Nepál buszút

a boldog kezdet
a boldog kezdet

Nepáli buszút

Amikor mar azt hiszi az ember, hogy túl van miden nehézségen 3 hét megerőltető trekking után, 4-5 ezres hágókon átvergődve, amit nyugodtan nevezhetek hegymászásnak,  – akkor kiderül, hogy nem.. még hátra van a fekete leves. Mert visszaérkezve a „civilizációba”, értsd, olyan helyre, ahol már nem négylábúak járnak, hanem négykerekűek, azt gondolná a gyanútlan utazó, hogy innentől Kánaán. Nos erre Nepál egyszerűen rácáfol. Szóval éjszakára meghúztam magamat egy iskola kihalt osztálytermében (mert Nepálban sok ilyen van, vagy azért mert olyan sok iskolájuk van, vagy azért mert mindenki olyan okos már, hogy nem kell már tanulni. Tény, hogy azért, hogy a turistáktól 2-3szoros pénzt kérjenek bármiért, ahhoz elég tudni a 2 és a 3 as szorzótáblát… amihez nem kellenek évek. Hajnalban 6h kor indul a jeep (ázsiai viszonylatban drágán, 3.5 euro 3 h utazásért, ami alatt 30 km-t küzdünk le. Hezitáltam hogy legyalogolom, főleg hogy van shortcut.. azaz 3-5 h alatt átjuthatok a következő „nagyobb” településig, de akkor rizikózom, hogy lekésem a napi egy buszt.. s már tényleg vágytam vissza a civilizációba, mert 3 hétig nem láttam gyümölcsöt, de még zöldséget sem! Egy vegának a nudle soup (zacskós tésztaleves 3 hétig felér egy halálos ítélettel és egy biztos skorbuttal. J Szóval eldöntöttem, hogy megyek, de addigra már a tető is megtelt. Sebaj, mindig van hely. Alternatívaként még a zetor traktor maradhatott volna, de azok kis távolságra mennek csak (még lassabban). Habar mi is elakadunk a szűk földutakon, mert az egyik traktornak kitört a tengelye.. s a hely nem elég kikerülni.

No, de végül átvergődünk, s megérkezünk Kalinga falujába, ahol kiderül, hogy innen sincs busz, hanem innen is jeep el kell menni egy órát.  Szintén csak a tetőn van hely, de ott összekerülök a helyi menő csávókkal, akik sört vedelnek a tetőn. (mert az a világ végére és tetejére  is eljut! ) Magarok egyébként, hát elkezdem fejtegetni nekik, hogy magyar, magar, elveszett törzs, Körösi stb.. nagyon megörül neki. Mint kiderül, ök. Kalinga busz jegyárusai, s segítenek nekem buszjegyet szerezni a magyar- magar barátság jegyében, mert ügye hetekkel korábban elfogynak a jegyek. Igaz, hogy fogalma sincs arrol, hogy hány óra az út Katmanduig, s hány óra lejutni a főútig. (ez egy tipikus attitude a világban, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy miben és hol élnek, mi veszi körül őket. Döbbenet. (A válasz, 22h és 9h. )

Sőt még a jeep útért sem engednek fizetni… elképedek, mintha nem is Nepálban lennék. Nos sétálok a városkában, beszélek emberekkel, segítenek emberi áron kaját találni, élvezkedem a más ízekben, krumplit tudok enni pl. ! Ízkavalkád a tésztalevesek után. Gyümölcs még arany árban, de már csak 1 nap. De milyen egy nap lesz! (gyengébb idegzetűek és erős empátiaképességüek ugorják át ezt a részt..)

Lesz buszjegyem, kb. 16 euro, 500 km-re, de van helyem, meg is mutatják. Aztán kiderül, hogy oda már másnak is eladták… s itt kezdődik a vesszőfutásom.. Mert egy nő ül ott, s még dolgoznak bennem a kúltur- ösztönök, hogy szegény gyenge nők… hát így egy kis stokira ülök. De aztán úgy megtelik a busz, hogy lélegezni sem lehet , így a rendőr poszt után felmegyek másik huszonegynéhány emberrel a tetőre. Délidő, kegyetlen meleg 2000 méteren, Uv csúcs, pornyelés.. s minden ellenőrző pont elött le kell kászálódni a tetőről.. átsétálni a falun, majd felvesznek megint. Mert ugye egy szabály követő országgal van dolgunk…vagyis polgáraival. Viszont folyamatos éberséggyakorlat a tetőn utazás, mert a belógó víz és elektromos vezetékek elől rendszeresen lapulni kell…

A tető közönsége, nepál
A tető közönsége, nepál

Egy idő után feladom, s mégis bent ülök le az ajtónál.. kicsit elbóbiskolok, s mire egy zökkenőnél felemelem a fejem, ujjnyi vastag por fedett be. Tüdőmet ne is kérdezzétek. Stabil 10-20 km t gyűrünk le óránként, s egyre több ember jön. A kanyarok miatt  a tisztelt közönség rendszeresen hányással tölti  ki idejét..meg a zacskoját tele, majd ujra essznek..hangulat video a buszutrol csak hogy a körforgás meg legyen.. Nos még a hangos zenét nem is említettem, de már fásulok, ez legyen a legnagyobb bajom. Már bent újra elviselhetetlen a tömeg kezd lenni, így visszaköltözöm a tetőre.

Na de ott a kecske.. szegény mennyit utazik, csak hogy kivégezzék.. s ő is túl szeretne élni, így ő is helyezkedik, igy gyakran a feje a lábamon köt ki, bökdös a szarvával. Eljátszom a gondolattal, hogy egy nagyobb bukkanónál szarvával átszúrja a heréimet.. s hogy milyen szatirikus és  kínos is lenne a biztositoknak magyarázgatni, hogy ez így történt, nem ámítás, volt hely jegyem egy menetrendszerinti járaton, amit a tetőn osztok meg a kecskével, aki a rossz útviszonyok miatt átszúrta a heréimet, s ezért korházi kezelésre szorulok..  Próbálom szegény párát átrugdosni a másik oldalra, de mindig visszajön. Persze senki nem ad neki vizet, levelet, szenved ő is rendesen, s ebben segít nekem is.  9 óra zötyi és pornyelés után elérjük a főutat, s leparancsolnak mindenkit a tetőről, ismét tömeg lett bent, hátamat nyomják a kilógó fémek, karfák, mellettem ülő terebélyes asszonyság reklamál, hogy milyen sok helyet foglalok, üljek másképpen.. felajánlom neki, hogy cseréljünk helyet, s akkor megérzi milyen vasdarabbal a hátában zötykölődni.. de nem hajlandó feladni „jó” pozícióit.

a busz, nepál

Aztán éjfél fele visszacsempészem magam a tetőre, minden szép és jó, vízszintesben vagyok, de a kecskének éppen akkor támad pisilhetnékje.. s pont felettem volt. Király. A busz rácsai rendesen nyomnak és ütnek minden úthibánál, van belőlük elég.. így alvás napolva. Túlélésért küzdök… pedig már láttam buszt, utaztam is eleget.. de a cérnáim feszülnek… Ráadásul nem tudom magam kinyújtóztatni, mert a helyiek rutinosan elfoglalták a jó pozíciókat, s a pótkerék miatt csak félkörben tudok nyújtózni, aminek a kecske ismét gátat szab.

Egyszer csak megáll a busz.kikapcsolja a motort, kész.. Mi van??? lekászálódom, s látom, hogy ismét útblokád van (ami miatt nem jutottunk el Nyugat Nepálba, s emiatt át kellet gyalogolni a fél országon keresztül, mert azt hiszik attól lesz alkotmányuk, ha lezárják 2 hétre az utakat..). Nos kezdem elveszíteni a nyugalmamat, fáradt vagyok, nyűgös vagyok.. nekiállok elbontani a blokádot. A helyiek egyre agresszívebbé válnak, körülvesznek, dobálom félre a köveket, s ismételgetem mint egy elmebajos: hogy a sztrájknak vége, menjenek haza..!!  forrósodik a helyzet köröttem..  Aztán kiderül, hogy elütöttek itt egy kerékpárost, azért zárják le az ország utat! Mondom nekik, hogy persze elütik ha nincs kivilágítva.. s ehhez nekünk az országúton menőknek,  a buszon ülőknek mi közünk? Majd Európában is lezárják  az m1 est, mert vmi idióta ott akar meghalni? Nos szerencsére jön a rendőr, s megnyitják az utat..  vissza a tetőre..

Pár óra után feladom, mert már kezd hideg lenni, újra hegyekben kanyargunk.. vissza a busz belsőbe… ismét rossz pozícióban, egy kapaszkodó rúdra próbálom hajtani a fejem.. reménytelen pozíció. Könyökömet a széken ülőknek ülésére merészkedem tenni, erre reklamálnak – a kényelmes ülőhelyükről… de eddigre már levetem kulturális hámjaimat, s nem érdekel mit gondol onnan a hölgy. Közteherviselésből ennyit vállalnia kell… neki is felajánlok egy cserét… reménytelenül…

Nos ezután amikor azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet fokozni, felsír mellettem egy csecsemő.. oh Nooo. (de legalább nem hányt rám). Minden rosszban van valami kevésbé rossz..  Sebaj, már csak 5-6 óra van hátra.. hősiesen küzdök magammal.. reggel fele egyre többen leszállnak, de a helyiek ügyesebbek megszerezni a kényelmes puha székeket (amit egyébként 10 óra után normális esetben szenvedésnek tartanék, de ezek után az maga az álom.. lenne.. de marad a kis stoki, háttámasz nélkül.. igaz most már ki tudom nyújtani a lábam.  Hurrá.

Közeledünk Katmanduhoz, nem állunk meg sehol, egyre éhesebb vagyok… s hogy nehogy már jó legyen a vége.. pisilnem és kakilnom kell… de már nincs megállás…dugóban vagyunk… szorítok magamért…

s végül reggel 10h ra megérkeztem.. leszédelgek a buszról, egy étteremben benyomok egy chow mean (sült tészta), wc-zek, és elindulok a központ fele. Kiveszek egy szállást 2 euroért, s elkezdem intézni dolgaimat.. csomagjaimat összeszedni, mosakodni egyet szappannal 3 hét után, kimosni cuccaimat, felkutatok gyümölcsöket.. net, tobzódom a jólétben.. alvás már nem is szempont. Igaz áram nincs, de az nem is kell… napnyugtával én is nyugszom.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Comments

  1. Ez nagyon,de nagyon életszagú volt… Sok rég elfeledett emléket hozott vissza… Köszönöm :o)

    ps. kb ilyen idegállapotban voltam én is 3 hónap Nepál és 5 hónap India után, amikor találkoztunk…

    További jó tekergést,
    Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*