Az első részben előzményekről olvashatsz , ahol az országba jutásról írtam. Az éjszakámat egy romos ház padlóján töltöttem a termálfürdő közelében. Hajnalban bestoppoltam a közeli városba.
Ha kirgiz zenét hallgatnál közben, klikk ide.
Osh
Osh – a Fergana -Völgy Kirgiz széle. Napos, meleg, habár kihalt – először azt gondolom, hogy az etnikai tisztogatás miatt, mert ugye alig két hónappal ezelőtt tört ki a háború üzbégek és kirgizek között Oshban. Kihaltak most az utcák, belváros lerombolva, kiégett házak…
Az utcán szóba elegyedek egy kedves középkorú emberrel, aki felvilágosít, hogy vasárnap van, mindenki alszik még. Amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttem, akkor felcsillan a szeme, megszólal magyarul.
Itt hallgathatod a videót. Húsz-harminc szóra még emlékszik a 30 évvel ezelőtti kecskeméti sorkatonasága idejéből. Gyufa, katona, balta, stb… Döbbenet.
Nos, informálódom, hogy mi is van itt… Netezem egy kicsit, csomagom ott is hagyom, amíg felfedezem a várost. Először a piacra megyek, ami még magán viseli az összecsapások nyomait. Kiégett boltok, fegyveresek sétálnak mindenhol. De átlagban nyugi van… Afganisztánhoz képest.
A piacon rám ismer valaki… Hmm, a népszerűség átka?? – de nem…, a marshrutkán jöttek velem Tádzsikisztánból. Kicsi a világ. A piac az nem. Tobzódom a gyümölcsökben, pár hét böjt után itt a Kánaán. Hurrá! Mondja nekem valaki azt, hogy a síkságokon rossz az élet. Töltsetek el 3-4 hetet a hegyekben, ahol már a krumpli sem terem meg, s utána nyilatkozzatok.
Zöldségek 50-100 Ft-ért, gyümölcsök 150-300 Ft-ért kerültek kikiáltásra, minőségtől függően. Pótolom az elmúlt vitamintalan heteket, élvezem a nap simogatását, az oxigén dússágát. Erre egy átlagember nem is gondolna, hogy bizonyos tengerszintek közelében szinte tapintható a levegő sűrűsége. Különös élmény ez is.
A városban nagy egyirányú utak, egyik végén Lenin hatalmas szobra köszönt. Igen, Lenin sugárút végén, ahol a tanácsháza áll. Ahonnan sokak szerint a konfliktus kiindult. Mert ugye mindenki a másik népcsoportot okolja, s hogy ők csak visszaütöttek…
Azért a józanabb kirgizek valószínűsítik, hogy az etnikai tisztogatás a tanácsházából pénzelt akció volt, hogy kiebrudalják az üzbégeket gyakorlatilag onnan, ami mindig is az ő területük volt. Csak Sztálin éppen máshol húzta meg a határt, ismét elvetve egy jövőbeli konfliktus magvait. Beérett. A végeredmény 400 ezer üzbég elmenekült, voltak tömeg megerőszakolások, kínzások is.
Az alaphelyzet az, hogy helyiek elmondása szerint az üzbégek dolgosak, ügyesek, ezért gazdagabbak is. Viszont nincs politikai képviseletük, elnyomottak, elnyomhatóak, kisemmizhetőek egy pár rendelettel és a karhatalom segítségével. Mert ők, a kirgizek az uralkodó osztály. Ezért nem is csodálnám, ha az üzbégek kezdték volna a balhét, gyújtogatást, mészárlásokat. S az egész feszültséghez hozzájárúlt, hogy 4x-ére emelték az áram árát.
OSH konfliktus történelem és a személyes tapasztalataim.
Egyébként érdekes a kirgiz sztereotípia az üzbégekről – dolgos és javakban bővelkedő népcsoportnak tartják, de lenézik őket, hogy buták, mert már gyerekként dolgozniuk kell és árulni a boltban. S ugye a kirgizektől ‘veszik’ el a munkát, és pénzt, de arra nem gondolnak a kirgizek, hogy megveheti a terméket kirgiz társától is, és egyébként nincs kirekesztve a munkából…, de ugye a nomádoknak a munkához való hozzáállásuk más.
A másik érvük, hogy miért is akarnak ezek itt autonómiát, hiszen Üzbegisztán nem is létezett soha. Hm, de azért üzbégek csak voltak ott!? Földműves nép. A Fergana –völgy pedig termő terület, nem legelő. Az ország fogalom még nem volt, hanem kánátus (kánság). Érdekes ezt hallani egy nomád néptől, hogy a földművelőket hontalannak tekinti…
Az üzbégek egyszerűen lusta népnek tartják a kirgizeket. Én pedig úgy, hogy nem éppen mosolyra alapértelmezett néppel találom magam szemben az utcán. Ez már a jólét mellékhatása. Mert ugye van azért…
Most találkoztam egy amerikai peace corps-os lánnyal, aki pont Osh-ban volt, amikor az események történtek. Az ő üzbég orvos host családját is megtámadták a harmadik napon, s lett világosság, mert molotov-koktélt dobtak szombat reggelire a házukba.
Ha még sokkolóbb képeket néznél a konfliktusról, klikk alul a kép nyilára… :
Menekülőre fogták, majd amikor később egy autó jött értük a mezőre, hogy a külföldieknek szánt biztonságos helyre vigyék őket, akkor útközben a kocsijukra lőttek sorozatot, s őt magát is majdnem eltalálták. Később, amikor a külföldieket menekítették ki a városból busszal, a kirgiz tömeg feltartóztatta, majdnem feldöntötte a buszt. Vagy 100 képet kaptam ezekről. Torkom szorul.
Több oldal is feldolgozta, nem olvasam, de itt is, meg a wikipédián is olvashatod.
A Osh látnivalói
Miközben a rendőrök szépen átadták a fegyvereiket a kirgiz tömegnek. Gondolom a képlet nem így nézett volna ki, ha a hőbörgő nép üzbég. Nos ez egy kis adalék, hogy könnyebb legyen dönteni a dolgok hogy és mibenlétéről.
Van múzeumuk is, igaz, hat helyett már háromkor zárnának, így gyorsan átnézem a sötét termeket, s mire bukkanok? Egy magyar könyvborítóra – Babur Name miniatúrái. Hát érdekes, hogy magyar segítségre szorulnak irodalomban? De vannak szőnyegek, kövek, köcsögök, ruhák, barlangrajzok, kommunista hősök fotópanteonja.
Kint a limuzinokból szállnak ki az arák, esküvői fotók a hősi emlékművek előtt, zenei kísérettel, the show must go on. Lenin is sorra kerül, hogy hiteles legyen a frigy. Ki tudja, egyszer még visszajönnek a kommunisták? (Habár lehet, hogy még el sem mentek…? Ld. később.)
Most jönnek a választások, igaz senki nem optimista, semmi sem fog változni. Mondják, mindig korrupt marad az ország. Habár annyi haladás volt miután az elnök (Bakiev) lelépett az ország pénzével, hogy parlamentáris demokráciára térnek át, ahol az elnöknek formális hatalma van, tehát nem adhatja el egyedül az országot (Kínának), kellenek partnerek hozzá. Biztos lesznek partnerei, csak akkor legalább több ember jár jól, nem egy. Habár ez ellen is lehetne védekezni, ahogy a szovjet időkben.
Volt, hogy kivégezték az egész kirgiz parlamentet, titokban… köztük Csingiz Ajtmatov apját is. Úgy látszik, ez divat volt a 20. században, örmények (Törökországban) és azeriek is így jártak azt hiszem.
Egyébként ez a politikai felfordulás ennél jóval bonyolultabb, mert az előző elnök úgy került hatalomra, ismeretlenül, hogy az alkotmányban az van, ha két párt (két jelölt) egyforma erősen szerepel, azaz egyik sem jutott fölénybe, akkor a harmadik helyezett adja az elnököt. Nos ekkor a parlamentben a kisebbségben lévő üzbégek korrumpáltja (választottja) volt a főnök, így amikor az előző elnök eltűnt a színről, akkor a helyzet kezdett élesedni, de erről majd később.
Szóval Osh.
Nagy muszlim temető a hegyoldalban, amivel kezdem felfedezésemet. Lapos vedrek, cserepek, kövek, vaskúpok jelzik az identitását a halottnak. De a legjobb a török félholdas, ötágú csillagos sír, láthatóan identitászavar következménye. Iszlám kommunista a Sztálini időkből – mindez egy mecsettől nem messze. Abszurd 20. század.
A mecset közeléből odaparancsol a mufti (kvázi pap), s kérdi, miért nem kérek engedélyt, hogy az épülő mecsetjükről csinálhatok-e fényképet? Kicsit ellenséges, de leszerelem, ehhez értek. Főleg, hogy oroszul tudunk beszélgetni. Talán ez volt a célja, hogy elbeszélgessünk, csak a formát nem találta.
Persze szóba hozza az európai vallástalanságot, meg kereszténységet, de rámutatok az ő vallási életük formálisságára. Úgy tűnik, megértette, hogy a kritikáját ellene fordítottam, de végül mégis arra a konklúzióra jut, hogy ha már szakállam is van, akkor éppen itt az ideje, hogy felvegyem az iszlámot. Erre megint mondom neki a formálisság ürességét, hogy nem a szakálltól lesz valaki jó muszlim. Erre elmosolyodik, s szabadon távozhatok. Futjuk a köröket.
Este zárás előtt visszamegyek a netező helyre, ahol a csomagomat hagytam. Kicsit beszélgettem a tulajjal, mire végül ő meghívott magához aludni. Igaz megtiltotta, hogy kimenjek az utcára este, mert – mint mondja – sok a részeg és bármikor felfrissülhetnek a pogromok, ide-oda. Talán ez utóbbi miatt félt.
Uzgen
Másnap elindultam Uzgen (Özgön) felé, Karakandis kanátus központja. Ami az egyik (talán egyetlen??) építészeti emléke az országnak az a mauzóleumuk, illetve egy csodaszép minaret. Ugye nomádok nem építettek, csak romboltak, ha máshol jártak. Tudom azok a mongolok, de azért más volt az értékszemlélete a nomád legeltetőknek. Kirgizisztán inkább hegyek, jurták, legelők és kumisz országa.
Nos itt található egy kicsit Buhara hangulatú mauzóleum és egy minaret. Ennyi csak, de jól esik a szemnek, szépen rakosgatták mintákba a téglákat, nekem esztétikai építészeti élmény volt a 2 hónap hegyek után. Volt még híres embereiknek torzói egy parkban, amúgy bevásárolni jó a hosszú út előtt, ami Bishkekbe visz a hegyeken keresztül.
De láttam már Rubik-kockával hirdető bankot is. Esetleg szólhatnátok Ernő bácsinak, hogy utalja a jutalékomat…
Szóval stoppolok Bishkek felé, és nézek kifele az autókból, az elsuhanó falvakat, majd már csak a nettó természetet urbanitás nélkül. Megint kaptam egy szénszállítót, mely hegynek fel lépésben halad, de utána egy ügyvéd párral száguldottunk tovább, igaz angolul nem tudnak.
Mint említettem, itt az oktatás más lábakon áll. De szerencsére jól beszélek oroszul, ami itt azért alap. Találkoztam már olyan negyedéves angol szakossal, aki fordító szakra jár, s alig érti, amit én mondok, egyszerű angolsággal (hunglish ahogy az angol tanárom mondta volt). S már tanít az iskolában angol tudás nélkül! Gáz. Hm. Lám, ilyen a nem vetélkedő társadalmakban az élet, mégis túlélnek. Irigylésre méltó, de mégsem. Esetleg emelni kellene a nehézségi (túlélési fokozatokat) európai szintre, de tényleg, nem viccelek.
Itt Kirgizisztánban kiházasítják gyorsan a lányokat és fiúkat, 20 évesen már nem sok van pártában, igaz, ez így egészséges, mert a lányok szűzen házasodnak. Ez a hagyomány, népszaporulat, s tanulni akkor már minek, ha gyerek a létezés értelme.
A fiú részéről már nincs idő tanulni, mert el kell tartania a családját, dolgoznia kell, így legmagasabb cél maximum a 10 osztály elvégzése (érettségi). Kvázi az iskola addig csak egy párkereső intézmény.
No persze ha valaki nem siet eléggé a házasodással, azt könnyen elrabolhatják. A leányrablás intézménye itt Kirgizisztánban újra divatba jött, főleg akkor, ha nem tudja a férfi családja kifizetni a feleség díját (500-2000 dollár), vagy ha a szülők ellenzik a házasságot. Persze ilyen nőrablás után logikus a kérdés, hogy miért nem szökik meg a nő?
Hát azért nem, mert egyrészt a lány is akarta, s a családja már nem fogadja vissza, hisz általában megerőszakolják (pontosabban elveszti szüzességét), s akkor már nem eladható a portéka. Így jobb, ha marad, ha már annyira kellett valakinek. Hát ez így megy errefelé. Gondoltam, hogy pár hétre szívesen rabolnék, mert csinosak a lányok. Szépek, nőiesek, kedvesek, arányukat tekintve rengeteg a jó nő, tény, hogy inkább stabil felépítésűek, de jól áll nekik.
Toktogul
Még párszáz km van hátra Biskekig, s két 3000 méter feletti hágón kell átjutni. Forgalom alig, pedig a legnagyobb forgalmú útjuk az ország két legnagyobb városa között. Nagy sokára egy jeep fordul vissza értem, pár keresztkérdést tesz fel, gyanakvó figura, még az útlevelemet is megnézi. Mint kiderül, ex-KGB ember, hajdanvolt vámos. Lám, állami alkalmazottként sem kell nyomorogni.
Mint kiderül, a legutóbbi rendszerváltásnál le is csukták, most pedig biztos valami zavarosban halászik. Ilyen múlttal nem is lehet mást.
Száguldunk hatalmas és új jeepjében, közben gurulnak le a vodkák, kanyargunk a hegyekben, látogatjuk az éttermeket, rokonokat. Mellettünk hegyek suhannak el és víztározók.
A helyi étterem menüjében gulyás is szerepel, csak éppen a hozzárendelt képnek nincs köze a magyar leveshez, következésképpen az ételnek sem.
Megyünk tovább, rendőr kalimpál az út szélén, erre KGB-s sofőrünk csak tapossa a gázt tovább, dudál veszettül, és ennyi. Neki mindent lehet. Mindig is mondtam, hogy rendőrnek nem kell megállni, mert úgyis csak korrupcióra éhes.
Aztán legnagyobb megdöbbenésemre ezt a figurát eljátszotta a sofőr az útdíj fizető kapunál is, szembe sáv, dudál veszettül… és sikerült neki… már nyílik is a kapu! Az erőszak működik ebben az országban minden szinten.
Vodka – gázpedál; A cd játszóban órákon keresztül ugyanaz a dal szól. Mindig visszalépteti. Órákon keresztül. A felesége látja aggódó tekintetemet a szerpentineken, főleg amikor már a vodkás üveg alján tart sofőrünk, de megnyugtat, mindig ez van, így szokott vezetni, de nem lesz baj.
Megkönnyebbülés volt megérkezni öt óra hegyi kanyargás után. Estére Toktogul-ban állunk meg, s mi sem természetesebb, hogy engem is visznek, meghívnak. Király helyem van. Így rokonainál alszunk. Éjjelig még mennek le a torkon a következő vodkák… meg a sztorik… de úgy tűnik családtagnak számítok már.
Reggel együtt indulunk tovább, de megint az útszélen minden kocsmánál és kumiszosnál megállunk, s állítom, az ember több vodkát fogyaszt, mint benzint. Útközben megmutatja birtokait, erdős, meredek hegyes táj, folyócskával díszítve, kis Tátra hangulat – édes, ahogy járja a birtokát és meséli a terveit csillogó szemmel.
Délre már legyőzi a vodka, lefekszik (kidől) alukálni egy útszéli jurtánál, ahol még benyomott egy fél liter kumiszt. Én addig sétálgatok, beszélgetek a nomádokkal, fotózok. Szeptember közepe felé már költöznek le a völgyekbe a pásztorok, mert fennt már havazik. Eladják még nekünk a maradék kumiszt, engem megvendégelnek tejszín, kenyér, kumisz menüre. De továbbra sem értem, miért nem készítenek sajtot, mert azt hosszan lehet tárolni, no és persze könnyen mobilizálható, nem kell edény neki.
Szerencsére erre az utak egész jók innentől. Most készült el, a két országrészt próbálják összekapcsolni, hiszen igencsak Üzbegisztán felé kacsintgat Osh tartomány, nemcsak etnikai miheztartás végett, de földrajzilag, történelmileg is. Persze ennek az osztozkodásnak a kirgizek lennének a vesztesei, mert akkor nem az ország 95%-a lenne hegység, hanem 99%, hisz Fergana az egyetlen jelentős mezőgazdasági területe az országnak. Akkor nemcsak az álluk kopna fel, hanem az állam is, vissza a nomádkorba.
HA olvasnál tovább is a 3. rész a fővárosba visz.
Tetszésedet alul like formájában megoszthatod.
Ha utaznál arra, akkor itt olvashatsz mikor megyünk újra.
