelből Palesztinába akarok csempészni robbanóanyagot a gyomromban… (persze kell nekik a felkeszülési idő a kihallgatásra..). Persze angolul itt is alig beszélnek.. de boldogulunk. Nos, ezután megint 3 vasajtón megyek át, az utolsó kabin, mint egy tengeralattjáró, hermetikusan záródó ajtó…
Ekkor bejön két smasszer.. vetkőzzem meztelenre, seggembe is benéznek (a szkennelés után), majd jön a csomagok szétpakolása.. apróra.. Utána elviszik a hátizsákjaimat, dvd-k, fényképezőimet, hard disk-emet, és a szandálomat. Olyan opció nincs is, hogy én is részt vegyek a fotónézegetésen meg a dokumentumaim elolvasásán. Ajtó hermetikusan zár, még mindig meztelen, felöltözöm, várok.. még egy órát… biztos érdekes dolgokat látnak. Aztán visszajönnek, s mondják, hogy itt vannak a cuccaim, pakoljak, nem mehetek be Palesztinába. Kérdem miért? Erre azt mondja, hogy a vízumom, amit kaptam nem terjed ki erre a területre! – Hát akkor miért nem mondták az elején, egy csomó időt és munkát is megspórolunk egymásnak – mondtam. Kicsit ideges voltam, mert már 5 órámat rabolják, vegzálnak, de nyilván a fotóim, filmjeim veszélyesek egy diktatúrára.
Így ezt a vízum dolgot ott találták ki, mert még nem hallottam olyan utazóról, akit ilyen ürüggyel kiutasítanak. Kérdem megnéztek-e a drivomat, fotóimat? Nem. Miközben a másik katona, aki éppen jön be még mindig nézi a fotókat a kamerámban. Oh well. (egyebkent van egy filmem- miért utálják Izraelt? – hát most én is hozzáadhatok valamit.
Kérdem, miért kellett nekik a szandálomat elvinni, amikor már 5szor átvilágítottak?? Nincs válasz. De legalább nem üvöltöztek velem, s nem ütöttek. Ez is valami. Na, hát ilyen nehéz elhagyni Izraelt (azaz átkelni Izraelből Izraelbe..), ilyen az ártatlanság vélelme.. emberi jogok.. pedig én egy külföldi vagyok… elvileg semleges. Milyen lehet a helyi lakosoknak? Meg akiket elüldöztek 50-40 éve stb. Nos összecsomagolok, kisétálok a börtönből, vissza Izraelbe. Stop, egy telepes srác vesz fel, érti lehangoltságomat, ő is utálja a procedúrát, pedig neki százszor könnyebb.
Aztán a főúton egy zsidó szélsőbalos srác vesz fel, abszolút a békés egymás mellett élés és békekötés elkötelezettje, egyenlő jogokkal és emberi bánásmóddal. Persze ezt a véleményét nemigen mondhatja el más izraeli állampolgároknak, mert elég ferde szemmel néznének rá. Mondom – Ugyan miért adnának vissza területet? Pár éve már elkezdték építeni az apartheid falat, ami ráadásul nem is a green line mentén épül (ENSZ határozat szerinti határ), hanem beljebb, no meg a Palesztin területek 65%-a az ő ellenőrzésük alatt áll, legtöbb helyen az arabok még az utakat sem használhatják (csak a zsidó telepesek).
A földjükön kivágják az arabok olajfáit.. s az izraeli törvények szerint (azt kell használniuk) ha egy területet 3 évig nem kultiválnak, akkor az elfoglalható (lasd mellékletem). Így, mivel arab nem mehet oda, esetleg pénze sincs, így a telepesek ‘joggal’ és állami (fegyveres) támogatással foglalnak el területeket a helyi raboktól. Ha azok mégis megpróbálnának ott tenni-venni, akkor a telepesek megverik őket, vagy lövöldöznek rájuk.. ja, mert ők jogosan tarthatnak fegyvereket.
Az összes dombtető izraeli tulajdon, sokon katonai bázis, s amikor elmennek onnan, az egészet a telepesekre hagyják.. a kiépített infrastruktúrával, szögesdróttal együtt. Mára már 450 ezer ember él az elfoglalt területeken, ami egyébként az ENSZ genfi Alapokmányában (alapszabály 49.cikkely), hogy elfoglalt területre felépíteni saját lakosságot tilos. S az amerikai vétó védi Izraelt bármi nemzetközi következménytől. A kör bezárult.. a helyzet reménytelen.
Izraeli katonai szolgálat 3 év, két év nőknek, – ha valaki nem szolgált, azok biztos nem kapnak állást állami vagy fontosabb cégeknél. Kvázi, ha nem hazafista, akkor megbízhatatlan pacifista. No de vissza a jelenbe, stoppom elvisz Jeruzsálembe, megint egy 100 km kerülő, ahol kicsit problémás kideríteni, honnan indulnak buszok Ramallah-ba, így marad Bethlehem.. Kisbusz (arab busz-vicces, de tényleg így hívják), apartheid feeling megint. A határon 8 méter magas betonfal, őrtornyok, na szóval indulás a népek börtönébe. Forgó-rács, fegyveres, útlevél felmutat, int, tovább, s bent. Hm, ez egyszerű volt! No igen, itt mennek át a vallásos turistacsoportok is megnézni Jézus születésének helyét, itt kevésbé blamálják az embert. Hurrá!! A falakon graffitisek díszítette ábrák, melyek megkérdőjelezik a fal és az okkupáció létét. Berlini fal 2. Bethlehem – stop a belvárosig, hová is tegyem a csomagom?? Rendőrség ott van a főtéren.. megkérdem.. tegye ide a sarokba – mondja rossz angolsággal és nagy kedvességgel. Izraelben még a hátamon is gyanús a hátizsák, letenni pedig bűncselekmény…
Mennyivel könnyedebb itt minden, emberek kedvesek, boltosok ingyen adnak ezt-azt, meghívnak falafelre, vagy teázni, érdeklődőek, a piacon egymás alá alkudnak az árusok, hogy tőlük vegyek (tényleg olcsón!!!), mindenki kérdezi, hol alszom, s 1 óra séta után már 3 ember hívott el magához aludni.
Végül egy bevert – leragasztott szemű fiatalembert választottam, keresztény család, nagy házban. Fodrász, szerintem buzi, de kedves embernek tűnik, kedveli a külföldieket (remélem, nem akar többet). Lakása, mint a 60-as évek, festmények, régi bútorok, italok, megáll az idő, hangulat. S csend. Nagymama szuszog csak egyenletesen.
Másnap ismét körséta, kötelező gyakorlatok, templomok, belváros stb.. A születés temploma.. amin megint több felekezet osztozik.. misék vannak olaszul, lengyelül, spanyolul, szlovákul, koreaiul.. vicces. Sorban állás, hogy megcsókolják a 16 szögű csillagot, ahol Jézus született (valószínűleg).. kicsit nagyüzeminek tűnik itt minden.. nem szülnek bárkit ilyen helyen…
Van még egy rakat templom a környéken, mellette mecset,.. s a fő érdekesség, hogy itt a hivatalos munkaszüneti nap a péntek és a vasárnap. Jó mi? Kilobbizták a keresztények.. biztos azután, hogy iszlám fegyveresek a templomba húzták meg magukat az izraeli támadókkal szemben az intifáda idején. Mind a mai napig átjárnak portyázni éjjelente a katonák, letartóztatnak embereket minden nap.
Ha valaki békés tüntetésen vett részt, vagy tiltakozik az apartheid fal ellen, vagy bármi civil mozgalomhoz csatlakozik.. s ez mind predesztinálja őket, hogy ne látogathassák meg hazájukat, vagy a szent helyükként kezelt Jeruzsálemet. (ami a nemzetközi egyezmények szerint osztottnak kellene lennie, de ugye a győztesek írják a történelmet, meg rajzoljak a határokat. Nagyon kevés ember kap engedélyt, s utána is csak hosszas vegzálás után mehet be. Még a keresztényeknek is bonyolult, mert már az is gyanús, ha valaki ide született.
Nos stop – Nablus fele. Rögtön megállnak, egy nő ráadásul, aztán egy kis furgon, majd egy nagyobb csomópont (ellenőrző pont) – ahol kiírták az izraeliek héberül a zsidóknak, hogy autót áthozni szerelés céljából erre a területre (Palesztina) tilos. Máshol meg az áll, hogy izraeli állampolgároknak tilos bemenni a területre az izraeli törvények szerint. A balhé elkerülése végett – teszem hozzá. Ehhez képest a jeruzsálemi mecset területére (East Jerusalem – ami nem zsidó terület elvileg, no meg legalább a szent helyükön tiszteljük a szomszédainkat) pár ortodox katonai kísérettel bement. Nyilván provokáció, amire az arabok harapnak, rögtön tüntetés, letartóztatások.. feketelista..
Ahogy a korai cionisták mondták… most foglaljátok el a területet, mert később már problémás lesz. Tudtak ők, igaz akkor még nem számoltak az internet hatalmával. Végül egy teherautó vitt fel vissza északra, szintén nem a főúton, mert ott sok az ellenőrző pont.. igy zötyögősebb, de gyorsabb. Jórészt száraz, hegyes kősivatag.. de a völgyekben aktív mezőgazdaság folyik, fóliasátrak stb.. Aztán megérkeztem Nablusba. Észak kereskedelmi központja, növekvő lakosság, mert a falukban ellehetetlenítik a létezést, s egyre többen vándorolnak a palesztin igazgatású ‘A’ kategóriájú városokba. Központ, sürgés-forgás, szintén nagyon kedves emberek, egy bácsit lefotózok, s elkezd mesélni az iszlámról, egy fiatal srác odajön fordítani. Este hostom beteg, így szól egy másiknak, találkozom ezzel a c.s. taggal, aki ugyan dolgozik, nem tud fogadni, de az utcán összefutott egy ismerősével, aki megadta egy NGO voluntary számát, aki beleegyezett, hogy ott legyek náluk. Így lett szállásom. De hogy a kör bezáruljon, útközben a város másik részén összefutunk a sráccal, aki fordított nekem, amikor a bácsi az iszlámról beszélt, s kiderül, hogy ő is ismeri azt, akihez éppen megyünk. Kicsi a világ már megint. A Darna center – ahol lakom majd – nőkkel és fiatalokkal foglalkozik, tanítja őket mesterségekre, hogy megélhessenek a falun lévő fiatalok. Sok külföldi voluntary dolgozik velük, lakhatom náluk. Nagyon lelkes team, sokan csak erre jártak, megtetszett nekik a hely, az emberek. Segíteni akartak, így itt maradtak. Persze ennek kockázata van, de nyilván nem mondja senki az izraeli határon, hogy az elnyomottakon akar segíteni. A legkirívóbb egy dél-amerikai focista srác, akinek időközben lejárt az útlevele, viszont hogy legyen új, ahhoz Izraelbe kellene mennie, ahhoz hogy elhagyja a területet, kell útlevél, az pedig lejárt.. szóval ő maradt évek óta… szabadidejében focizni tanítja a gyerekeket,. S mára már Palesztina egyik legjobb focicsapatát állította elő. Legalább egy terület, ahol előrehaladás van.
Másnap elmentem az Egyetemre, ahol a PR igazgatóval beszéltem, és készítettem interjút, akinek az a dolga, hogy a helyi fiataloknak segítsen külföldi tanulásban, ami nem is olyan egyszerű egy olyan országban, ahol nincs reptér, és a környező országba (Izrael) nem lehet belépni. De meg posta sincs Palesztinában!!! Blokkolva minden: víz, áram az ellenőrzésük alatt, kereskedelem ellenőrzött, ipar nincs, túlnépesedés van.. balhé esetén vészhelyzet. Meg az apartheid fal. Meg-enklávésították az elfoglalt területeket is az izraeliek, szóval gyakorlatilag nincs összefüggő terület az arabok kezén, minden stratégiai pont és út az izraeliek ellenőrzése alatt. Börtönország. Beszélt a 1948-as háborúról, ahol 13 ezer (3 ezer kiképzett jordániai katona és vagy 10 ezer egyéb arab országokból érkezett) lelkes harcos állt szemben a 35 ezres izraeli jól felszerelt és támogatott sereggel szemben (ez az arány az itteniek szerint 25 ezer arab a 120 ezer zsidó szemben). Persze ne is csodálkozzunk az arab zakón (bukáson), de Izrael azóta terjeszkedik.. elfoglalva újabb és újabb területeket saját szakállára, ENSZ támogatás nélkül, sőt az ENSZ felszólítása ellenére (http://en.wikipedia.org/wiki/ 1947_UN_Partition_Plan). Ehhez képest szépen kinőtték a rájuk szabott ruhát. Az egyetemen nyüzsgő élet, sok szabad fejű nő, de sokan még ’beburkolják’ magukat (de csak kendő a fejen, feszes nadrágok és felsőtest), de ez előbbi inkább családi megszorítás miatt.
Illetve csatolom ide T. Kristof világutazó hozzászólását:
Megkaptad a múlt heti két üzenetemet Izraeli föld és Izraeli tények címmel? Ebben is írtam, hogy furcsa, hogy neked nem állnak meg, amikor stoppolsz, nekem annyira könnyen ment éjjel-nappal, hogy ha osztályozni kellene az országokat, Izraelnek biztosan csillagos ötöst adtam volna. Ennyire megváltozott volna a helyzet 2007 óta? Nincsenek már stopposok az utak mentén?
A dél-libanoni megszállást kicsit pontatlanul írtad le: Izrael először 1978-ban avatkozott be az 1975-től ’90-ig tartó libanoni polgárháborúba, miután Fatah tagok átlépve a zsidó állam határát elfoglaltak egy buszt Haifa környékén és a támadásban meghalt 30-40 izraeli. E műveletnek, amely a dél-libanoni Litani-folyóig vetette vissza a PLO csapatait Operation Litani volt a neve, ezután született az ENSZ BT 425. számú határozata, amelyben kötelezték Izraelt csapatainak kivonására Libanonból, aminek pár héttel később eleget is tett. Izrael 1982-ben ismét elfoglalta az ország déli részét, hogy kiűzze onnan a palesztin fegyvereseket, akik 1971-ben, a Fekete szeptember után telepedtek meg az országban, miután Jordániából elkergették őket. A libanoni offenzíva miatt Arafat és a PLO Tuniszba költözött át, később innen mentek vissza Palesztinába az 1993-as Osloi Egyezményt követően. Izrael 1985-ben kivonta Libanonból csapatainak nagy részét, ezután már csak az Izraellel és a Golán fennsíkkal határos pár kilométer széles sávot tartotta megszállva egészen 2000-ig, amikor Ehud Barak miniszterelnök a kivonulás mellett döntött. A Hezbollah síita radikális fegyveres szervezet is a ’82-es offenzíva során alakult meg, hogy kiszorítsa az országból az izraeli csapatokat és a libanoni maronita keresztény Falangista milíciát. Egy apró, húsz négyzetkilométeres terület státusza azonban továbbra is vita tárgyát képezi a két állam között. Ezek az úgynevezett Shebaa-farmok, amelyek a Hezbollah és a libanoni kormány szerint libanoni területen fekszenek, Izrael viszont a Szíriától 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík részének tekinti azokat. Az egész téma csak a 2000-es izraeli kivonulás után került elő, addig Libanon és Szíria sose tisztázta egyértelműen a farmok hovatartozását, bár azt 1967-ig egyértelműen Szíria ellenőrizte, a legtöbb térkép is Szíria részeként jelölte a területet, de a földek tulajdonosai nagyrészt libanoniak voltak. 2000 nyarán egy ENSZ jelentés deklarálta, hogy Izrael másodszorra is (először még ’78-ban) teljesítette az ENSZ BT 425. számú határozatában foglalt kivonulási kötelezettségét Libanonból, tehát a farmokat e határozat sem tekintette Libanon részének, hiszen innen nem vonult ki az IDF. A libanoni igények kitalált voltát támasztja alá az is, hogy 2000 előtt sose követelte azt a libanoni kormány. Szíria egyébként 2000-ben kijelentette, hogy a Shebaa-farmokat ő is Libanon részének tekinti. A kis területi vitának pusztán azért van jelentősége, mert a Hezbollah ezzel indokolja, hogy miért támadja Izraelt még a 2000-es kivonulás után is. A határvillongások, rakétatámadások ugyanis azóta is vica-versa rendszeresek a két ország határvidékén a Hezbollah és a zsidó állam között, ennek a kicsúcsosodása volt az izraeli kudarccal végződött 2006 július-augusztusi háború.
Nekem is volt egy emlékezetes élményem egy izraeli-ciszjordániai átkelőnél. Én Jeninből az izraeli Afula felé tartottam, amikor az apartheid-fal egyik kapujánál őrt álló IDF katonák közölték, hogy valami többnapos ünnep van Izraelben, így a terrorveszélyre való tekintettel lezárták a megszállt területeket, menjek vissza másnap. Jeninen keresztül átmentem egy másik checkpointhoz is, de ott se jártam nagyobb szerencsével. Ezután az éjszakát egy palesztin tanár falusi otthonában töltöttem, ahol – mint minden éjjel, a palesztinok között – ingyen vendégül láttak. Népes családja volt, egy részük az Iszlám Dzsihád tagja, a 27 éves tanár egyik öccse akkoriban szabadult a haifai börtönből, ahol rendszeresen kínozták, hideg-meleg vízzel locsolták az izraeli rendőrök. Mesélte, hogy a cellatársaitól tanult meg írni-olvasni. Otthonukat rendszeresen átkutatták a razziázó zsidó katonák, amikor ott aludtam, akkor is betörtek a szomszéd házba és lelőttek valakit.
Másnap reggel visszatértem a Jenin-Afula közötti ellenőrzőponthoz, ahonnan előző nap visszafordítottak. Az átkelő hivatalosan csak a reggeli órákban tartott nyitva, így korán odamentem. Nagy tömeg várakozott a rácsos kapu előtt. Bár már több, mint egy órája nyitva kellett volna lennie, az izraeli katonák még mindig csak a kaputelefonon keresztül kommunikáltak a palesztinokkal, a forgóajtó azonban zárva maradt. Attól se hatódtak meg különösebben, amikor én kértem, hogy engedjenek át, a katona a főnökére hárítva a felelősséget közölte, hogy további intézkedésig senki sem mehet át! Úgy másfél óra elteltével kijött két izraeli katona (egyikük egy hosszú hajú, fülbevalós srác) és ordítozva elzavarták a tömeget (akik egyébként rendelkeztek izraeli belépési engedéllyel), arra hivatkozva, hogy már reggel kilenc óra van és náluk ez a zárás ideje. Az bezzeg nem zavarta őket, hogy aznap ki se nyitottak, pedig az ünnepnek már vége volt és előző nap nekem is azt ígérték, hogy másnap nyitva lesznek.
Amikor odamentem hozzájuk nekem kinyitották a nagykaput (nem a forgóajtót), igazoltattak és elkezdték kérdezgetni, hova tartok. Odajött segíteni egy Szaúd-Arábiában dolgozó palesztin férfi, aki szintén angolul beszélt velük ezért külföldinek nézték és őt is behívták, ám amikor meglátták az iratait dühösen zavarták vissza. Ő egyébként az afulai kórházban fekvő édesanyjához ment volna és természetesen volt izraeli engedélye, ám ez itt nem számított…
Engem végül egy rövidebb huzavona és egy felületes csomagátvizsgálás után átengedtek, az arabok közül viszont mindenkit visszaküldtek. Érdekes, hogy a Jeruzsálem-Betlehem és a Jeruzsálem-Ramallah úton felállított checkpointokon ehhez képest sokkal gyorsabban és humánusabban ment a dolog, ott nem láttam, hogy bárkit is visszafordítottak volna, az egész procedúra nem tartott tovább öt percnél, egy egész kisbuszra számítva.
Amikor Nabluszban jártam, az IDF a 35 év alatti palesztin férfiakat csak engedéllyel engedte ki a városból, (az öngyilkos merénylők nagy száma miatt – állítólag) tehát az egész egy nagy börtön volt, csak rácsos kapun keresztül lehetett megközelíteni. Ez azóta is így van? Egy öreg bácsi családja látott vendégül, a fia is mártír volt, az ablakán lövésnyomok, befúródott lövedék az ágya fejében…
Hebronban is voltál? Érdekes az Ibrahim (Ábrahám) mecset a zsidó és arab bejárattal meg a telepesek a város közepében… Persze itt is arabok láttak vendégül. Gázában is jártál? Akkor tört ki újra a tűzharc, amikor bementem, helyiek rángattak be a házukba, mert a szomszéd utcában, tőlünk kb húsz méterre lövöldöztek. Éjszaka aztán következtek az aknavetők… Persze akkor még a Hamasz és a Fatah harcoltak egymással, mára már csak a Hamasz irányítja az övezetet.
