Trendhim – A skandináv túlélő hátizsák

A skandináv túlélő hátizsák, a fapados légitársaságok rémálma

Persze a cím erősen hatásvadász, és nem kérek miatta elnézést. De hát név kell a gyereknek. Bevezetésként szeretném elmondani, hogy nem összehasonlító tesztről lesz szó. Kaptam tesztelésre egy városi hátizsákot, amelyről úgy gondoltam, hogy karácsonyi ajándéknak is alkalmas, mely miatt nem kell szégyenkezni. A Trendhim márkanév már kifejezi, amit hitvallásukban is leírnak,  miszerint a terméknek reflektálnia kell a személyiséged egy szeletére. A történetükt itt olvashatod.

Weblapjukat megnyitva egy felhívás állt, hogy „tell your story”, így hát el is mondom itt. De szigorúan férfiaknak. A nőknek elég az utolsó részhez ugraniuk.

A konkrét tesztalany egy Lemont típusú, összehajtható városi hátizsák. S ebben a csomagolhatóságában, könnyűségében rejlik a különlegessége. Az hogy még vízálló is, az már csak hab a tortán, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Trendhim vállalkozás 2007-ben született a skandináv (dán) piacon, s pár utazási termék mellett a férfi ruházati kiegészítők egyik legszélesebb választékát kínálja. Ez több mint 5000 terméket takar, melyek 28 országban elérhetőek.  A széles termékskála közép- és felsőkategóriás minőséget is takar, ahogy az árai is. Viszont ezért

Az általam használt Lemont hátizsákjuk, melyet kifejezetten utazásra terveztek Dániában a Lazy Bear számára, egy nagyon praktikus darab, mert összehajthatjuk könyv méretűre, viszont bármikor élesíthetjük, ha szükség van rá.

S a legvadabb fapados légitársaság szabályozását is átvészeli, mivel nincs merev váza, ami megakadályozná a vaskalitkába gyömöszölését.

A laptop kényelemben van.

Egy laptop, egy jegyzetfüzet, kulacs, kaja kombó, max. 1 csere váltás ruha, 1 hétvégi 2 napos Brno látogatáshoz éppen megfelel.

Ugyan a fő rekesz az elcsomagolhatóság érdekében egy zsebből áll, de ebben lehetne egy-két elválasztó elem, esetleg kisebb zseb, így például egy laptop külön cipzározva lenne szállítható.

A különálló elülső zsebben is lehetne néhány kisebb rekesz, amiben külön tarthatnék néhány iratot, telefont, kulcsot hogy ne kelljen a zseb alján keresni, ha sok dolog van benne.

De a struktúráját illetően jót is fogok mondani, hisz a két oldalsó, külső zseb hasznos, például az esernyő oda kívánkozik, vagy túrázáskor egy kisebb, laposabb (rumos) kulacs húzódhat meg benne, ami utazás közben elég hasznos.

Rövidebb hétvégi kiránduláshoz is megfelelő hátizsák vagy mint írtam repülőutakon kézicsomagként is praktikus.

Mivel skandináv termék, vízállósága is adottság, kifejezetten hasznos a mindennapokban, ezt többször is megtapasztaltam az utóbbi őszi hetekben. De a sivatagi homokkal és a napsütéssel is garantáltan megbirkózik.

Amellett, hogy ultrakönnyű anyagból készült, utazás közben kis méretűre hajtogatható a saját egyik belső zsebébe, így elcsomagolhatjuk nagy hátizsákba vagy bőröndbe, ezzel sok helyet megspórolva. Megérkezés után pedig (az óceánon túl), kihajtogatva 31 cm x 13,5 cm x 45,5 cm-es darab lesz. Hirtelen egy könnyű városi hátizsákot kapunk egy belső zsebbel, ahová értékeinket pakolhatjuk.

összehajtogatott állapotban

 Laptopot és iratokat is hordtam benne, ezeket biztonságosan megvédte az esőtől. Az anyaga strapabíró, de mivel nem merevített hátú, így nem hosszútávú túrázásra való sem belső térfogat, sem kényelem szempontjából. Ami az előnye ugye az a hátránya, ahogy a 4 évszakos guminak is.

A cipzár húzója különösen praktikus, könnyen megfogható, hisz méretének köszönhetően nem csúszik le róla a kezem. Egy mozdulat és már elő is vettem valamit a táskából. Ráadásul a zipzár is védve van az időjárás viszontagságaitól egy külön takaró pánttal, remélhetőleg így sokkal tovább marad könnyen húzható és nem lazul ki. 

Trendhim 2

A hátizsák pántjai bár állítható hosszúságúak és szükséges volt helyet spórolni velük, könnyen összehajthatóra tervezni, de számomra lehetnének kicsit szélesebbek, esetleg párnázottabbak, de mint írtam, ami az előnye az rovására is irható. A tervezők is küzdöttek ezzel a dilemmával, de gondolom a városi ultra light volt a prioritás, így ez el is dőlt. Mindenesetre elég kényelmes a mindennapi viseléshez, hisz nem a súlyzókat és cementet viszünk benne, hanem trendin laptopot és napi cuccokat, hogy a Trendhim márkához hűek legyünk.

A világosbarna színt jó választás lehet, mert kevésbé látványosan koszolódik, így valószínűleg ritkán kell majd tisztítani. A mindennapi szennyeződéseket könnyen le lehet róla törölni egy nedves kendővel, de ha gyötörni akarod, a mosógéppel is megküzd.

Amúgy elég dizájnos, hétköznapi és sportos öltözékhez is jól passzol, de elegánsabb megjelenéshez is jó lehet, ha a megfelelő kiegészítőkkel (hasonló színű cipővel, övvel, órával) használod. Ez utóbbinál meg is lepett weblapjukon a rozsdamentes acélnak, a karcálló zafírkristálynak és az 5 ATM vízállóságnak megfelelő órák, mellyel most elárultam tudatlanságomat az órák terén. Ezért maradjon a suszter a kaptafánál, akarom mondani az utazó a hátizsáknál.

Összességében biztos, hogy megfelelően elférnek benne a legszükségesebb dolgok bármilyen helyzetben is használjuk. Mindennapi használathoz, repülőgépen kézipoggyászként és az utazás végén városi hátizsákként tökéletes darab. Árkategóriájában és városi hátizsákként mindenképp felveszi a versenyt a Lemont hátizsák árkategóriájában. Ja, és 20 ezer forint felett ingyenes postázás. S minden termékre cserelehetőséget vagy visszatérítést biztosítanak 365 napon át! Dános ajánlat.

Ne feledd, Trendhim! Minden, amit karácsonyra szeretnél magadnak, vagy párodnak.

Pláne ha nőként olvasod. Most már tudod, honnan válassz stílusos ajándékot. https://www.trendhim.hu/

Legyen a trend-him.

S hamarosan jönnek egy 70 dolláros ajánlattal, keep tuned.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*