Pusi Zoli: Biciklivel a vadnyugaton, USA, Sziklás-hegység – Mojave-sivatag – Sierra Nevada

pusi zoli Usa-ban
pusi zoli Usa-ban

Pusi Zoli – 

USA, Biciklivel a vadnyugaton

Sziklás-hegység – Mojave-sivatag – Sierra Nevada

Mióta az eszemet tudom, kerékpározom. Kicsiként még csak a lakótelepen, majd városban, aztán ahogy szaporodtak a gyertyák a szülinapi tortámon, úgy nyíltak meg sorra a lehetőségek. Már kisdiákként hosszú-hosszú túrákról álmodoztam, majd 20 éves korom körül az álomból valóság lett: körbetekertem Magyarországot. Azóta nincs megállás! Sorra

Pusi Zoli nyomja a mérföldeket
Pusi Zoli nyomja a mérföldeket

jöttek az országok, egyre távolabbi, egzotikusabb, s néha kegyetlenebb vidékek. Hatalmas síkságok, forró sivatagok, tengerpartok, hullámzó dombok, magashegyi hágók, nyüzsgő nagyvárosok. Igyekeztem mindenhol és mindenben megtalálni a szépet, s úgy gondolom, hogy ezt többnyire sikerült is. Fontos ehhez, hogy a küzdelmes kilométerek és néha igencsak kegyetlen körülmények ellenére végig pozitívak és nyitottak maradjunk, s ne mulasszuk el észrevenni mindazt, amit az út elénk tár. S, ha sikerül kilépnünk saját belső világunkból, akkor a táj és a városok szépségét, s az ott élő emberek szokásait, életmódját,

Pusi Zoli fantasztikus helyekre jutott el.
Pusi Zoli fantasztikus helyekre jutott el.

történelmét sokkal könnyebben be tudjuk fogadni.

Számomra a kerékpártúrázás elsősorban nem sport, hanem inkább életmód, mely által a világot teljesen más látószögből figyelhetem. Kerékpárosként azt tapasztalom, hogy sokkal közelebb vagyok a természethez, valamint sokkal közvetlenebbek, barátságosabbak velem az ott élő emberek, mintha „turistaként” járnám a világot. A kerékpártúrázásban főként a változatosságot a kihívást és a szabadságot szeretem. Szeretek reggel úgy felkelni és útnak indulni, hogy nem tudom mi történik velem aznap, s hogy hol tudom

Pusi Zoli - enyém a préri
Pusi Zoli – enyém a préri

ismét álomra hajtani a fejemet.

2013-ban keresztültekertem az Amerikai Egyesült Államokat New Yorktól San Francisco-ig (7200 km).

Tekertem korábban Törökország keleti régiójában, ez is elég ismeretlen, járatlan vidék.

http://pusizoli.bringareg.hu

http://facebook.com/biketousa

Két könyvem jelent meg , a helyszínen megvásárolható:

Egy bringás naplója,

Kerékpárral keresztül Amerikán

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*