Indonéz 3. SULAWESI (Celebesz)
Tudom Pápuakról sok mindent kihagytam, de maradjon valami a személyes megszólalásnak is (no meg a képeknek).
Jayapura: a hajó megérkezése nagy esemény minden két hétben itt a világ végén, munkát adva a fél városnak, s így búcsúzkodási pillanatokat teremtve az útrakelőknek. No persze késik, de a várakozás nyüzsgése is érdekes: kis feketék dobozzal a hátukon sietnek ki-be a hatalmas hajó gyomrából. Hamisítatlan gyarmati hangulat, miközben fagylaltokat majszolgatok a hőségben.
A hajó ripsz-ropsz megtelik és 70 másik emberrel osztom meg a szobámat. A lépcsőket árusok foglalták el gyorsan, s a hajóút végéig ott zajlik a kereskedelmi forgalom 90%-a, ahol műanyag játékokat, távirányítós autókat, lufikat, pólókat, sapkát, karórát, csillogó-villogó bizsukat és ékszereket, s ki tudja mennyi haszontalan dolgot árulnak. A csúcs az volt, amikor hatalmas plüssmackóval házalt valaki az út során. A hajón van könyvesbolt is, de csak politikai könyveket lehet ott kapni. Tán átpolitizált országban vagyunk?
Az ablakom a tengerrel egy szinten, így szembesülök azzal a sebességgel, amit ez a hajó produkál: 35km/h. A legtöbb ember hozta magával a kis hazait, s az sem nagyon zavarta őket, amikor maguk alá szemeteltek. Mindenesetre a 160 főnyi személyzet próbálta feltakarítani, hogy utána a szemetet elegánsan a tengerbe ürítsék. Persze ezt nem lett volna muszáj látnom, de ez is az ország kultúrájához tartozik, ahogy a szemetükkel bánnak.
Kétezer ember a hajón, s mi vagyunk az egyetlen külföldiek. Természetesen mindenki rajtunk köszörülné az angol tudását, de egyszerűen belefáradok a kétmondatos beszélgetésekbe. Magányra vágyom. Ezt egyedül a hajó mecsetjében lelem meg, amíg a keresztény többségű Pápua vizeit szeljük, de utána ez a hely is megtelik emberekkel. Lassan a Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszöntés is elmarad a hangosbemondóban, s átveszi helyét a müezzin hangja (csak érdekességképpen: a plafonon egy nyíl jelzi Mekka aktuális irányát).
Malukut csak érintjük, de Ternate környékén glédában állnak a vulkánok. Látványos környék, de az idő véges, s nem állunk meg.
Sulawesi szigete
Manado kiszállva a hajóból hatalmas nyüzsgés fogad, s akkora csúcsforgalom van a városig tartó 60 km-en, mint a belvárosban. Katasztrófa.
Ezt tetézi, hogy az olcsó szállodák megszűntek, de legalább láttam punkokat és az utcán sakkrejtvény fölött gubbasztó legényeket. Mindenki kérdezi honnan való vagyok, de csak egy ember asszociált ebből helyesen. Ő a Polgár Judit nevet említette, s tényleg jól esett ilyen kultúrkörnyezetbe kerülnöm. A másik legnépszerűbb emberünk Puskás, de ott azért az örömüket eloltom, mondván a magyar futball ötven éve volt jó. Harmadik generációs új riksák az utakon, lehajtható tetővel, mely véd a nap és az eső ellen, no és alap felszerelésként mindegyikben üvölt a zene.
Sulawesi jórészt keresztény, hatalmas templomokkal, s a buszon az egyik fiatal éppen egy biblia táborba igyekezett. Él a vallás, s gondolom jó hely ismerkedni. No persze a bibliával.
Szárazföldön próbáljuk megtenni a maradék utat Central Sulawesi-ig, de akkor még nem sejtettük mire vállalkozunk. Ami lég(víz)vonalban pár száz km, az úton annak a többszöröse, mert a sziget tengerpartja norvégiai fjordokhoz hasonlít, csak itt rögtön átmegy hegyekbe. Ha valaki azt mondja nekem, hogy kanyargos úton autózott, akkor csak mosolygok, s visszagondolok a tízen órányi szlalomjainkra a teherautókban. Szerencsére a stop működik, az emberek segítőkészek, de ez a gyomromat nem vigasztalja az ezredik kanyar után.
Frissítő, amikor megállunk, s egy banánszállító kocsiról banánt veszünk, ananász ültetvények mellett ananászt, mely olyan friss, hogy esküszom őszibarack íze volt (no lehet, hogy csak már nagyon hiányzik). Az egész ország egy nagy kókuszerdő, s amikor megállunk, a helyi fiatalok versengve másznak fel a fára, hogy friss kókuszt hozzanak le nekünk. Üdítő és laktató, lágy és szelíd.
Estére mindig meghív valamelyik sofőr, s az egész falu ott tolong a háza előtt, hogy láthasson minket. Szenzáció. A falu érdekességé a porták előtt bambuszból készített kék sárga kapu imitáció, mindegyik háznak saját design-ja van (lehet, hogy a postás ez alapján találja meg a házat, s a címeket a mintákkal hasonlítja össze?).
Gorontalo egy kikötőváros, ahol az olcsó szállások megszűntek, angolul nem beszélnek, hajók indulásáról pedig nincsenek infók, és a vega kaja pedig ismeretlen. Helyzet van. Egy dolog vigasztalt, hogy a fodrásznál az egyik kliens felkapta a fejet, hogy Hungariából jöttem, s visszakérdezett: Magyar? Jól esett, hogy végre nem bolgárnak értenek. De honnan a magyar szó ismerete?? Végül hajóra szállunk, s míg a hajó a nagy hullámokkal küzd, addig Robert de Niro a rossz fiúkkal. Így telik a teliholdas éjszaka a hajó tetején, mert belül tömött, melyet a csirkeszállító teherautók szaga tesz elviselhetetlenné. Reggel látunk korall szirteket és a hajó körül ugráló delfineket.
TOGEAN ISLANDS
Csehekkel megosztunk egy motoros katamaránt, s 3 óra száguldás után megérkezünk a Kodadiri szigetre, mely egy diving center, körülötte jó snorkling helyekkel. Minden nap csapódom a kifutó hajóhoz, s gyönyörködőm a halak sokféleségében és az elő korallok csodálatos életközösségeiben. Már ahol él, mert a robbantás halászat a legtöbb helyen helyreállíthatatlan pusztulást okozott a korallokban. Este a környező fák villognak, mint Karácsonykor szokás, csak itt a bogarak teszik élővé. Nyugodt sziget, egy bungalóban alszunk, lehet kirándulni is a dzsungelben, ahol kis ügyességgel kókuszt lehet lecsalni a fáról, majd egy nagy macsettával megküzdeni a burokban lévő nedűért. Itt ért a július 7. nevezetes dátuma, amikor már túlról látom az elmúlt 33-at. Újra a déli féltekén vagyok, de az örvények irányát itt nincs módomban tanulmányozni.
Elhagyva a paradicsomot, újra a civilizáció következik. A piacon szárítják a kakaóbabot, a szegfűszeget és a kókuszt. A hajón összefutok egy szlovák lánnyal, aki ösztöndíjasként van itt, akár Csaba Magyarországról, aki gamelán zenét tanul. Ampanában bérelünk egy csónakot. Odafele pedig ahogy a csónak érintette a vizet, megannyi apró lény világított a vízben. Mesés volt. Igaz, néha bedöglött a halászhajó, de végül megérkeztünk a Tanjung Api Nemzeti Parkba egy olyan partszakaszhoz, ahol a földből gázok törnek elő, s csak éjszaka lehet látni a lángokat (kék és sárga). Felejthetetlen az a nyugalom és ez a különleges látvány. Kint alszunk a tengerparton, a homokban sok élőlény. Reggel az őserdőn keresztül próbálunk visszajutni a civilizációba, de elkavarodunk. Ez nem baj, mert különleges szárnycsapásokra lettünk figyelmesek. Olyan mint a Gyűrűk Urában azok a hatalmas madarak. Pont olyan. Kerestük a forrást, s egyszer csak a 30 méteres fák felett elrepült egy gigászi, sárga nyakú madár. Emlékezetes.
Valahogy kivergődünk a tengerig, majd stoppolunk egy halász hajót, mely bevisz Ampanába. Hajóépítő műhelyekben illesztik össze a fából készült hajókat. Csak nyugisan. Stoppal tovább, mely nem is olyan egyszerű, mert nincs forgalom. Kisétálok a rendőr posztig, aki sarcolgatja az átmenő forgalmat, s közben sakkozunk. Végül felvesznek és POSO-ig jutok négy óra aktív kanyargás után.
POSO arról híres, hogy itt indultak a keresztény-muszlim összecsapások négy éve. Több ezer halott és kiégett ház jelzi ma is a háború eszkalálódását. Természetesen a katonaság csak szemlélte a dolgokat, míg az utcán ment a revans oda-vissza. Egy muszlim fickó körbevisz motorjával és mesél a történelemről. Szomorú. Vasárnap lévén a muezzin hangja keveredik a keresztény templomok harang zúgásával, mely inkább jelzés értékű, hogy még vannak. A kiégett templomban pár hívő vesz részt az istentiszteleten, s amikor meglátnak engem, rögtön félbeszakadt a szertartás és úgy néztek rám, mintha én lennék a megváltó (sanyarú helyzetükre). Egyfajta támaszt kerestek bennem, bíztatót, aki reményt ad a holnapjuknak. Megrendítő látvány. A helyzetüket át tudom élni, hírüket tovább tudom vinni, de tudom, hogy én másnap odébb állok, s nem segíthetek rajtuk. Engem ez az erdélyi diaszpórákra emlékeztetett, ahol éreztem a kisebbségi létnek az erejét. Nem látványos, de tiszteletre méltó. Ők azok, akik bizonyságot tesznek hitük mellett. Most béke honol, talán a parázs többé nem izzik fel, s minden lassan visszakerül a régi kerékvágásba. Poso az a hely, ahol nincs híres látnivaló, de a történelme helyettesíti az utazó érdeklődési vágyát. Csúnya a gyerek, de érdekes dolgokat rejt.
Egyébként itt láttam először kakaófát, a termésének pedig semmi csoki íze. Itt láttam először vaníliát, mely levélnek közé sincs a vanília illatához és ízéhez. De a tea és a kávé is csak trükkös folyamatok sokasága után válik kívánatossá.
Poso-tó környéke pedig keresztény dominanciának örvend, s itt a mecset van kiégve és a muzulmánok elüldözve. Vasárnap lévén minden zárva, s a hajó sem közlekedik a tavon. Az ünnep az ünnep. Stoppolunk tovább, de a teherautó sofőröknek minden rendőr, katonai, erdész, polgárőr posztnál még kell állnia és tejelnie az egyenruhásoknak. Kérdeztem mi van, ha nem fizet, de azt mondta, hogy akkor megverik. Ez bizony hihető, miután a szlovák lány elmesélte kalandjat a civil rendőrrel, aki felajánlotta neki, hogy megmutatja a rendőrségi fogdát. Elmentek, s a rendőr felajánlotta Klaudiának, hogy nyugodtan ütheti a sarokban gubbasztó embert, mert az rossz. Az elutasító válaszra pedig a rendőr maga akarta ott rögtön megrugdosni a pácienst, akinek a bűne az volt, hogy verekedésbe keveredett, s nála volt a kés.
Ezután még egzecíroztatták az emberkét, aki a beidomított mondatokat ismételte: igen, rossz ember vagyok, megérdemlem a verést és megbántam amit tettem. Nos, ez ékes példája a három hatalmi ág egybemosásának. A fantáziám persze messze szaladt és a katasztrófaturizmus mintájára bevezethetőnek tartottam a szadoturizmust, ahol a fejlett országok polgárainak elfojtott indulatait és nem kompenzált megaláztatásait verhetik le indonéz fogvatartottakon. Ezzel a befolyó jövedelmükkel pedig ki lehetne váltani az utakon sarcolo rendőrök pénzéhségét. Nagy sikert aratna a ‘sado tours and travels.
TANA TORAJA
A hegyekben elterülő különös népcsoport, gazdag temetési kultúrával. Eredetileg a Fülöp-szigetekről hajóztak erre, s különleges építészetük adja még a másik sajátosságát a kultúrájuknak. Felfordított hajóra emlékeztető ‘tonkoman’ házak, emlékeztetnek eredetükre, de a bika szarvához is szokták hasonlítani, mely inkább a temetési szertartásokon feláldozott bivalyok szarvára emlékeztet.
Keresztény nép, akik a halottakat nagy szertartás keretén belül temetik el, ha összegyűlt a megfelelő pénz, mert temetni csak úgy nem lehet. Meg kell adni a módját, mert különben csak itt kísért mindig a halott szelleme. Hitük szerint a túlvilág messze a hegyeken túl van, ahova a lelket a feláldozott bivalyok viszik a hátukon. Ezért erős és nagy bivalyokat áldoznak fel, amelynek kb. 3000 $ darabja, s egy igazi temetésen min. 16 bikát áldoznak.
Nos, ebből kiderült rögtön, hogy a gazdagok szokása, pontosabban a noble class erénye az ilyen szertartás. Néha éveket várnak a temetésig, s addig a nagyi a szomszéd szobában fekszik (tartósítva), s etetik, itatják, mert temetés nélkül csak beteg, akit gondozni kell. Ha megvan a lóvé, akkor heted hét országra szóló bulit csapnak. Mindenkit szívesen látnak az ünnepségeken, mely min. négy napig tart egy családnál.
Majd minden faluban folynak az előkészületek. Hetente van bika vásár, ahol kiválasztják a megfelelő áldozatokat, s ezáltal támogatják a szegényeket. A faluban bambuszpavilonokat tákolnak, ahova a vendégsereg érkezik. Szerencsés esetben az első nap van bikaviadal is, de ez inkább szerencse kérdése, hogy kifogja valaki. Ekkor viszik ki nagyit a szobából hogy részese legyen a nagy ceremóniának.
Második nap hivatalos vendégfogadás, mindenki hoz bambuszra kikötözött kocát és ajándékokat, melyet a hangosbemondó konstatál és megköszön. Szegény disznók olyan szorosra vannak kötözve, hogy kénytelenek megtanulni tüdőcsúcsba lélegezni. Egy furulyás és díszbe öltözött felvezetők kísérik a vendég sereget a pavilonig, ahol esznek isznak tíz percig, miközben szól a zene, asszonyok vajat döngölnek, körtáncolnak a fiatalok. Majd gong, s visszavonulnak a vendégek számozott pavilonjukba, s jöhet a következő adag vendég, akik szintén bemutatják ajándékaikat. Mivel államilag 16 bivaly a max. kivégezhető, ezért a pluszt megtartják, s ha a szomszédnak lesz temetése, majd viszik vissza a jószágot. Délután még imát mondanak az elhunytért, majd ki ki haza nyugalomba.
Harmadik nap a mészárlás. Hangosbemondó kommentál, bika fejét felemelik, majd egy késcsapás a gigájára, s a lábánál kikötözött állat szaladna, elesik, s már csak a fejét veri fújtatva a földbe, míg ki nem vérzik. Majd álmában csenget egy picit. S már jön is a következő, aki előzőleg végignézte társa haláltusáját, de ez csöppet sem izgatja.
Közben a malacokat a háttérben végzik ki, majd vérüket egy bambuszba kanalazzák, összekeverik miegymással és tűzön megsütik. Ezt eszik a vendégek rizzsel, meg sütit. Az ital pálma virágból erjesztett sörital, mely mosolygóssá teszi az egész ünnepséget.
A feláldozott bivalyokat feldarabolják, s minden darabját liciten eladják, s ki ki viszi haza a zsákmányát este. A bivalyok szarvai pedig felkerülnek a ház homlokzatára és még évtizedekig hirdeti a család gazdagságát és emlékezteti a szomszédokat a rangos eseményre.
Ilyen temetést a lakosság 10%-a engedhet meg magának, eredetileg a nemesek rendje, de az újgazdagok is rákaptak, de persze az nem olyan, mondják a kiválasztottak.
A buffalo fight nem olyan látványos, mint spanyol verziója, de ez nagyon testközeli. Akkor válik komollyá, amikor pénz kerül a játékba és elkezdenek fogadni a győztesre. A partner sokszor elmenekül, de amikor a tonnák egymásnak feszülnek, az látványos. S amikor az egyik futásnak ered, akkor a nézők szétspriccelnek a lihegő tonnák elől. Izgalmas.
Kakas viadal is szokott lenni, de nekem nem szerencséllet látni.
Negyedik nap pedig vidám őrült fiatalok viszik a koporsót a végső temetkezési helyre, mely jó esetben egy sziklasír. De a menet odáig sokszor elakad, a fiatalok egymás nyakába ugrálnak, a koporsó kiborul, egymást a sárba lökik. Ez itt így szokás. Betornázzák a sírba a koporsót, s a tongkaman ház formájú szállító alkalmatosságot felteszik a szikla tetejére, majd mindenki hazatér várva a következő temetésre.
Az elhunytakat reprezentáló menhíreket is állítanak, s újabb szokásként Tau Tau-kat, mely fából faragott emberke, a halott mása, hogy emlékeztessen az elhunytra. Gyakran egész sziklafalak vannak tele ilyen figurákkal, akik lenéznek a völgyre.
Régebben barlangokba temetkeztek, de ma többnyire csak szétszórt koponyák találhatók és oszlásnak indult koporsók, de így is inspiratív a fotósoknak. A halál megfogható közelségbe kerül az élők számára. Ha gyerek halt meg, azt fába temetik, hogy együtt nőjön fel a fával.
Izgalmas térség, minden napra adódik valami program, látványosság, s egy kicsit az infóvadászat úgy zajlott, mint a buli címek vadászása a Moszkva téren a nyolcvanas években. Belefutottam bambo orchestra-ba, ahol kisgyerekek fújták a bambuszsípjaikat, kürtjeiket. Igen kedvesek így a világ végen.
Éppen rizsbetakarítási szezon volt, arató, cséplő emberek a mezőkön, a hegyek között szép kilátás, de száraz évszak ide vagy oda, majd mindennap esik az eső. Világörökség része jó pár falu, s az tetszik, hogy a modern házakat is a tradicionális stílusban építik. Van jövője ennek a népnek, mert a múltja él.
MAKASSAR a déli központ
Július végével már meg kellett hosszabbítanom a vízumomat, de ez egy külön macera ebben az országban. Napokig kellett utána járnom, leszerveznem, hogy legyen szponzorom, aki felelősséget vállal értem. Egy utcazenész fiúval ismerkedtem meg, aki elvállalta, de egy kis kavarás volt a dologban, mert később derült ki, hogy a rendőrség elvette a személyiét, így a bátyjáét használtuk. Így persze nem stimmeltek az adatok, így mentünk raportra, de a srácot kioktattam mit mondjon, így a szigorú kihallgatásnak megfeleltünk. Ezután az imigration officer tapogatózott a vagyoni helyzetemről, előkészítvén azt a kérdést, hogy tudom-e mennyibe kerül a hosszabbítás? Hagytam, hagy tegye meg tétjeit. 40 dollárra lőtte magát egy 30 napos hosszabbításért. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy annyiért 2 hónapos vízumot kapunk. Én ezért a felét ajánlottam. Erre ő még 30 $-al próbálkozott, de ekkor már nyilvánvaló volt, hogy hova megy a pénz, s ragaszkodtam utolsó (s első) ajánlatomhoz.
Ezután már csak az elintézés sebességében kellett megállapodnunk, de az már sima ügy volt. Igy már kezdtem is szervezni a hajó utamat. Egyébként attól tartanak, hogy valaki dolgozni akar az országban, de nem valószínű, hogy indonéz minimál bérre áldoznám a szabadidőmet.
A srác egyébként bírja az absztrakt művészetet, s az ES-ben lévő grafikákat kivágtuk s ő a naplójába ragasztotta őket. Így kerülnek kortárs magyar művészek a nemzetközi porondra, ennyit tehettem a magyar művészetért, de azért a bolgár ország imázst nehéz lesz lekörözni. Esetleg ország nevet kellene cserélnünk? Én már néha megteszem, amikor unom a Hungaria-Bulgaria tévedéseiket. Amikor a Cuba feliratú póló van rajtam akkor konzekvensen kubai vagyok. Naná, mindenki ismeri Fidelt, s az ország kosárlabdában is jó. Én rájuk hagyom.
Makassarban rengeteg kínai él, ők tartják kezükben a gazdasági életet. A templomokban zörögnek a jós pálcikák, kínai éttermek sokasága uralja a városképet, ahol egyébként egy fiatal maximum semmit sem tehet. Habár láttam kiplakátozva egy költői versenyt, de többnyire az unalmas tengerpartjukon korzóznak a helyiek, vagy éppen a hollandok által épített erődre büszkék. Ennyi.
Hajón tűnök el Sulawesiről, ahol sok kínai verekedős film kísért. Biztos lehetek benne, hogy balta hátba, nyíl szembe, fej levágva jelenetek jelzik, hogy még Ázsiában vagyunk.
