Azért jó fesztivált szervezni, mert újabb és újabb kihívásokkal szembesülök.
Gyakran keresnek meg TV-k, rádiók, s nekik kell valami rövid erős történetet elmesélni.
Most például Sebestyén Balázsék műsorába kellene ütős történeteket mondani.. a fesztivál előadóinak kiadtam, kinek mi az ütős története… s erre inspirálódtam, s jöttek fel emlékek..
lehet fogok ebből egy sorozatot csinálni.. Hát akkor álljon itt pár sztorim, nektek melyik tetszik legjobban?
Bicós kalandok Hollandiában
1991 nyarán egy péntek délután Amszterdamból a foglalt házunktól lebicikliztünk 42 km-t haverommal a tengerhez. Éjfél felé a kaland kedvéért felvettünk 2 cseh stoppos lányt is a csomagtartónkra.
Tekerünk, fáradunk. Hajnali kettőkor a tenger csak nem jött, végig kerítés, pedig sátrunknak kerestünk már helyet egy ideje. Egyszercsak az út mentén a kerítésen láttunk egy lyukat. Megálltunk, bementünk, közmegegyezéssel letettük a sátrat a füves területen. A lányoknak nem volt sátruk, így gálánsan felajánlottuk a mienket. 4-en szendvicsben aludtunk. Reggel hatalmas bömbölő autózajra ébredtünk a közelben, félkómában kinéztem a sátorból és látom, hogy több ezer ember van körülöttünk. Kiderült, hogy egy forma 1-es futam nézőterére tévedtünk éjjel, ma meg már megy a futam.
Emberrablás – Nicaraguában
Nikaraguában voltam, Granada főterén odajött egy pasi, hogy éppen most nyitottak egy új szállót, s kell a referencia, ott aludhatok 1 éjszaka nagyon olcsón, megmutatja. Itt van a közelben, de autóval elvisz.
Pont végeztem a látnivalókkal, tetszett a város, gondoltam akár maradhatok még 1 napot.
Beültem a kocsijába, egy haverja is bent ült már, meg útközben felvettek még 1 embert, s azon kaptam magamat, hogy már beszorítva voltam az ülésen közöttük. Bankkártyám felől érdeklődtek, hogy van-e, mert fizethetek azzal is. Itt vált gyanussá a történet, meg amikor már láttam, hogy a „közeli” hosztel már bizony jó messze lenne. Kértem, hogy álljanak meg, de nem lassítottak. Már száguldottunk kifele a városból. Mondtam nekik, hogy kártyám nincs, pénzemet és zsákomat a nemzeti parknál hagytam megőrzésre. Ekkor már a a fényképezőmet mustrálgatták, s értettem annyit spanyolul, hogy csak 100 dollárt ér.. a kamerámat elvették, de túl vacaknak értékelték, így mivel se pénz, se kártya, úgy tűnik rájöttek, hogy félre nyúltak. A város szélén az úton kidobtak a kocsiból, én pedig örültem, hogy ennyivel megúsztam.
Kolumbia – útonállók
Az ecuadori határtól Bogotáig akartam elstoppolni. Sajnos késő délután lett mire átvergődtem a határon. Sok órát vesztettem a korrupt határőrök miatt, akik nem akartak átengedni csak 30 dollárért, holott magyaroknak nem kell vízum. Így protestáltam, megvártam a váltást, s ott már gond nélkül bepecsételtek és mehettem Kolumbiába.
Már napnyugta közeledett, s tudtam Kolumbia nem a közbiztonságáról híres, így igyekeztem sötétedés előtt kijutni a városkából. Ki kellett sétálnom a városból, s a házakból mindenki figyelmeztetett milyen veszélyes amerre megyek. Ilyenkor megkérdeztem, hogy akkor a kertjükben letehetem a sátramat? Ettől kategorikusan elzárkóztak, így egy picit aláásva a sztereotípiát, hogy a kolumbiaikak milyen lazák és jófejek. Végül szívdobogva kijutottam, egy eldugott helyen megaludtam.
Másnap sok órát stoppoltam, senki nem mert felvenni. Már éppen feladtam volna, amikor egy kamionos felvett. Beszálltam, de ő is azzal kezdte, hogy itt rablóbandák vannak a következő 400 km-en. Hát nem nyugtatott meg, de legalább egy jószívű emberrel vagyok, aki a gyerekével vitte a fuvart a fővárosba.
S tényleg 70 km-el odébb elhaladtunk egy kocsi mellett, körötte 4 lelőtt ember feküdt szerteszét. Ez mi is lehettünk volna. Kiváncsiságom nemhagyott, végül megkérdeztem: hogy ha őt akarják megállítani, akkor mit csinál? – Padlógázzal tovább megyek, mondta. Erre megnyugodtam, habár szívem még kalimpált.
Pálfordulat…
Stoppoltam Olaszországban. Gyakran vesz fel más beállítottságú férfi, s amikor látom, hogy a szexualitás témáját feszegeti, akkor elmondom neki, hogy nem zavar ha ő homoszexuális, addig a pontig, amíg tőlem nem akar semmit. Ha neki ez nem tetszik és többet akar tőlem, akkor inkább álljon meg és kiszállok. Erre tényleg szó nélkül megállt, nem jött be neki, de legalább egy szelíd kísérletet tett. Kiszálltam, felsóhajtottam, letettem hátizsákom, és rögtön stoppolok is tovább. Kezemet alig tettem ki, máris fékez egy elegáns autó. Na Isten kompenzál, gondoltam. Akkor még nem tudtam, milyen közel is vagyok Istenhez.
Beülök a sofőr mellé, a hátsó ülésen egy fura ötözetű szakállas férfi. Még fel sem ocsudtam az előző történetből, hát ebben a kocsiban is egy különc figura ült, fura maskarában! Neeee mmááááár…!! Kérdezem a söfört, hogy ki az az ember a hátsó ülésen?
Ő a Dél-Olaszországi ortodox pátriarka. -felelte. UUUUHHH… megkönnyebbültem. Mivel tanultam vallásfilozófiát, volt miről beszélgetnünk. Sokat kérdeztem ortodoxiáról, szokásokról és kíváncsi voltam, hogy találkozott-e János Pál pápával? Mondta, hogy személyesen is ismeri. Megkérdeztem, hogy mi a véleménye róla? Egy szóval leírta: politikus.
További történetek sztorik itt.
