Libéria – felszabadult feketék, elnyomott csimpánzok

By , 2015. március 13. péntek 12:56
Libériai határ fele menet

Libériai határ fele menet

Libéria mindig ott volt a Ny-Afrikai listámon, mert akikkel eddig találkoztam, dolgosak, jó-fejek, értelmesek voltak. Cseh utazók vettek fel nemsokkal a Guinea katonai puccs után, velük jutottam el olyan helyekre ahova amúgy lehetetlen lett volna eljutni.
Szóval Libéria felé indulok április 19-én reggel. A neve onnan származik, hogy az államokban felszabadított rabszolgák települhettek vissza az anyakontinensre, s így lett Libéria a neve.
Ez az ország jó példája lehetne annak, hogy például a fekete kontinensen ugyanúgy vannak diszkriminációk, mint ahogy Európában is voltak. Azt lehet tudni, hogy a rabszolga felszabadítás után lehetőséget kaptak a feketék, hogy visszatelepüljenek Afrikába. Az másik kérdés, hogy nagyon nehéz volt találni olyan területet, ahol be is fogadták volna őket(!!), illetve nagyon kevesen akartak visszamenni s letelepülni Afrikába!
A befogadó területek egyik példája Libéria (Gabon részben), ahol is a visszatelepült feketék elnyomták a helyi törzseket, ahogy azt Amerikákban látták. Ennyit történelmi előzménynek.

Libériai határfalunál

Libériai határfalunál, még írótáblát használnak az iskolában

A cseh utazókkal a guineai határon egyszerűen átjutunk. A probléma majd ott kezdődött nekem, amikor Libéria oldalra érkeztünk. Sok ember van ott, hangoskodnak, veszekednek, illetve a helyiek fizetnek (kenőpénzeket), mint a köles.
A mi szenegáli sofőrünknek pedig kitalálják a határőrök, hogy kell Guineából valamilyen engedélyt hoznia, természetesen fényképpel. Természetesen se távolban, se közelben nincs egy fotós se, de ők egész véletlenül tudnak egyet, aki hét dollárért polaroiddal csinál egy képet. Alig gyanús az árukapcsolás… de ez Afrika.. hogyan szabadítsuk meg embertársainkat a pénzüktől – mesterfokon. S állami szinten is – teszem hozzá csendesen.
Nekem sajnos nem tudnak vízumot adni. Kiderült, hogy ezt N’zérékoré-ban kellett volna megtennem még Guineába, ahol van egy konzulátusuk. Sajnos olyan tempóban fedeztük fel az országot, hogy esélyem sem lett volna elkészíttetni az amúgy 100 usd –be kerülő vízumot. Így legnagyobb bánatomra vissza kell fordulnom.IMG_0915

Itt a határon voltak még Wanted-poszterek, különböző bűnözők képeivel… vadnyugat Afrika.
Illetve találtam a hivatalon belül a klasszikus kiírást, hogy: „Boss is boss”- még mindig igaza van, még akkor is, hogyha nem, szóval megteremtik azt a bürokratikus miliőt, hogy neked, mint polgárnak esélyed sincs vitába szállni velük, megkérdőjelezni azt, amit ők csinálnak, illetve azt a pénzösszeget, amit ők kérnek. Egyébként az utóbbi két hónapban összesen kettő darab külföldi fordult meg errefele, vicces. Hát nem egy Hegyeshalom sűrűségű átkelőhely az biztos.
Búcsút intek a cseh barátaimnak, aztán visszaindulok gyalog a senki földjén. Szembejön egy gyerek, aki a fején banánt visz, meglát és elbőgi magát, illetve éktelen kiabálásba kezd, minthogyha megerőszakoltam volna. Jönnek is a katonák, erre már felsejlik bennem, hogy az egész egy megszervezett játék. A katonák rabul ejtenek, börtönbe zárnak, s csak nagy baksis fejében engednek szabadon. De szerencsére elhiszik az én verziómat, hogy csak erre jártam.

csimpánzok a kutatóállomáson

csimpánzok a kutatóállomáson

Így hát visszasétálok a csimpánzokhoz a jól megszokott kutatóállomáshoz. Az alkalmazottak mondják, hogy ráadásul szerencsém van, mert itt vannak a közelben, amit tegnap elmulasztottunk. Állítólag akkor azért nem voltak a közelben, mert az egyik pár eltűnt, és a többiek hajkurászták őket, így mi meg hiába hajkurásztuk a többieket.
Az én verzióm az sokkal egyszerűbb: valószínűleg megtudták, hogy kelet-európaiak jöttek, és eltűntek. Vagy a japán tudós, aki most megtanította őket számítógép-kezelés újabb fázisára, s jutalmul valami kocsmában ücsöröghetnek a csimpánzok.

párás hőségben vágok neki

párás hőségben vágok neki

Na, szóval elmegyünk újra az erdőbe, ezt garanciába kaptam, hiszen tegnap nem láttam a főemlősöket. Izzasztó párás meleg, félmeztelenül vágok neki. Elég hamar megtaláljuk őket, összesen csak hatan vannak. Először csak a feneküket látni, ahogy négykézláb mennek, nagy hangzavar közepette felmásznak a fára. Nagyon édesek. Az egyikük az egy picike bébi, aki állandóan csimpaszkodik a mamájába. Cuki nagyon. Vakaróznak, finganak, eszegetnek, majd óvatoskodva lemásznak a fáról, és mennek tovább. Aztán újabb veszekedés, újra felmásznak egy fára, megint eltöltenek fél órát ott. Egyébként édes az arcuk, olyan, mintha egy búvárszemüveget most szedtek volna le róluk.  Kb. egy órát figyeltük őket, aztán visszamentünk a bázisra. Sok minden végigfutott bennem: hogy ezek lehetnénk mi is, gyakorlatilag ma is, és hogy egyáltalán miben különbözik az emberi populáció nagy része ettől. S tényleg nem.. mivel mi mást csinál a mai emberek többsége? Eszik – iszik – ölel – ürít. Afrikában még kevesebb különbséget látni, mert szintén semmit sem tesznek, esznek-isznak-szaporodnak-alszanak. A beszédet ne említsük mint megkülönböztető jegy, hisz amiről csacsognak, az nem éri meg azt az évmilliós fejlődést amire lehetnének a szavak tartalmai.

Csimpánzokat látni  nagy élmény volt

Csimpánzokat látni nagy élmény volt

Itt összesen tizenhárom csimpánz él, akik most már sajnos belterjesek lettek, mert köröttük az erdők le lettek irtva, így nem tudják folytatni a korábbi szokásukat, miszerint a fiatal nőstények elmennek egy másik falkához az erdőn keresztül, és akkor azon a csoporton belül párosodnának. Így marad a belterjesség, sőt még a papa a lányával is.
Természetesen az alfahím választ, de egyébként mindenki mindenkivel párosodhat, ami megint Afrikát juttatja eszembe. Nem estek- estünk messze a fánktól.
Szóval így éldegélnek, s néha lopnak a parasztoktól, úgy tűnik ez is egy ősi tevékenység. A helyiek aztán jönnek panaszkodni a kutatóközpontba és persze kompenzációt szeretnének kérni, hogy ettek a farmerek papaja fájáról vagy az ananászukból.
Habár megint érdekes a modern ember szempontja, mert ugyebár az emberek irtották le az életterét a csimpánzoknak, így igazából nekünk kellene kompenzációt fizetni a csimpánzoknak. De az ember persze szűklátókörű, és embercentrikus, mindent az ő érdekei, szempontjai szerint ítél meg.
Fel sem tűnik nekik, hogy erdőket, élettereket szüntettünk meg fajmilliók számára, akik évmiliókkal előbb érkeztek. Aztán csodálkoznak azon hogy az éhező csimpánzok elvesznek tőlük. Naná. Persze ha az ember éhezne, akkor jogosnak tartja, hogy elvegye a másét. Utálom ezt látni. Az ember a föld vírusa – hogy a mátrix című filmből citáljak.

a föld nélkülünk megmaradna tovább

a föld nélkülünk megmaradna tovább

Egyébként pedig az emberek ha jól élnek is ellopják egymástól a túlélésre valót (lásd diktátorok, földesurak stb.), szóval semmiben sem vagyunk jobbak az állatoknál, sőt azt mondom rosszabbak vagyunk az állatvilághoz képest. Mert mi nemcsak éhségből ölünk, lopunk, hanem mohóság, gyűlölet, tudatlanság – hogy a buddhizmus alapaxiomáját idecitáljam.
Sajnos már túlszaporodtunk, túlirtottunk mindent, és sajnos nem csak magunkat írtottuk, vagyis nem magunkat elsősorban. A technikai civilizációnk is odajutott, hogy nem mi halunk ki elébb, hanem a környezetünk… és aztán csak puszta marad utánunk.
Nagyon kevés polinéz civilizáció jutott odáig, hogy felismerte, ha nem is a kártékonyságát, de a fenntarthatatlanságát, így egy-egy populációját szigorúan kordában tartották. Vagy az újszülötteket leölték, avagy kényszer-abortálták, vagy öngyilkos hajóutakra kényszerítették a felnőtt populációt, és ennek köszönhetően népesült be a tizenötödik századra a polinéz szigetvilág.
Egészen a Húsvét-szigetekig jutottak el ilyen módon, ahol viszont már versengő életmódot folytattak, és végül túlszaporodtak és kihaltak az emberek. Ezeket nevezte az antropológia öngyilkos civilizációknak. Az ott található kőfaragványok ennek a magasabb civilizációnak az emlékei.
Mi most éppen ezt a kihalás játékot játsszuk, szóval ezt csináljuk, csak nagyobb léptékben. Már majdnem mindent feléltünk körülöttünk. Csak az a kár, hogy a csimpánzok nem élnek túl majd minket. Kár értük.

Én oxigént termelek.. s te mit csinálsz?

Én oxigént termelek.. s te mit csinálsz?

A portugál kutató nővel érdekes dolgokról beszélgettünk, amit a Guinea posztomban részleteztem (eszközhasználat, evolució, új teóriák az előemberről stb..) Elmondta azt is, hogy most elkezdődött egy fatelepítés a Nimba-hegységnél, hogy egy ilyen korridort alkossanak, és a nőstények így át tudjanak menni a másik törzshöz. Én a feszültséget úgy intézném el a faluval, hogy az erdőbe ültetnék gyümölcsfákat, aztán így a csimpánzok nem kényszerülnek arra, hogy kimenjenek a farmokra enni.
Egyébként a fajdiverzitás a lentermesztéssel drasztikusan csökkent, és már csak tíz-húsz növényre redukálták az emberi termesztést, mint rozs, rizs, búza, kasszava, stb. Csakhogy az erdők elpusztításával nemcsak a fajok, hanem az azokat beporzó rovarok száma is csökkent, később erdők híján a bolygónk hőmérséklete is növekedni fog, egészen az élhetetlenségig.

tulnépesedünk

tulnépesedünk, a körön belül több ember él, mint kívűl.

Az hőtágulásnak – üvegházhatásnak köszönhetően a tenger szintje is megemelkedik, a szárazföld élhetetlen lesz, a szén-monoxidszint nő, az UV-sugárzás nő, és megteremtettük rögtön a magunk élhetetlen kis bolygóját.
Okos civilizáció lettünk, mégsem elég intelligens, ahogy a vikingek sem, és a maják sem. Ahogy a termékeny félholdat is sivataggá tettük, úgy pusztítjuk el most saját magunkat is. Egyébként, ahogy elment a fehér hölgy egy előadásra, a fekete ember rögtön jött oda, hogy kérjen két dollárt azért, mert ott alszok az udvarukon, holott semmi köze az egész történethez. (Illetve a portugál kutató akivel idáig beszélgettem megengedte, hogy itt töltsem az éjszakát.)

A portugál kutatónővel sokat beszélgettem

A portugál kutatónővel sokat beszélgettem

Ez Afrika, nem kommentálom, nem konfrontálódok, csak tudatosítom, összepakolok és megyek egy falusi kihalt iskolaépületbe aludni.
Másnap, április 20-án reggel feljutok gyalog egy kereszteződésig, itt már sikeresen stoppolok egy motort, majd egy kisbuszt, aztán az erdő közepétől pár kilométert gyalog megyek ismét, majd egy útépítési dömperrel visz tovább, majd egy motorral jutok el végül Ivory Coast határig. Kicsit bonyolult, de elérkeztem Elefántcsontparthoz.
De ez már egy következő történet.

2 hozzászólás “Libéria – felszabadult feketék, elnyomott csimpánzok”

  1. PAL SZOLGYEMY szerint:

    Kedves Erzsi!
    2016-2017 telén készülünk Nyugat Afrikába. 10 országot szeretnénk meglátogatni. Hátizsákos turisták vagyunk. (Gyula 68 és Pali 75)
    A számokból is látható, hogy fiatalok vagyunk.
    Minden jó tipp és segítség érdekel minket.
    Mit csinál Libériában?

    Üdvözlettel:

    Pali

  2. Erszsébet szerint:

    Ha megis eljutnal Liberiaba akkor mi itt vagyunk Harbelben
    Udv!
    Erzsi

Leave a Reply

*

Panorama Theme by Themocracy

Facebook Like Button for Dummies