5. feszt előadói, afterparty

JUF jelmondatok, mottók

Évek óta megrendezzük a járatlan utakon fesztivált. több mint 300 előadó vett részt rajta az évek során, s a profiljukban írtak hitvallásukról, gondolataikról utazás kapcsán. Itt szemezgettünk párat.

Itt pedig a fesztiválunk önkénteseinek visszajelzéseit, élményeit olvashatjátok.

JUF-1

„Inkább az embereket szeretem az utazásban, mint a tájakat, de azért a körítés se rossz 🙂” (Varga Dani)

JUF-2

„a gyerekkorom annak a gondolatnak a jegyében telt, hogy a világ bizonyára valahol máshol van.” 

„Az utazás semmihez sem fogható intenzitást ad az életnek” (Stern Gabi)

„A gyaloglás, a zarándoklat lehetőség. Lehetőség arra, hogy megpillantsuk önmagukat, és erre a pillantásra mindenkit érdemes buzdítani.” (Varga Lóránt)

JUF-3

„az emberek nemzettől, kultúrától, anyagi helyzettől, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül mindenütt jók, és a világ egy barátságos hely” (Zárug-Harkányi)

„nem mondom, hogy csináld utánam, de elkezdeni mindenképpen ajánlom,” (Vándorboy)

„Ha tehetem, minél kevesebbet vagyok otthon, úton lenni szerintem mindent megér.” (Zichó Viktor)

„Szeretem a magas hegyeket, a szélsőségesen hideg és meleg vidékeket, és lenyűgöznek a zord tájak.” (Lengyel Éva)

„A természetben múlatni az időt, vándorolni, benne ébredni és elaludni, jó alkalom a kikapcsolódásra és átszellemülésre.  Emlékeztetjük magunkat egy másik énünkre, aki ebben a környezetben tud kibontakozni igazán. ” (Kisida András)

„B-tervnek indult, de A lett belőle.” (Lantos Gábor)

JUF-4

„Utazóként az ember nem kerül szembe azokkal az elvárásokkal, melyekkel a saját környezetében meg kell küzdenie, út közben nem vagyok túravezető, cégtulajdonos, vagy éppen csapos, csak ÉN vagyok.” (Baráth Levente)

„A világ eldugottabb részein a mai napig ablakok nyílnak a múltba, ahol az emberek úgy élnek, mint dédnagyapáink vagy üknagyapáink éltek volt annak idején.” (Demeter Hunor)

„A boldogság nem az út végén van! Maga az utazás az ami boldoggá tesz, mindegy hova indulunk!” (Farkas Roland)

„Nem álltam ellen és nem bántam meg.” (Körmöczi Áron)

„Mikor megismerkedtünk elhatároztuk, hogy jó útitársai leszünk egymásnak” (Kocsis Dóra, Németh Edvárd)

„Van egy dolog, ami tapasztalataim szerint a legtöbb helyzetben működik: a szándék. Ha ez egy felé tart, érteni fogjuk egymást.” (Koczur Szilvia)

„Számomra az egyik legélvezetesebb dolog az úton, ahogy kiéleződnek az érzékszerveim.” (Kunz Tristana)

„Az utazás akkor éri el a célját, ha annak eredménye nem csak egy százmilliomodik képtalálat lesz a google-ban” (Lengyel László)

„A világ legnagyobb országa sokkal több mint a kőolaj és néhány szépen festett matrjoska.” (Mayer Márton)

„Az időjárást el kell fogadni, a hegyekkel nem szabad küzdeni, a szelet le kell tudni, a hideget túl kell élni, az esőt meg kell úszni…” (Nagy Tamás)

„Amikor elindulok a nagyvilágba megörökíteni az ottani életet, hangulatot, tájat, mindig azt figyelem, mit tudok hozzátenni a látványhoz.” (S. Varga Ilona)

„Az utazás gyerekekkel hosszú távú befektetés, hogy tájékozott, empatikus, nyitott emberek legyenek, és értékükön kezeljék a dolgokat.” (Varjas Gabriella)

„Van, aki útközben van otthon. Azt hiszem, én is a folyamatosan elsuhanó tájban találom meg azt a megnyugvást, amit a legtöbb embernek a kandalló melege és az otthon biztonsága ad meg.” (Kovács Attila)

JUF-5

„Minden helynek megvan a maga története, amit elmesél nekünk, és amit tovább lehet adni. És a nélkül a sztori nélkül a hely igazán csak pár színes kép.” (Szűcs Tamás)

” mindig Afrika az elsődleges célpont, csak van, hogy végül máshol kötök ki”  (Valiskó Gyöngyi)

„a pénz – bár fontos – de elég jól kikerülhető” (Némethy Adrás)

„Hiszem, hogy gyerekkel lehet utazni, és kell is.” 

„Vallom, hogy gyermekvállalás után is van utazás, sőt, örömteli és frissítő utazás. „

„össze tudom kapcsolni a két legkedvesebb dolgot az életemben: az utazás szeretetét és a családomat.” (Mátai Péter)

„vagy kétszer majdnem belefulladtam a Fekete-tengerbe. Naná, hogy gyorsan rájöttem: utazni érdekes.” 

„úton lenni a boldogság, de egy darabban megérkezni se rossz.”(Koncz János)

„A maharadzsák kincsét sem könnyű megpillantani. Már csak azért sem, mert nem sok maradt belőle.” (Karádi Csaba)

„A suliban tornából többnyire fel voltam mentve, saslengeni nem tudok, bukfencezésnél felborulok, angol tudásom pocsék, de a hátizsákot még elbírom, ám hiába is beszélnék úgy, mint Shakespeare, ha a túloldal teljes szókincse a hello, miszter, máni. Ennyit a képességeimről.” (Joó András)

„Számomra az utazás ajtó a világra, amelyen belépve párhuzamosan találkozhatunk a gazdagság, luxus és jólét magasságaival, valamint a nyomor, a szomorúság és szerencsétlenség érthetetlen és feldolgozhatatlan mélységeivel.”

„Egészséges izgalomnak, kíváncsiságnak mindenkiben van helye, de a félelemmel falakat építünk, korlátozzuk magunkat az élmények befogadásában.” (Halász Levente)

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*