Izrael fotótúra

http://vandorboy.com/szlovenia-fotostura/
http://vandorboy.com/ausztria-fototura/
http://vandorboy.com/lengyelorszag-fototura/

Az itt leírt programnak egy-egy elemét kihagyva vagy rövidebb túrát csinálva párhuzamosan meg a két program, este közös szálláson lesz a túra csapat és a fotós csapat.
Aki a fotós túrát választja, ők lassabban haladnak a műfaj természeténél fogva, mert átbeszélik a kompozíciót, beállításokat, de a program lényegi pontjait ők is látják. Este pedig közösen elemzik a képeket, válogatják, majd felkészülnek a következő napra.
Akik a fotós túrával tartanak értelemszerűen már hajnalban elkezdik napjukat, hogy a legszebb fényeket elcsípjék, így eléggé embert próbáló lesz a 12 napjuk, de cserébe olyan képeket készítenek, amelyekért érdemes volt ezt az áldozatot meghozni.

Körforgásos gazdaság és a megosztásos gazdaság

Körülbelül 30 éve már a sustainable degrowth (fenntartható csökkenés) kéretlen prókátora vagyok, habár akkor még elég egyedül voltam reál-radikális gondolataimmal. Akkoriban még mindenki a fenntartható fejlődésben hitt (s a fenntarthatatlant művelte). Én már korán felismertem a matekot, hogy nem képzelhető el végtelen növekedés egy véges erőforrásokból álló rendszerben. Márpedig a Földünk ilyen.
A másik felismerésem, hogy a bolygó egy nagyobb rendszer, mint az emberi társadalom, s mivel az évmilliárdok óta fennmaradt, így lehet ahhoz kellene alkalmazkodnunk. S hogy ez miért nem sikerült az emberiségnek ez filozófiai és pszichológiai kérdéseket vet fel, de a lényeg, hogy gondban vagyunk. S erre kezdték keresni a válaszokat.

Klímapara avagy gyerekvállalás

Születésem óta foglalkoztat a fenntarthatóság kérdése persze, ha nem lenne fontos, nem élnék. A kérdés, hogy milyen mértékben? S mennyire tudatosan? 16 évesen lemondtam a húsevésről, gondolva, hogy már elég kevés mezőgazdasági terület maradt, s az állattartás többszörös erőforrást igényel azonos mértékű táplálék létrehozásához. A magam szintjén ennyit tehettem akkor 1988-ban.
Amikor elkezdtem utazni, tudatosan, ezt stoppal tettem, hiszen ha egy kocsi megy ugyanabba az irányba, miért ne vihetne el 2 embert is? Kissebb környezeti hatás, emberi interakciók létrejötte a win-win.

Lengyelország fotótúra

Lengyelország 2021. szeptember 2-5. 4 nap/3 éj
4 napos, fotós által vezetett, fotózással egybekötött kirándulás Lengyelország néhány csodaszép és különleges desztinációjához, ahol a fotóstól kérdezhetsz, segít neked és együtt szebb képeket fogsz tudni készíteni, akár telefonnal is!
Ugye te is mindig rengeteg képet készítesz mikor elutazol? Ugye előfordul, amikor visszanézed, te sem vagy minddel elégedett? Ugye csak olyankor jössz rá, hogy még vissza kell térned, és újabb képeket készíteni? De ugyanaz a hangulata már nem lesz még egyszer. Készítsd el elsőre jól!!

Utazás – a paradicsom keresése

Az utazásról megint csak eszembe jutott pár dolog, hogy ilyenkor talán több helye és ideje van az áldott állapotoknak, amikor beugrik, összeáll a kép. Megérik a gondolat. Megértek valamit. Magamat. Az én és a világ kapcsolatát, s a helyemet benne.
De talán ez amiatt is van, hogy utazás alatt jórészt befogadás (és elfogadás) zajlik és nincs a napi kényszer el- és kiadni magunkat. Másoknak. Álarcaink mögül kipillanthatunk. Itt van az az áldott pillanat, amikor megvan a befogadás és mivel van időnk, így beérik a gondolat. A mienk.

sziria-megérkezés

Szíria 1 – Határátlépés, megérkezés

Szíria, utazás
A leggyakoribb kép, amivel találkozunk Szíriában a big brother -pardon – az elnök, Assad, akinek a neve tabu, nyilvánosan kimondani letartóztatással jár.
Internet oldalak blokkolva, útlevél kell a használathoz, mely 1-2 dollár per óra.
Szóval annak ellenére, hogy Szíria fel van szerelve paranoiával egy nagyon jó hely, a besúgóhálózat fenntartásával gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, a gazdaságon kívüliséggel pedig megszűnt létezni a gazdasági válság.