Qom, Irán

Qom – Irán vallási központja

Teheráni megállóm után Qom városába mentem.

Ez a Siiták vallási központja, mert at egyik imám ( Ali al-Ridha= Reza) nővére (Fatima al Mazuhem) ide volt eltemetve, s ugye kellenek a zarándokhelyek, így ez elég jó közelítés (a nővére) hogy erre kultusz épülhessen.

Felkapott 1979 után lett, amikor az iszlám forradalom (ami nem annak indult, csak a szociális fordulatot kicsavarták a nép kezéből, likvidálták a vezetőket, s maradt a vallási diktatúra) átvette a hatalmat, és presztízs beruházásokra szórta az olajpénzeket. Mondjuk korábban meg a király szórta.

Ebből nőtt ki egy vallási egyetem, aminek már 100 ezer hallgatója van! Igen érdekes ennyit invesztálni egy nem termelő iparágba. De végül is hosszú távon az emberek kezessé tételében segédkezve egy ország olajvagyona felett rendelkezhetnek. Így már érthető.

Utazóként érdekes egzotikus célnak tűnik, habár Lurdes és hasonló helyeken azért csalódásaim voltak. Amúgy mindig felvillanyoz az a miliő, amely a vallási szent helyeket körbeveszi. Várakozó izgatottság, találkozni a szenttel, ahol létrejön az unió, az áldás. Ha létrejön.

Volt egy szunnita támadás a hely ellen, azóta minden kamerát elvesznek, habár érdekes módon mobiltelefonokkal lehet fényképezni. Ördög érti ezt. Sajnos külföldiek csak a külföldi kapun mehetnek be, de ha valaki egyedi látogató és beilleszkedik a tömegbe, akkor be tud lógni. Általában a férfiakat és nőket elkülönítik.

Jóleső érzés látni ezt az odaadást az emberek arcán, viselkedésében. Aztán ahogy közelebb megyek a sírhoz, már csak a tömeget és a nyomakodást látom, hogy megérinthessék a szent sír szélét egy pillanatra.

Picit szkeptikus vagyok a megélésüket illetően, mert velem ez nem esett meg, de lehetséges másnál ez az eksztatikus érzés kétségtelen. Az én életemben nem egy kiemelt hely és idő (a zarándoklat) ami ezt a szentséget betölti, hanem a mindennapok tisztelete, szeretete, megélése. Talán ezért is nézem ezt kicsit kivülállóként.

Qom, Irán, utazás,
Qom,  Fatimah bint Musa mauzoleuma

Valahogy ez a földi valóság, hogy akik a szürke mindennapokat élik, nekik az ünnepekre kiemelt figyelmük van, s azt érzik, hogy részesülnek a szentségből egy érintés révén. Ahogy ez az ortodox kereszténység ikon csókolgatásában is előbukkan.  De látva a sok boltot, fogyasztást, visszabillent a realitásokba, és értetlenül állok előtte, hogy mennyi business szerveződik a vállasosság köré. S itt sejlik fel a világi és egyházi hatalom egymáésba karolása, amitől hiteltelenné válik számomra az egész. Bárhol is legyen az. A meghittség, a személyes kapcsolat Istennel, a tömeg zajában elvész.

Qom, Irán, utazás,

Újra megfogalmaztam magamban, hogy bankalapításnál csak egy nagyobb üzlet van: a vallásalapítás, meg annak politikai kisajátítása.

A boltokban is minden előrecsomagolt már, hogy ne maradjon tere az emberi kapcsolatoknak, ne lehessen még egy mogyorót, mazsolát stb. rátenni pluszba a zacskóba.  Add a pénzt és menj. Modern világ, elidegenedés,  azt hiszem közhely már.

Irán

A mecset szép üvegpalota, türkiz csempe kaleidoszkóp, varázslatos kalligráfiák, elmélyülni igyekvő imádkozoknak. Szerintem ez lehetetlen, de úgy tűnik sokan próbálkoznak vele.

Ettől eltekintve azért a hely varázsa (építészetileg) még olyan kritikus elmére is hátassal van, mint e sorok írója. Estére kellemesen lemegy a hőmérő higanyszála 32 fokig, mert a nappali 43-50 fok körül ingadozik, már nekem is meglehetősen elviselhetetlennek tűnik.

Qom iszlám madrasa is
Qom iszlám madrasa is

Erről jut eszembe, hogy milyen érdekes az is, hogy az emberek nem reflektálnak minden esetben a környező valóságra. Ennek egyik legszebb példája, amikor 40 fok melegben is farmernadrágban járnak, miközben a hejab (fejkendő) ellen lázadoznak. Lám- lám, mennyire tudati a valóságérzetünk. Pokolban is jó élni, csak el kell hinnünk, hogy élhető. 6 milliárd ember csak nem téved…

Qom az egyetlen hely a világon, ahol a folyómederben fut a városi autópálya.  Jut eszembe,  a  vízügyekről most nem írok.  Elég lesz az Aral tó kapcsán írnom a vízhiányról.

Qom, Irán, utazás,

Este ismét c.s meeting.  Elképesztően lelkes és kedves csapat él itt. Kezdetben egy parkban teázunk, sisázunk.  Éjfélkor még gyerekek rohangálnak a parkokban – más időszámítás, nem iszlám.  Éjjel egy óra körül pedig elmegyünk az egyik lányhoz. Spontán buli.

Qom, Irán, utazás,

Bulivá terebélyesedik helyzet. Jókat mulatunk, ahogy farszi és urdu nyelvtörőket próbálgatunk. Kicsi, de lelkes a közösség, jórészt angol tanárok és könyv dealerek, tv- s személyiségek.  Sziporkázó a társaság.

Két indiai építésszel megtoldva, akik most végeztek európai egyetemeken.  Kritikusan értékelik az EU oktatási színvonalat. Gáz. Viszont rasszizmussal nem szembesültek az egy tanulmányi évük alatt. Érdekes, de gondolom nem is vegyültek idegenek közé, ahogy Irakban sem, ahol elég agresszívnak tartották a népeket. Vélhetően India is tud nyomulós lenni,  de mindezek ellenére  Bagdadot látni kell.

Qom, Irán, utazás,

Egész hajnalig beszélgetünk. Egyik lány a helyi tv-ben dolgozik, európai férje van, s meglepő módon konzervatív, nagyon vallásos, de közben meg nyugati műveltségű intelligens és szép is. De éli a modern nők életét. Itt Qom-ban pont ezt nem gondolnánk.

Qom, Irán, utazás,

Éjjel egy elvált lánynál alszunk. Igen, mert már ilyen is van.  Szép és értelmes nők, egyedül, persze gyerekkel a hátukon. Szerencsére ők már öntudatosak, találnak partnert, max. a társadalomnak meg kell szoknia ezt a társadalmi réteget is.

Irán, Qom

Kaptam egy jó filmet erről a témáról.  Stoning Soraya.  Útmutató hogyan kell megszabadulni fölöslegessé vált feleségünktől az iszlám jegyében. Nem csodálom, hogy betiltották Irán-ban, mint sok más filmet és rendezőt is. Európában sorra nyerik a díjakat, mert érdekes társadalmi drámákat dolgoznak fel. S ne feledjük, hogy ez az irán korábban nagyon progresszív volt, csak egy öntelt fényűző despota uralta.

Irán, Qom

 Úgy vélem az internet ifjakat ma már nem lehet ennyire zabolázni. Választások után 1 millió ember ment ki tüntetni. Elképesztő. Igen a városi fiatalság, mert vidéken csak az „MTV „szól.

Még a nőket is egyre kevésbe lehet szabályozni, ahogy észleltük,én is látom évről évre mennyit lazul a helyzet. 2010-ben még szigor, 2015-ben még odajön a fashion police, hogy nekem szóljon, hogy a feleségem öltözete nem moderált. 2019-re már előfordul, hogy akár 3 percig is a hejab lecsúszott egy lány fejéről, s nem szólt neki senki. Statisztikáim szerint, akiket megkérdeztem fiatal, idős, csak 10% tartja ok-nak a kendő viselést, ő is inkább már megszokásból vagy félelemből.

Irán, Qom

Változik a világ Iránban is.

Innen indulok az iráni nomádok fele

A fotóalbum alul léptethető.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*