Szaud arábia kalandos utazás

Szaúd-Arábia utazás programja

Szaúd-Arábia a fellebbent fátyol. Az ország kinyílt.

A program 2023 jan és április is indul –  A nagy overlanding.

Ehhez az úthoz kapcsolható az Ománi utunk, programja itt olvasható.

Beutazási és covid szabályok:

https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/szaud-arabia

A program és a képek a szerzői jogok alapján csak a szerző engedélyével másolhatóak, vagy felhasználhatóak. Kontaktom a fenti menü magamról rész, vagy fb. oldalamon.

A teljes kör min. 5000 km a 17 nap alatt. Itt a térkép.  

Érdeklődésedet ezen űrlap kitöltésével jelezheted, s akkor elküldöm neked a részletesebb tudnivalókat.

21 érv, hogy miért utazz velem?

Magyarországnál 23x nagyobb és teljesen más kultúrájú országba érkezünk.  Első meglepetés, hogy udvariasak és kedvesek az emberek. Emellett relatíve rövid írott történelmük ellenére sok világörökségi helyszín is van az országban, így azokat is megnézzük.  Illetve a természeti látványosságok is merőben mások mint amit itthon megszoktunk, hisz az ország jó része sivatag, félsivatag, illetve kopár hegyek és kanyonok, viszont a vízi élővilág búvárkodóknak a világ top helyei között szerepelnek, mivel a turizmus még nem rombolta le ahogy a világ többi részén ez már megtörtént.  Szóval egy egzotikus, különleges országba invitállak titeket, amiről nemrégiben lebbent fel a fátyol.  

UNESCO Világörökségi helyszínek

  • Turaif régészeti terület
  • Al-Ahsa oázis
  • Dzsidda történelmi része, Mekka kapu
  • Hail régió sziklarajzai
  • Madáin Szálih régészeti terület

Pegasus air kb. 150-160 ezer ft-ért retur visz. Bécsi indulás is lehetséges.

Az út előtt lehet 2 nap Bahrein látogatást betenni, ha valakit érdekel, s onnan átmegyünk Dammamba, ahonnan a Szaud-Arábia út indul.

A Bahrein program itt olvasható.

  1. nap  Indulás Bp-ről, Dammam

Menetrend szerinti járattal, Isztambuli átszállással repülünk Szaúd-Arábiába.  Érkezés hajnali 1h körül (pegasus).  Vízum, beléptetés, kocsi felvétel után indulunk szállásunkra.

  • 2 . nap Dammam, Al Qatif, Olaj múzeum

Dammam – egy liberális város az ország keleti részében. Ami érdekes lehet nekünk,  az Etnográfiai múzeum, illetve a King Abdulaziz center for World Culture. 1931-ben itt fedezték fel az első olajat, s azóta már kinőtte magát Dhahran-ban az Aramco cég,  ahol az olaj központja és olajipari múzeuma is van, mely meglepően érdekes. Van egy tengerparti sétány is, meg ugye pláza tömegek amik leírják az ország lelkületét. Habár a változás szelét jelzi, hogy legutóbb jazz koncert is volt.

Ezután kis történelmi emlékekért a közeli kis településre autózunk. Útközben lesz a fish market, akár ehetünk is ott.

Másik érdekes pont, Al Qatif , hangulatos siíta negyedek, régi épületek, és a tengerpart, ahol időzhetünk.  itt van a  Qasr Ibrahim –  citadella, benne mecsetek, barakkok, kutak, hammam, na és persze a  Souq (bazár). Minden csütörtöki teve piac is van.

Este átautózunk Al Hofuf-ba, a világ legnagyobb oázisához, ami 150 km-re van. Elfoglaljuk szállásunkat, közös vacsora.

 Este alvás Al Hofuf

  • 3. nap  Al Hofuf Oázis,  Qarah-hegy, Sárga-tó – Riyad

Al Hofuf (Al Ahsa) Oázis régen a  karavánok megállóhelye volt, a világ legnagyobb oázisa, 3 millió datolya pálma is zöldell itt, s mellesleg világörökségi helyszín.  Ibrahim erődje, amit nemrég állítottak helyre megér egy rövid sétát. Qaisariya piac szintén 10 éve lett helyreállítva egy tűz után. Teve piac itt is van csütörtökönként.

Szaud-Arábia, Yellow lake
Szaud-Arábia, Yellow lake

A fő attrakció amiért ide jöttünk mégis a  Qarah Mountain Top, ami kicsit kappadókiát idéző homokkő kúpok, formák. Barlangok, szűkületek között bujkálunk át, felmászunk a domb tetejére, és igen jól érezzük magunkat. Habár turizmus fellendülése óta már giccs a körités, de maga a barlang szép.

Fakultatív: A Yellow lake (Sárga tó) különlegessége, hogy egy tó találkozik a dűnékkel. A kocsinkkal el tudunk jutni egy kilátópontig.  De ha messzebb szeretnénk menni, be kell fizetni egy jeepes safarira, s akkor garantáltan el tudnak vinni a legjobb dűnékhez, kilátópontokhoz, a tóhoz stb.

 Aki nem menne, neki lehetőség a piac, fazekas műhely, Guatha Mosque (az iszlám 2.legrégebbi mecsetje) – Sahoud Palace – Ibrahim Palace – Khuzam Palace – az óváros, – Altaraf zoo, és az  Al-Ahsa Nemzeti Múzeum látogatható.

Utána még 4 órát, 330 km-t autózunk este a főváros fele, ahol az éjszakát töltjük majd.

Szaudi üdvözlés

      4. nap   Riyad, Nemzeti Múzeum, Masmak erőd, Najd, Teve piac

Tágas, szélesen elterülő város Riyad. Miután rácsodálkoztunk a felhőkarcolókra, visszanézünk egy kicsit a múltba.  Először a Nemzeti Múzeumhoz megyünk, mely a Közel-Kelet legjobb múzeuma. Szaúd-Arábia első királyáról elnevezett központban megnézzük a legfontosabb történelmi emlékeiket és a természet tudományi részleget, ahol megértjük az evolúciót Allah jóvoltából – az iszlám szerint.

Murabba palota  -inkább kívülről érdekes megnézni, sétálgatni.

Utána irány a Masmak erődje, mely 1865-ben épült, s a 18-19. században a Szaudi-dinasztia politikai és vallási központja volt, ma a Nemzeti Történeti Múzeum működik benne. Belül régi mecset, fogadó szoba, udvarok, kút, és a kis kiállítás.

Najd falu-t is megnézhetjük 24 km-re innen, mely  a hasonló nevű központi régió elnevezése is, ahonnan a jelenlegi királyi család és a wahabitizmus is származik. 1744-es felemelkedésük és a wahabita vezetővel való szövetségük után létrejött az első szaudi államalakulat, mely csak 1824 után erősödött meg igazán. Vályog erődjüket helyreállították, s lehet az épületekben barangolni, kis kiállítás is van mellékelve.

Teve piac  – A várostól 30 kilométerre található a Közel-Kelet legnagyobb tevepiaca. Egy igazi arábiai élmény, ha éppen van futam.  Itt a csütörtök – péntek az ünnep, így akkor valószínűbb egy délutáni verseny megcsípése. 

Este kicsit autókázunk  a felhőkarcolók között. 2000-ben épült Al-Faisaliah torony – üveg földgolyóval a tetején emblematikus jelképe a fővárosnak.  A Kingdome tower (királyság tornya) – nyakláncot formál, híd íveli át a 99. emeleten, a sky bridge felhőkarcoló látkép felülről. Megspékelve egy (alkoholmentes!!) itallal, lehet szép lezárása a napnak.

Alvás Riyadban

  • 5. nap   Dirayah, Skanzen város, Onaiza, Buraydah

Ma reggel is a nappal kelünk, mert hosszú napunk lesz.

Dir Aiyah (Diriyah) 25 km-re a várostól, a legnagyobb méretű fallal körbevett oázis város, a főváros nyugati részén található régészeti terült mely ma világörökségi helyszín. A Szaudi család szülőotthona, a 15. századtól datálhatóak emléke. Innen indultak hódító útjukra, s terjesztették el a wahabita vallást később az egész országban.

Vályogból épült oázis falu volt, amelyet most próbálnak helyreállítani, s már látogatóközpont is van.  Látjuk a családtagok palotáit, mecsetet, tornyot, fürdőt, de a legnagyobb rész még mindig romokban.

vörös homok Szaud-Arábia

Innen még laza 450 km, hogy elérjük Hail városát. A táj kitartóan félsivatagos, sivatagos, így nem is baj, hogy este érkezünk meg. ( ha lesz félúton szállás, akkor oda tervezem)

Innen Észak-Nyugatra indulunk Útközben már dűnék mellett haladunk el, s a vörös homoknak (red Dunes) nevezet rész is erre található kicsit beljebb a sivatagban, ahova a fővárosiak kijárnak dűnézni (dune bashing) és piknikezni.  Nekik még a sivatag a hazájuk, ott sátoroznak és élvezik a homokot,  a napsütést.

Ha mindenki benne, tehetünk egy csodaszép sivatagi marsbéli tájra és kilátóhelyre kitérőt: The edge of the World – a világ szélére. Fotogén, pompás.

A  fővárostól kb.  2 órányira (210km) található egy szép dombság közé ékelt skanzenváros (Ushaiger).  Zarándokútvonalon fekszik, annak egyik megállóhelyeként szépen fejlődött. A Tmim törzs élt erre, és gyönyörűen megmaradt vályogvárost találunk itt is, ahol vagy 2 órát érdemes bolyongani, felszívva a régi idők hangulatát a kis utcácskákon.

Utána irány Onaiza, Buraydah mellett, ahol Al Mesoukaf traditional and historical souq, egy tradicionális piac, ami érdekes. Ez mára 460 km mára. Így itt is aludhatunk, s másnap tesszük meg a maradék 300 km-t Hail fele.

Este alvás Buraydah városába

6.  nap  Tevepiac, Hail, erődök, múzeum, bazár

Kora hajnalban elnézünk Buraydah nyüzsgő tevepiacára. Ez a világ legnagyobb tevepiaca, ahol nap mint nap több ezer teve, kecske és birka várja, hogy gazdát cseréljen. 

Innen még laza 300 km, hogy elérjük Hail városát. A táj kitartóan félsivatagos, sivatagos. Ebéd után felfedezzük az itteni érdekességeket.

A város a környék régészeti lelőhelyein feltárt közel tízezer éves sziklarajzoknak köszönhetően felkerült az UNESCO világörökségi listára. Hail régi karavánutak pihenőhelye, Al Rashid törzs központja volt. Tavasszal itt vonulnak át tömegével a pártásdaruk. 

Aránylag sok látnivaló van itt.  Al Qashala fortress (erőd), illetve nem messze tőle a 11. században is állt Airif kastélyba. Mindkettő decens vályog erőd, 1930-as építmény, de szép kilátás az alatta elterülő városra.  

Utána a 19. század elején épített Barzan palotába megyünk el. A piac limitált órákra van csak nyitva a szieszta miatt, de itt is kicsit szétnézünk délután.  Főleg a kézművesek miatt érdekes, kovácsok, rézművesek kopácsolnak a kis műhelyeikben. Hail Múzeum annyira nem érdekes, de rátekinthetünk. (délelőtt van csak nyitva).

Alvás Hail

7. nap Jubba sziklarajzok, Sakaka

Ma reggeli után nekivágunk ismét a végtelen sivatagnak. Ma is autózunk  390 km-t. Első állomásunk 130 km-re Jubba lesz, ahol 7 ezer éves sziklarajzokért érdemes megállni.

A városban van egy kis skanzen múzeumuk is, Naif palace of heritage, ahol egy 800 éves kút is található, itt kell engedélyt íratni a nyílt színi terület meglátogatáshoz.  

A városkától nem messze levő kő vésetek szép környezetben találhatóak és jól ábrázolják, hogyan éltek az elődeink több ezer évvel ezelőtt.  Kb. 1 órát sétálunk ott.

Miután megnéztük, megebédelünk, és nekivágunk a maradék 300 km autópályának ami látványos tájon visz keresztül.. Egy hatalmas vadrezervátum mellett autózunk végig. Célunk eljutni Sakaka kisvárosába,, utunk legészakibb pontja, ahol sok látnivaló vár ránk.

Alvás Sakaka-ban  

8. nap   Sakaka erőd, Rajajil fallosz kövek, Dumah Al Jandal erőd

Sakaka egy kisváros, ahol egy 19. századi jó állapotú erőd (Qasr Zaabel) tetejére mászunk fel. De a tövében is ráakadhatunk pár 2500 éves sziklarajzra.

Mosque of Omar –  a legkorábbi megmaradt mecset, a 2. Kalifa alatt épült a 7. században, mikor Jeruzsálem fele megállt itt.  Emellett van egy vályogházas városrész is. Még nabateus feliratokat is találni.

Rajajil 10 km-re a várostól szintén világörökségi helyszín, érdekes archeologiai terület,. Álló kövek, falloszkövek, bronzkori kultikus hely maradványai találhatóak itt. Legendák szerint a férfi hűtlensége miatt kövé dermedtek. Nyílhegyeket is találni a környéken . Kell engedély a városból.

Domat (Dumah) Al Jandal 45 km-re van Sakaka-tól. A  Qasr Marid egy romos vár, egy erőd, és egy múzeum vár itt felfedezésre, ha még ezt is meg akarjuk nézni. Ha nem akkor rögtön indulhatunk délre tovább.

Ma délután még autózunk 3-400 km-t levezetésképpen, hogy meglegyen a mai km-ünk. 

Alvás útközben egy városkában, vagy Tayma.

9. nap  Tayma,  Al Naslaa, Al Ula (Mádáin Szálih)

Ma kb. 300 km-t autózunk, hogy elérjük Al Ula-t mely zarándokok állomása volt, Mecca és Pera kötzött helyezkedik el féluton.  Mára inkább Madain Saleh nabateus romok, Petra ikervárosa miatt ismertebb a világ számára, ahol szintén templomok és sziklába vájt sírok láthatóak. Szintén világörökségi helyszín.

Taima városkája,  a „kertek labirintusa” volt ebben az oázisban, ma is gyümölcsöket termesztenek it. Továbbá a 3 ezer éves 18m széles, 12 m mély kútjáról híres, mely ma is működik, története a babiloni időkre nyúlik vissza.  Van a városkának egy múzeuma is, hisz a karavánutak állomásaként részt vett a történelemben.

Esetleg megállunk, ha van hozzá kedv az Al Naslaa rock formation-nél, ami egy kettéhasadt szikla.

Délután fele érkezünk meg Al Ula városkájába, mely vörös homokkövek és kanyonok földjén található. https://goo.gl/maps/XyWH8NooEmwbRyaX7

Ennek  közelében van Madain Saleh nabateus romok, Petra ikervárosa, Unesco világörökségi helyszín. Erről híres a világ számára, ahol szintén láthatunk nabateus templomokat, sziklába vájt sírokat lenyűgözö tájban.

Al Ula városa is történelmi hely: vályogházas városrész maradványok, és kőfeliratok tanúskodnak az elmúlt 2000 év civilizációiról. Pálmaligetek is vannak a környékén. A bibliai Dedan helyére épült. (Ézsaiás 21.13) Az itt látható 500 ház a 70-es években még lakott volt! Bolyongásunk során találunk majd pálmatörzsből faragott ajtókat, szemöldökfákat és más szépségeket. Egy arheologiai múzeumot is megnézhetünk, ha lesz hozzá kedvünk.

Alvás Al Ula

10. nap   Al Ula – Mádáin Szálih UNESCO helyszín, Elefánt szikla, Um Al  Daraj,

A mai nap megnézünk mindent, amit lehet a környéken.

Mádáin Szálih  (más néven: al-Hidzsr/Hegra) a nabateusok városa, Petrához hasonló sziklasírokkal és templomokkal tarkított világörökségi helyszín. A régészeti területen 131 kőből kivájt sírhely található, melyek közül 94 Petrához hasonló díszített homlokzattal rendelkezik.

A romaiak 106-ban foglalták el, így a kereskedelmi útvonalak áttevődtek a tengerre, ezért a hely elvesztette jelentőségét. Később az iszlám zarándokutak megállóhelyeként találta meg ismét a helyét a térképen, ahol  a vonat is keresztül haladt, s ma is megtekinthető a mekkai zarándokoknak épített 19. századi Hajez vasútállomás.

No de kezdjük el a hatalmas területet áttekinteni.  131 sír található, amiből 45-ön arámi feliratok is találhatóak. Csak felsorolás szerűen pár kiemelt hely, de távolról  a látvány impozánsabb, mert belül általában üres terek vannak. A kanyon tetejéről belátni a terület jó részét.

Qasr Al Saneh – 50-ben épűlt, a Nabateus sír építészet minden elemét megtalálhatjuk rajta és benne.

Al Khuraymat –  a legjobban megmaradt sír, ahol 200 sírhely van belefaragva a kőfalba. Érdekes élőlényeket ábrázoló figurák is vannak a kőbe belevésve.

Nabateus kút és Al – Mahajar.  A Diwan – hegyoldalba vésett, de nem temetés jellegű épület.  A vájatokban korábban nabateus istenségek álltak. Áldozati oltár is található itt, meg szűk átjárók, fent csatorna rendszerek, A közelben van az Amfiteátrum.  

Qasr Al – Bint – a női palota, illetve a déli részen található a legnagyobb sír a Qasr Farid, amit egy hatalmas monolit sziklába véstek. Ez egyben napnyugtás pont is.

Ezzel befejeztük sivatagi romnézésünket.

Egy archeológiai múzeumot is megnézhetünk, ha lesz kedvünk kicsit a történelemben kutakodni.

Vagy ezeket is hozzá vehetjük, ha archeológus vénájú a csapat. Ha nem akkor pihenés ideje van. 

  ÉK-re a várostól Al Khuraibah – Lyhian (Dedan) kultúra emlékei, egy szervezett arab királyság fővárosa volt anno.  Jelentős sírokat tártak fel, melyet korábbi civilizációk feliratai is jelölnek. Az oroszlán sír is erre van.

Um Al  Daraj – a város ÉNY-i részén korai civilizációk áldozati oltárai találhatóak. sziklafeliratokkal és rajzokkal. De nem legutolsó sorban kiváló kilátás nyílik a wádira (kanyon) is. 

11 km ÉK-re a várostól az Elefánt szikla, szép fotókat készíthetünk a hatalmas szikla alatt.

Esténket a sivatagban is tölthetjük, ahol sólyombemutatóval és tradicionális táncokkal fűszerezett igazi beduin vacsorára számíthatunk, ha befizetünk arra.

Alvás Al Ula (ha lehetséges, itt próbálok intézni beduin sátras sivatagi éjszakázást)

11. nap  Al Ula környéke,  Umluj, hajótúra, delfinezés

Ami kimaradt Al Ula környékén azt megnézzük még ma délelőtt.  Azután indulás le a tengerpartig. Ma kb. 330 km-t autózunk Umluj-ig, a tengerpartig.

Ma még fakultatívan lehetne egy hajóútra befizetniUmluj-ban. Ezt a helyet a Szaudi Maldives-nek hívják az ottaniak, jogosan. Láthatunk delfineket, ha szerencsénk van teknőst is. Lehet fürödni, (helyi nők fekete lepelben fürdőzgetnek!) van kicsi lagúna, derékig érő víz, korallok, pipabúvárkodás. Aki akar, lehet halászni kézzel, damillal és ami halat kifogunk, a helyi étteremben elkészítik.

Alvás Umluj környékén.

12. nap fűrdőzés, pihenés, Jeddah

Innen délre 170-km-re van Janbu beach (Al Lith). A tengerparti úton megmártózhatunk ismét a Vörös-tengerben, majd irány tovább délnek még 330 km-t.

Al Nakheel – Jedda felet 40 km-re, szintén egy beach resort, ott is megállhatunk fürdeni.

Estére pedig megérkezünk a legkozmopolitánabb városba, a nyüzsgésbe, Jidda kikötővárosába, mely épített kulturális emlékei miatt érdemes felkeresni.

Amit ma tudunk megnézünk, sétálunk a sűrű multikulti életben. Minden nép megfordul itt, esti imakor felbolydul a város, s utána mindenki éttermekben tölti estéjét. Levezetésként korzózhatunk  a tengerparti sétányon, a Kornison.

Különleges még a Fahd királyról elnevezett szökőkút, mely 312 m magasra lövi ki a tengervizet és ezzel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült.

Alvás Dzsidda

13. nap Dzsidda, városnézés, múzeum, piac, Taif

Dzsidda Dzsidda már 3000 évvel ezelőtt is halászfaluként létezett, s a kereskedelmi utak tengerre áthelyeződésével kezdett el fejlődni. A mekkai zarándokútvanalak is átvezettek itt. Mára egy nyüzsgő nagyváros lett.

Al Balad negyed a híres kagyló házaival,  a Souq al Alawi piac és a bevándorló negyed színes kavalkádja, illetve a hal piac érdekes, ahol hasonlóan Ománhoz, aukción adnak tovább a halakon, mely 50 fajt is felölel a piacon.

Ha inkább kedvünk van kultúrához, megnézzük a Nasif házat, majd az Abdul Raouf Khalil Múzeumot, ahol az Oszmán Birodalom történetéről, s a Szaudi-dinasztiáról látunk leleteket.

A Művészeti Múzeumba is ellátogathatunk, mert olyan is van ott. 

A mai nap egy lecsatlakozási pont lehet a csoportról, ha valakinek rövidebb a szabadsága. Ebben az esetben mai nap kirepülés Budapestre.

Akik hosszabítanak még 5 napot, velük délután elindulunk Taif városa fele, ami 170 km autózás mára.

Az Asir hegység Dzsiddátol keletre illetve Mekka mellett 70 km-re található, lényegesen kellemesebb klímával találkozunk már a hegyekben. 

Alvás Taif

14. nap  Taif, Márvány falu Shubra palace, rózsavíz készítő üzem, Bisha

Taif – 1700 méterrel a tengerszint felet található, végre kellemes hűst is ad nekünk.  Rózsa és gyümölcs termesztő helye az országnak.  Így egy 120 éves  rózsavíz készítő üzemet is meglátogathatunk. (Al Kady rose factory)

Shubra palace –  ugyan 20. századi, lakkozott fából készült balkonokkal, de impozáns. A márványa Carrarábol származik.   Van egy piaca is, mely a királyságban a legnagyobb, ahol mézkaptárakat árusító emberek a különlegesség.  Beit Kaki – egy gazdag kereskedő háza,  a legrégebbi épület, faragott ajtajai, ablakai ami figyelemreméltó, igazi Hejaz körzetét szimbolizáló épület.

Innen délre 250 km-re Al Bahah közelébn vana márvány falu. Kis sétára megállhatunk ott. Dhee Ayn, Marble Village névre hallgat és a főút mellett van.

Alvás Al Bahah falu közelében

15. nap    Abha, Rijal Alma, Khamis

Korán reggel indulunk, s Abhá-ig,így még 300 km-t autózunk, s utána a környéken 150 km-t utazunk ma még.

Abha –  2200 méterrel a tengerszint felett, kellemes klímával bír. Lenyűgöző szerpentinek, kilátás, útszéli majmok. Shada Palace és a keddi piac ami érdekes erre.

A kahtani törzs fiatal férfiai maguknak fonták a virágkoszorúkat, és mai napig látni őket ebben a piacon.  A virágok mellett mindenféle illatos és gyógynövényeket is beléjük fontak – hogy ne csak szépek, de illatosak, és egészségesek is legyenek. A meglett férfiak egyszerűbbeket viseltek.

Innen egy rövid letérő Rijal Alma – szépen felújított, Jement idéző épületegyüttes, ma kvázi múzeum skanzen, de környezete pompás.

(Hamarosan felterjesztik Uneesco világörökségnek). Abha előtt Ridzsál Alma volt a régió központja, fontos kereskedelmi út haladt itt keresztül. Az oszmán birodalom alatt is független maradt hegyi védettsége okán. Kb. 5 tucat erődház van itt díszes fehér ablakkerettel. Van egy skanzen is a főút mellett. Al-Maszmar, al-Hakim és al-Dirijja erődben pedig megnyílt a „hivatalos” múzeum – ahol a kiállított tárgyak mellett videók, és némi angol nyelvű nyomtatott anyag is van.

Innen vissza kapszkodunk a hegyekbe, s Aabha-ból teszünk egy 21 km-es kitérőt Khamis Musai felé. A kő és vályog építészet remeke a hegység oldalában. A kúpos épületek még afrikai hatást is mutatnak. (sziklarajz kis túrával elérhető, illetve egy kis  erőd a közelben). Innen visszatérünk abha-ba.)

Alvás Abha városában.

https://goo.gl/maps/6dVsbcTNG8mHU4698  550 km

illetve a környéken: https://goo.gl/maps/mx2jgXdCDcKtgM6N7

15. nap Al Khamasin (Wadi  Al Dawasir), Riyad

Ha valamit előző nap nem néztünk meg azt ma pótoljuk. Utána

1 –  (Abha- Najran – Hima  Al Faw, Wadi  Al Dawasir felé is mehetünk, s ott alszunk. Ebben az esetben:

Najran az ország egyik legérdekesebb, mégis kevesek által látogatott települése. Az Al-Aan palota, az erőd és a számtalan múzeum jelenti a város vonzerejét. Erőd (Qasr Al-Imara), Al – Ukhdud ásatási terület (permit kell), Al Aan palota , tradicionális házak,  és a bazár (Ash Shaabi).  

Al Faw – anno kereskedelmi központ, tevekaravánok központja, zöld mezőgazdasági terület, oázis,  régi hangulatos városmaradványok, városfallal körbevéve.

Najran

Ha nettó homoksivatagot akarunk látni az autópályáról, ez erre, de 800 km Dawasirig   https://goo.gl/maps/P3MzTAkdohDY7Gg69 )

Így Alvás Dawasir kanyon mellett lenne

https://goo.gl/maps/6c9ZdDmUZLUZ4kip9  –  1040 km

16. nap  Érkezés Riyad, másnap hajnal ind. Budapest

Ma Dawasir-tól 600 km-t autózunk Riyad fele, ott még búcsúvacsora, transzfer a reptérre, ahonnan hazarepülünk.

Akik hosszabbítanak, azok Riyadban alszanak, és másnap kocsival indulunk Bahrein fele. Lásd hosszabbítás programja.

17. nap indulás Mo-ra

Hajnal géppel indulás menetrend függvényében. Érkezés 13h körül.

Érdeklődésedet ezen űrlap kitöltésével jelezheted, s akkor elküldöm neked a részletesebb tudnivalókat.

Hosszabbítás:

Előhosszabbítás lehetséges Bahreinbe,  2 éj, 1 nap

1. nap   Rijad – Dammam – Bahrein

481 km utazás Bahreinig, Dammamban leadjuk  az autót, s onnan busszal át a szigeten fekvő Bahreinbe. Vizum 30 usd, busz 16 usd, vagy űber 60 usd+ hídpénz 15 usd). Ott felvesszük az autót, elfoglaljuk a szállást.

Alvás Bahrein

2. nap  – Bahrein városnézés

Reggel ébredés után elindulunk városnéző körutunkra.  A városkapu Bab Al Bahrain és piaca amivel kezdünk. Nagymecset, Erőd  Qal’at al-Bahrain, Muharraq souq,  Nemzeti múzeum, Olaj múzeum, Bahrain International Circuit épület, teve farm, életfa a sivatagban, 4000 éves királyi Dilmun Burial Mounds, historic village of A’Ali közelében, ahol agyagedény készítők is vannak.

Este zenei show műsor opcionális  (50-70 usd)

Alvás reptéren ha hajnali indulás lesz.

3 nap   Bahrein- Budapest

Feltételezhetően hajnali gép indulás (pegasus air) , így lehet szállás se kell.

Repülés haza Mo-ra.

21 érv, hogy miért utazz velem?

Ami kimaradt:

Nairiya (dammamtól északra 400km) – beduim piac csütörtökön – -jórészt állatvásár, de szőnyegeiről is híres

  Bahrein Program SZÁLLÁS
1szerdaBudapest – Bahrein pegasus 15.35hBahrain
2csütörtökBahrain városnézésBahrain 
3péntekBahrain – Dammam érkezésDammam
    
  1. Szaudi út 2022 okt 21-  nov 213+5 nap
    
NapNAPOK Program SZÁLLÁS
1péntekrepülő ind Bp – Istanbul átszállDammam
2szombatérk. hajnal, Dammam,városnézésAl Hofuf
3vasárnapAl Ahsa oázis, homokkő kúpok, Sárga-tóRiyad
4hétfőRijad múzeumok, erődök, teve piacRiyad
5keddDiriyah, end of the world, UshaigerBuraydah
6szerdaHail városnézés, erődök,Hail
7csütörtökJubba sziklarajzok, Sakaka
8péntekSakaka erődökTayma
9szombatTaima, Al Naslaa, Al Ula óvárosa, szikláiAl Ula
10vasárnapMadain Salih romok, múzeum, Um Al DarajAl Ula
11hétfőAl Ula, Umluj hajókázásUmluj
12keddYambu beach, DzsiddaDzsidda
13Szerdakirepülés hajnalban, du,  
 NapSzaudi hosszabbítás Program SZÁLLÁS
13szerdaDzsidda városnézés, d.u. TaifTaif
14csütörtökKhamis, Abha, Rijal AlmaAl-Bhaha, Abha
15péntekNajran, Al Faw, Wadi ad DawasirAbha
16szombatuton vagyunk RiyadbaRiyad
17vasárnaphazarepülés hajnalban 

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*