Indonézia, Bali, Gili

Indonézia folytatás.

Bali.

Kétórás hajóút alatt időzóna átlépés, óraátállítás, majd a parton a kamiont átvizsgálták bombaszakértők, mely jó alkalom arra, hogy kenőpénzre tegyenek szert a rendőrök. Az utak európai minőségűek, látszik, hogy Indonézia leggazdagabb szigetére jutottam, mely méltán a turisták paradicsoma. A fővárosban, Denpasarban egy hindu templomban alszom. Másnap intézem az Ausztrál vízumomat, majd rögtön indulok a nyüzsgő drága városból tovább Ubud fele, mely Bali kulturális és művészeti központja a hegyekben. Persze Bali-ról annyi kellemetlen tapasztalatom van, hogy még a buszon is háromszor annyiba kerül a jegy a külföldieknek, mint a helyi lakosoknak, de egy kis fáradtsággal és rutinnal kezelhető a helyzet. 

Vidéken már stoppal mentem tovább, ahol egy faluban aludtam volna. Mivel még nem voltam álmos, az út mentén egy lámpa alatt olvasgattam. Egyszer csak egy ötven év körüli német motoros ember állt meg előttem, a kormányon kiskutyájával és kérdezte, segíthet-e valamit. Mondtam, hogy nem hiszem, de beszélgettünk egy keveset, majd Ubud legszebb villáját ajánlotta a csillagos ég helyett, ahol már egy éve lakik. Három tradicionális szalmatetős háza volt, nagy kerttel, szobrokkal és halastavakkal, a kerti ösvényt pici lámpák világították meg. A környező rizsföldekre gyönyörű kilátás látványa tárult elém. Reggel csodálkoztam rá, hogy a tornácon és az ízlésesen berendezett lakásban festmények és faszobrok vannak, művészeti könyvekkel, fotókkal és szépirodalom is, közte Esterházy könyve. Szellemes és intelligens ember, aki itt piheni ki üzleti karrierjét. Ezt koronázta meg a reggeli s az ezüst teáskannából szervírozott tea.

De hogy mennyire nem elérhetetlen egy ilyen villa a ’rózsadombon’ az is bizonyítja, hogy havi 250 dollárért egy ilyen birtoklója lehet bárki, kertészestől, bejárónőstől együtt.

Ubud.

 A hajnalt végre nem zavarja meg a müezzin éneklése, hiszen Bali szigete 99 %-ban hindu vallású. A vallásuk annyira élő, hogy minden reggel a nők színes ruhákba öltözve, fejükön az Isteneknek szánt felajánlásokat viszik a templomba, ahol a virágok, gyümölcsök az Istenek lába elé kerülnek.  Minden ház, minden bolt bír egy saját szentéllyel, de ha más nem, akkor a járdára teszik a virágszirmokat.  Valami újra visszajött a mindennapok színességéből.

Egy átlag családi ház bejárata egy kacskaringó után közelíthető meg, mert még él az a hiedelmük, hogy a szellemek csak egyenesen tudnak közlekedni. Majd minden családi házhoz tartozik egy templomszerű építmény, ahol a saját isteneiknek is áldoznak.

Ubud mint mondtam Bali kulturális központja. Lépten-nyomon art centerek sorakoznak, de ebben nem kis hatása van az itt élő európaiaknak. A helyi művészek stílusát nagyban befolyásolta az itt élő külföldi festők stílusa. Található itt reneszánsz ház, hotelek, kávézók szépség és masszázsszalonok s mind igényesen vannak berendezve. Sőt némelyeknek kertje s az interiőrje is valóban fotogén. Már csak egy ilyen séta miatt is megéri eljönni Ubudba.

Esténként zenés-táncos tradicionális előadásokra lehet elmenni, amelyet többnyire egy templomkertben, vagy királyi palotában játsszák. Általában a táncot gamelán zenekar kíséri, de a kecak fire dance-ben egy száztagú férfikórus kíséri a táncot, a szertartást.  Egy ilyen előadáson találkoztam két magyar hátizsákos turistával, akikkel hasznos információkat cseréltünk, és egy helyi kifőzdében egy jó vacsorát költöttünk el.

A faluban, a monkey forest-ben szép környezetben láthatunk templomokat és égetőhelyeket, illetve a dzsungelében az Istenek szájából (avagy Ganésa ormányából) eredő forrásokat.

Motorral érdemes bejárni a szigetet, mert úgy minden hely elérhető távolságban van. Gyönyörű hegyek, erdők, és rizsföldek szegélyezik az utakat, a falukban pedig kézművesek, és árusok sora várja az arra járókat.  Megálltunk egy kakasviadal erejéig egy faluban, ahol valóban kést kötöttek a kakasok lábára, majd a fogadások után a kakasokat egymásnak engedték. Ha sokáig nem bírtak egymással, akkor egy fonott kast tettek rájuk és azon a kis helyen szaggathatták egymást. Győztest állapot vizsgálat után hirdettek, kvázi kiről hiányzik kevesebb toll, vagy kin van kevesebb vágás.

Gili szigetek.

Egy 3 szigetből álló turista paradicsom, ahol jó hangulatú éttermek és búvárközpontok várják a tengert kedvelőket. Nekem nagy csalódás volt a hely, mert a híresztelésekkel ellentétben nem találtam szép élő korallokat, de adtam még egy esélyt a szigeteknek és befizettem egy üvegaljú hajóval szervezett túrára, hogy lássam a vízi élet gazdagságát. De csak halott korallok, a mélyben felsejlő órásteknős és pár darab óriás kagyló volt a nap látványa. Hamarosan visszakompoltam Balira, de itt már megint pénzsóvárrá váltak az emberek, s a kamionosok a rendes kompjegy ár többszöröséért akartak átvinni a kocsijukon. Miért vesztik el ennyire emberek a realitás érzéküket?

Túloldalt Balin viszont lerázhatatlan taxisok kínálták irreálisan drága szolgáltatásaikat.  Szerencsére egy kedves ember vett fel, akinek a családjánál aludtam.

Innen Flores fele megyek tovább, makd 1 hónap múlva érek vissza Balira.

Bali

Denpasszarban elmentem az Ausztrál vízumomért, de a robbantások miatt a követség zárva volt és ami telefonszámot megadtak a folyamatban lévő ügyek intézésére, azok nem léteztek.  A kirendelt biztonságiak sem tudtak többet.  Lejár az Indonéz vízumom, nincs útlevelem. Mitévő legyek? Pár óra múlva szerencsére az egyik hivatalnok megjelent és egy szomszéd városban egy az általa sem ismert szállodába kellett megkeresnem valakit, aki ugyan nem létezett, de az útlevelek valahol ott vannak, mert oda menekítették ki. Elmentem a szomszéd városig a hotelhoz, ahol a portás nem ismerte a kontaktszemélyt, de mivel a hivatalnok azt az utasitást adta, hogy üljek le és várjak, valaki  majd csak megjelenik, így tettem. Nemsokára megjelent egy balinéz férfi, aki beazonosított, majd telefonált valakinek, hogy hozza el az útlevelemet. Így került vissza hozzám az útlevél. Visummal.

Solo-ig egy nap alatt eljutottam, ahol 1-2 nap feltöltődés várt rám. Este elmentem egy népzeneinek hirdetett fesztiválra, melyből hangos metáll lett árubemutatóval egybe kötve. Egy ott dolgozó hostess átvitt egy másik rendezvényre, ahol Jazz volt meghirdetve, de már nem is csodálkoztam, hogy helyette kortárs tánc előadás volt. Éjjel Mártival elmentünk egy helyi házhoz, ahol idős zenészek havonta együtt öröm zenélnek 4-5 órát. A hangos balinéz gamelán zenéhez képest ez egy számomra is könnyen befogadható és élvezhető előadás volt. Közben tea, sütemények kínálása, beszélgetés és két albínó zenész.

Másnap elmentünk egy 30 km-re a hegyekben lévő hindu templomokhoz, melynek érdekessége, hogy semmilyen hindu templom formát nem mutat, annál inkább egy zikkurátra emlékeztet és az isteneik is inkább tollas istenek, indiai arccal. Furcsa hely. Misztikus.

Du. próbáltam elérni egy karikatúra kiállítást, de mire odaértem már nyoma sem volt

Irány Jáwa megint

Egy fél napra megálltam Yogjakartában vásárolni ajándékokat, mert ez egy élő, izgalmas város zenével és kelmével. Ráadásul ma volt az elnök választás, izgatottság. Az emberek ujjai feketék ugyanis itt úgy veszik elejét a választási csalásoknak, hogy tintába mártják a már leszavazott delikvensek ujját így ő már máshol kitűnne.

Innentől már szaporodnak a problémák, visszatérek az álomból.

 Az esti vonattal (economic class) visszautaztam 12 óra alatt Jakartába.  Az egyetlen hely Indonéziában, ahol diafilmet tudnak előhívni. Furcsa, de igaz. 

A repülőtéren ér még egy meglepetés, nevezetesen az időpont változtatási díjon kívül még szervizdíjat is (10 $-t) felszámítottak a légitársaság alkalmazottai. Nem fair.

Illetve a reptéren az állam kasszájába is kell 10 $-nyi kilépési díjat fizetni. Szokatlan.

Ezen felül még a határőr problémázott, hogy mivel 4 hónapig voltam Indonézia területén, ezért kellett volna hoznom egy igazolást a rendőrségről, hogy nem dolgoztam.  Röhej.

 Szingapurban leszálltunk egy órára, szigorú átvizsgálások után a tranzitban lehetett vásárolni és Internetezni ingyen.  Innen már csak 12 órányira volt Amsterdam, ahol már a piszoárban egy légyre kell pisilni. Őrület.  8 óra várakozás után tudtam Budapest felé venni az irányt.

Egy kis hozzátoldás Jáva kultúrájából, mert én ott csak a felszínt és a bürokratikus packázásokat éltem meg. Pedig több és mélyebb, amit csak az tud igazán ki kint él. Ösztöndíjjal tanul kint egy nagyon kedves ismerősöm, s biztos vagyok szívesen osztja meg élményeit azzal aki ír neki. Ő teszi ezt elképesztő érzékenységgel, cizellált átéléssel, hogy élményei már megelevenednek a sorokban.

Árnyjáték – Wayang

      Feher. Mit is tud kezdeni egy feher ember a wayang eloadason? Hallgatni a zenet, bamulni a csodalatos babokat, amulni a hihetetlen cizellaltsagukon, aprolekossagukon, dekorativitasukon, figyelni, ahogy a szel fujja az arany-muanyag oriasflitterket a fuggony rojtjain, figyelni a zenekart, ahogy eppen rutinnal, avagy eppen atelessel jatszanak, ahogy folyamatosan szivjak a kreteket, s figyelni az eloadas atmoszferajat, es azt, ahogy a kozonseg szorakozik, fel-felkacag.

      A feher, aki nem beszel javaiul, nem sokat ert a tortenetbol. Esetleg kideritheti, hogy eppen melyik szereplo van porondon, ki kivel beszelget, es nagyjabol mirol van szo, de az igazi lenyeg, az esszencia, hogy mit es hogyan mondanak az egyes figurak, amin a kozonseg annyira jol mulat… nos az nem jut el. Baratkozok a gondolattal, hogy nekiallok a javainak is, de kicsit sziszifuszinak tunik a dolog a nyelv bonyolultsaga es retegzodese miatt.

Kis kiterokent nehany szot errol az osszetettsegrol: van egy osi nyelv, a jawa kuno vagy kavi, amit a hetkoznapi halando nem ert. Regi irodalmi szovegekeben, versekben, enekekben, tobbek kozott a wayangban is hasznaljak, de tenyleg csak igen kevesen ertik.

A hasznalt nyelv harom szintu. Van egy magas javai, a kromo, egy kozepszint, mondjuk hetkoznapi, a kromo madya, illetve a ngoko, ami a legigenytelenebb illetve leginformalisabb valtozat. A javai etikettben nagyon szigoruan megvannak a szabalyok, hogy kivel, mikor melyik nyelvet kell hasznalni. Peldaul a Kratonban, elit korokben a kromot hasznaljak, de egy diaknak is igy kell a tanarjahoz szolni, a tanar viszont valaszolhat a kozepszinten. Altalaban az idosebb embereket kromoval kell megszolitani. Baratok, munkatarsak kozt, egyenlo szinten mehet a kromo madya, es nagyon kozeli baratoknal, vagy igenytelen beszedben a ngoko. Az egeszben az a gaz, legalabbis egy kulfoldi, eppen javai nyelvet tanulni szandekozo szemeben, hogy  mind a harom nyelvben szinte teljesen mas a szokeszlet. A sturktura, najo, bizonyos szavak is persze megegyeznek, megis, szinte harom nyelvet kell (ene) megtanulni. (Ugyhogy lehet, hogy megiscsak a spanyolnal maradok).

      Jol szorakozom, es elvezettel bameszkodok, megha csak kivulallo is vagyok es megfigyelo. A javaiak viszont teljesen jelen vannak, reszt vesznek az esemenyben. Tulajdonkeppen a javai eletben ez az egyik Nagy Esemeny: a wayang. Ugy tunik, egesz multifunkci szerepe van. Egyreszt kulturalis esemeny, zene, szinhaz, masreszt a Mahabharata es a Ramajana tortenetekbol kifolyolag van nemi vallasi-erkolcsi nevelo szandeka is, aztan meg nem utolso sorban a mindennapi elet dolgainak kibeszelesere, kifigurazasara is szolgal – vagyis kabare. Van nehany bohocfigura, vicces, torz lenyek, akik bohockodnak, elviccelodnek az eppen aktualis esemenyeken. Nagy orom reszt venni egy teljesen autentikus falusi eloadason, mert igy erzekelhetem, hogy mikent is mukodik az egesz az eletben. S meg kell, hogy mondjam, teljesen elo a dolog. A nyitozene es a nyitotortenet szereploinek felvonultatasa utan rogton megjelenik a ket noi bohoc-figura, Limbuk es Cangik, egy nagyon dagi es egy nagyon sovany. Nohat, elkezdenek beszelgetni, pletykalkodni. A dagi mindig fejbekolintja a sovanyt. (ilyenkor a kendhang is ut egyet). Remek jokat kacagnak az emberek. Egy ora mulva aztan ismet visszajon Arjuna, Bhima, meg ki tudja kicsoda, van harcijelenet (ezt nem nehez kodolni), repkednek az eletfak… viccelodes folyamatosan… gyonyorkodom a babokban, es minden megnezheton legeltetem a szemem, amig vegleg  be nem bandzsitok az almossagtol… ejfelkor feladom, es elvonulok az autoba aludni. Hajnalban pisilesi szandekkal visszakuszok a helyszinre, sejtem, hogy mar nagyon hajnal lehet, mert az egyuttesen, dalangon, es nehany kitarto bacsikan, nameg persze a hazigazdakon kivulmar senki sincsen ott. Pont elcsipem az utolso jelenetet az utolso gonggal. Jo volt az idozites. Fel harom van.

Sikerul megusznom, hogy megreggeliztessenek, de biztos ami biztos, kis dobozkaban csomagolnak reggelit, sutemenyt, tojast meg rozsaszin kokuszlabdakat. Ez a kis kajasdoboz amolyan indonez szokas.

De talan nem artana egy kis osszefoglalot irni a wayangrol, hogy mindenki kepben legyen.

A wayang egy osszetett eloadoi mufaj, sokfele valtozattal. A ket nagy indiai eposz, a Mahabharata es a Ramajana torteneteit dolgozzak fel (persze mindezt  javai kontosbe oltoztetve), nemi aktualpolitikai es helyi esemenyekkel tarkitva. Eloadhatjak tancban, szinpadon (wayang orang), arnyjatekkent – wayang kulit, es fabol keszult babokkal jatszva: wayang golek. Mindezt termeszetesen gamelan zene kiseri.

A klateni eloadas wayang kulit volt, Kozep Javan ez a hagyomanyosan elterjedt. Borbol keszitik el a figurakat, minden egyes szereplonek megvan a pontos ikonografiaja, szabalyrendszere, es persze mindennek megvan a maga szimbolikaja. A bort nagyon finoman, aprolekosan a vonalak menten kimetszik, majd kifestik. A babok mindket oldalon festettek.

A szinpad ugy nez ki, hogy van egy nagy, szeles, kifeszitett vaszon, elotte egy lefektetett banantorzs, ebbe vannak beszurva a babok, job oldalon a jok, bal oldalon a gonoszok, nagyjabol nagysagi es gonoszsagi sorrendben a szelek fele novekedve. A jok oldalan is azert  a szelek fele bedurvulnak a vonasok. Egy lampa vilagitja meg a vasznat, es a vaszon elott ul a dalang, hattal a kozonsegnek, o az, aki baboz. A dalang hata mogott es a kozonseg kozott helyezkedik el  a gamelanzenekar. Az egeszben az a klassz, hogy az eloadas ket oldalrol nezheto. A vaszon tuloldalan arnyjatekkent lehet latni a figurakat, a dalang oldalarol pedig  magat a babmestert es a zenekart.

Egy fontos kellek a Gunungan, vagy eletfa, nagyjabol haromszoglet alaku, teljesen finoman attort es festett bor, melyen mindenfele abrazolas lathato. Ez a gunungan all a szinpad kozepen, ez jelzi az eloadas kezdetet, veget, s a kulonbozo epizodokat, szinhelyvaltasokat is.

A dalang. O a kulcsfigura. Tudasa sokretu, ismernie kell a torteneteket, bizonyos enekeket, verseket a regi kavi nyelven recital, amit rajta kivul senkisem ert, aztan meg mozgatja a babokat, es persze ismeri a zenet. Fizikailag is igen megterhelo feladat, mert egy eloadas alatlaban 8-9 ora korul kezdodik, es hajnali 3-4 ig tart. Es persze nem art nemi humor, es a maximalisan jol informaltsag. Sok dalang maga kesziti a babokat is. Tulajdonkeppen kisse papi szerepet is betolt a dalang. Altalaban aparol fiura szall a tudomany, de az iskolaban is lehet tanulni.

A wayangrol egyenlőre ennyit.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*