Anyák napjára kigyűjtöttem pár üdvözlőlapot, karikatúrát, képet, mémet.
VAn ami klasszikus, van amelyik vicces.
Az Édesanyáink 365 napot dolgoznak értünk, napi 24 órában készek, hogy szeretetükkel átöleljenek. Ezt apaként is érzem. De nem mindig könnyű. Viszont amikor felnövünk, akkor kezdjük átérezni ennek a súlyát. Különösen azok, akik már nagyon idős szüleiket gondozzák átélhetik teljesen, milyen az szeretettel gondoskodni valakiről.
Nagyon érdekes, hogy babaként magatehetetlenül kezdjük az életet, majd felnőttként teljesen öngondoskodóvá válunk, míg idős korunkban teljessé válik a kör és visszatérünk a magatehetetlen állapotba. Ez olyan mint a természet körforgása, csak nem évente ismétlődik, hanem 80 évente.
Emlékszem, még gyerekként bátyámmal csináltunk néha meglepetést, pld. megfőztünk, kitakarítottunk, rendet raktunk, s mikor anyu hazaért a meglepetés volt az ajándék. De lehet veszekedésmentes napot tartani, vagy anya kedvenc ételét megcsinálni. Találtam itt pár tippet gyerekként mit tehettek ilyen gesztusokat.
Anyák napját máshol máskor tartják és ilyen dolgokat tudhatunk meg az anyák napi kvízből itt.
Kívánok minden anyának, szülőnek sokáig egészséget és szerető gondoskodó gyermekeket, legalább annyira amennyire ők tették velük.
Itt alul a képgalériába kattintva tudjátok a megjelenő nyílon léptetni a képeket, illetve jobb klikkel letölteni. Alatta meg idézetek.
Olyan picinyke asszony az anyám,
hogy bizony fel kell néznie reám…
S mikor lehajlok öleléséért’
fejem akkor a csillagokba ér.
A virág a napfényben növekszik, a gyerek pedig az anyja mosolyában.
Mindig elgondolkoztat, ha nőnap, ha anyák napja van, miért kell erről külön megemlékezni? Hiszen az lenne a természetes, ha minden nap gyereknap, nőnap, anyák, sőt apák napja lenne.
Isten anyákat teremtett, mert ő maga nem lehet ott mindenhol személyesen.
Semmit se kell tennem annak érdekében, hogy szeressenek – az anyai szeretet feltétlen… az anyai szeretet üdvösség, béke, nem kell megszerezni, nem kell kiérdemelni.
Az anya szíve örökké a gyermekeié. A gyermekek szíve örökké az édesanyjuké.
Az anyaság magában hordoz egyfajta természetes bánatot is: a gyerekeid kirepülnek a nagyvilágba. De minél jobban neveled őket, annál tovább juthatnak. És a távolság ellenére is, a szeretetben nevelt gyerekek egyre közelebb és közelebb kerülnek az anyjukhoz. A te helyed ott van a szívükben, ezért mindig olyan lesz, mintha ott lennél mellettük.
Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén – később – meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (…) Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (…) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből. Esterházy Péter .
