Vietnam utcai piacolás

Vietnam körutazás

Vietnám Kambodzsa körút 2 hetébe igyekeztem minden hasznosat és szépet beletenni, ami képet adhat erről a változatos, élő nyüzsgő világról. 

A városokban az életet és a történelmet, épített kultúrát ismerjük meg, míg vidéken inkább a természeti látványosságok vannak a fókuszban. Az aktív napok után lesz mód a déli részen már fürdeni a tengerben is.

Kambodzsában természetesen az Angkor romjai köré fontuk a programunkat, amit egy vidéki hajós kiruccanással színesítettünk, illetve kultúr programokkal.

Amit ígérek, hogy nagyon aktív 15 nap alatt a legjavát kapjátok ennek a 2 országnak.

Ha utam érdekel, kérlek írj, jelentkezz, szándékodat jelezzed felém itt.

Vietnám, halászat
Vietnám, halászat

1. nap                       Indulás Budapestről Hanoiba

Menetrendszerinti járattal átszállással , éjszakai repüléssel megyünk Vietnamba

2. nap                       Érkezés, Hanoi belváros

Mai nap érkezési időtől függően késő délután ismerkedünk a belvárosi forgataggal.

Szállásunk a belvárosban lesz, így amint kimegyünk az utcára, rögtön bazári forgatagban találjuk magunkat. Ez a klasszikus óváros, ahol boltok, utcai árusok, színes kavalkádja fogad bennünnket.  A nagy káoszban van egy-két kapaszkodó pont, ami a történelmi épületeket jelenti, természetesen sétánk során ennek mentén fedezzük fel a városi piaci forgatagot.

A tematikus utcák és negyedek lettek egy-egy termékre kihegyezve, hihetetlen nagy választékkal a piciny boltokban. A vietnámi kalapos mozgó árusok meg a friss gyümölcsökkel házalnak, vállukon bambuszrúdon víve a terheket. Hétvégén este a tó partja megtelik fiatalokkal, artistákkal, művészekkel, énekesekkel és közöttük korzózva átérezzük D-K-Ázsiát.

Van egy éjszakai piac is, sok km-en keresztül, barangolhatunk és alkudhatunk az érdekes szuvenirekre és használati cikkekre, ha még bírjuk.

Alvás Hanoiban egy szállodában

3. nap            Hanoi városnézés, templomok, pagodák, börtön, mauzóleum

Ma kimegyünk a belvárosból, és a közeli negyedekben teszünk sétát. Taxival, vagy gyalog indulunk neki a labirintusszerű óvárosnak, megnézzük a Bach Ma templomot, elsétálunk a Hoan Kiem tóhoz, ahol megtekintjük a szigeten álló Den Ngoc Son pagodát, és meghallgatjuk a helyiektől a tó legendáját. Útközben a francia gyarmati építészet, a kínai hagyományok és a szocializmus eklektikája határozza meg a negyed hangulatát.

Feltétlen megnézzük Van Mieu, az Irodalom Templomát, ami egy évezrede szolgálja a tudást, mai napig ide zarándokolnak el a végzős diákok. Eredetileg a császári udvar hivatalnokait képezték itt, Konfuciánus kegyhelyként is szolgál. A Hoa Lo börtön pedig a franciák és amerikaiak elleni évszázad küzdelmeinek állít emléket. Bizarr látvány a lezuhant repülőroncsok és a börtön egykori celláiban sétálni. Chua Mot Cot egy egyetlen oszlopon álló ezeréves pagoda, ami egy lótuszvirágot szimbolizál.

Vietnám, Hanoi
Vietnám, Hanoi

 Ha valaki Lenin és Mao mellé megnézné a vietnámi vezért, akkor néha nyitva  Ho Chi Minh Mauzóleuma is, sorba lehet állni. Amúgy a mellette levő múzeum és a környező utcák adnak alternatív program lehetőséget akik nem akarnak sorban állni az államfő meglátogatásához.

A néprajzi múzeumuk is kiváló, szóval dönthetünk, hogy mit hagyunk ki ezek közül.

Este vissza a tó közelébe, s ismét az éjszakai piac forgataga lesz osztályrészünk.

Alvás Hanoi

 4. nap               Hanoi  – Halong Öböl hajótúra 1. nap

Reggel értünk jön buszunk, ami a Halong-öbölbe visz minket. A délelőtt utazással telik, kb 4 óra egy szünettel, természetesen egy turista termékeket forgalmazó bevásárló központban. Utána keresztül mezőgazdasági vidéken, így a buszablakból láthatjuk, hogyan élnek a vidéki emberek, s közben tanulunk pár dolgot is róluk idegenvezetőnktől.

Ha Long városában rövid snack, majd a kijelölt 20 fős szálloda hajónkra szállunk, mely 2 napig otthonunk lesz. A hajó tradicionális vietnámi fahajó, kabinokkal, étkezővel, bárral (ez utóbbi fizetős).

Elfoglaljuk 2 fős fürdőszobás kabinjainkat, majd csodálhatjuk a szigeteket, karsztkúpokat ahogy egyre beljebb kerülünk eme természeti csodák közé. Elindul tengeri kalandunk, csodálatos mészkő kúpokon keresztül, melynek belseje is rejt szépségeket. 

Első célpontunk a Thien Cung barlang, ahol keresztül sétálunk a csodálatos cseppkőképződményekkel büszkélkedő kivilágított üregen.

Kicsit később kikötünk egy úszó faluban, ahol csónakokba, kenukba szállva tudunk barlangokba, eldugott öblökben evezgetni saját érdeklődésünk szerint. Gyönyörködünk az egyik szigeten a naplementében, ahova sok lépcsőn keresztül jutunk fel.

Alvás a hajón

Halong bay, Vietnám,
Halong bay, Vietnám,

5. nap                                  Halong Bay 2. nap – este Hanoi

A programban még van egy rövid tengeri kajakozás lehetősége, illetve meglátogatunk egy gyöngy farmot, ahol kagylókat tenyésztenek az értékes gyöngyökért. Rövid bemutatót tartanak illetve elmesélik hogyan zajlik a tenyésztés.

gyöngy farm, halong Bay Vietnam

Utána egy rövid cooking class keretében megtanulhatunk igazi vietnámi tavasz tekercset készíteni, amit utána meg is eszünk.

Ebédünket még a hajón költjük el, majd még 2 óra hajózás az öbölben, majd ezután kikötünk a szárazföldön, s busszal irány Hanoi.

Hanoiba délután 6 körül érkezünk, majd  szabadprogram keretében még csatangolhatunk az óvárosban.

Este következik egy kihagyhatatlan látványosság, a Magyarországon is járt világhírű Vízi-bábszínház. A vízi bábozás népi kultúra,az évszázadok alatt alakult ki a rizsföldeken, elmesélve képzelt vagy megtörtént sztorikat a hétköznapi életből, s mindezt vízben, hiszen a rizsalapú élet a vizes területeken alakult ki. Nagyon Pazar előadás részesei leszünk.

Szállásunk Hanoiban a megszokott hotelünkben

6. nap : Ninh Binh – Trang An UNESCO világörökségi helyszín

Ma újabb kalandok elé nézünk és egy egész napos kirándulásra indulunk az Unesco világörökségi helyszínéhez a Trang An csodálatos mészkő süveghegyeihez. Kisbuszunkkal 100km, kb. két óra érjük el a Hanoi-tól délre fekvő természetvédelmi területet.

 Varázsa abban rejlik, hogy a zöldellő táj hegyekkel és felhőkkel csomagolja körbe magát. Az égbe magasodó csúcsok, a buja rizsföldek, a harapható friss levegő és a smaragdzöld erdő teszi ideális helyszínné a tájat arra, hogy közelebb kerüljünk a természethez. A hétköznapokon a környékbeli őslakosok már nem viselik tradicionális öltözéküket, de ősi kultúrájukat ápolják és életben tartják.

Délelőtti első megállónk kis kultúra és történelem lesz. Hoa Lu, az ősi főváros, a Dinh és Le dinasztiák székhelye. Hoa Lu a Vietnámi királyság központja volt 10. – 11. században. A kb. 3 km2 – es citadella területén számos érdekes emlék (palota, udvar) található ebből az időszakból.

A következő megállónk Tam Coc-ba, a szárazföldi Halong öböl grottó vidéke. Itt található a szárazföldi Halong legszebb kilátása a grottó vidék cukorsüveg alakú szikláival és hegyeivel sűrűn teliszórt folyó völgyére és rizsföldjeire.

Délutáni programunk a vizes hajókázás. A Trang An Nemzeti Park területének csodálatos hegyei, folyói és barlangjai vízen megközelíthetőek. Ez a terület az UNESCO világörökség része ötvözi a természeti szépségeket a kulturális örökséggel. A mai kirándulás talán legérdekesebb szakasza a folyami-barlangvidék.

Több száz négyzetkilométernyi kristálytiszta vízfelület, sok évszázados, csak vízen keresztül elérhető templomok és a sziklák talpához simuló tenyérnyi rizs parcellák is színesítik a két órás csónakutat.

A programok után busszal vissza Hanoiba.

Alvás ismét Hanoi

7. nap   Hanoi – Hue városnézés

Reggel transzfer a reptérre, majd 1h repülés délre. A Da Nang reptérről  transfer a városba. Hue-be utazunk.

Délelőtt meglátogatjuk a Császári Fellegvárat, ahol a Nguyen dinasztia uralkodott 1802-1945 között. Utunk során meglátogatjuk a Zászló tornyot (Flag Tower), a Dél Kaput, a Kilenc Dinasztikus Urnát, a Kilenc Szent Ágyút, a Thai Hoa Palotát, és a Tiltott Lila Várost, majd Minh Mang mauzóleumát. Ebéd útközben. A program után vásárlási lehetőség a Dong Ba Piacon.

Hue

Lehetőségünk nyílik egy élvezetes hajókirándulásra a Parfüm folyón. Hajókázás közben megtekintjük az ikonikus Thien Mu pagoda elegáns, hét szintes nyolcszögletű tornyát, amely Hue jól felismerhető jelképévé vált. Látogatást teszünk Tu Duc császár sírjánál.

Szállás Huében

Golden bridge, Vietnám, Arany híd

8. nap  nap: Da Nang, Ba Na Hills, Golden Bridge – Hoi An

A mai napon buszra ülünk és 100km buszozás után  Da Nang közelében  a Ba Na Hills csodálatos látnivalóit fedezzük fel, ha nem burkolódzik ködbe.  31 USD a belépő és tömeg lesz, hacsak nem hajnalban érkezünk. Suoi Mo cable car stationnél kezdődik a felfedezés. Lanofkával visznek a hegység tetéjére, 1400 méterre, ahol sok dolgot csinálhatunk.

French Village

 Egy virágoskertet, borászat, borkostolás, a Linh Ung pagodát és 27 méteres Buddha szobrot megnézzük, majd az „Arany hidat” amiről híressé vált, melyet a sziklából kiemelkedő két hatalmas kéz tart a magasba. Még egy függőhídon is átsétálhatunk. Ebéd fent a hegyen.

A helyieknek a francia falu  a nagy látványosság, ahol európai katedrálisok, házakat imitáltak és ismét Európában érezhetjük magunkat. Fantasy park – vidám park is európai színvonalú.

https://www.bestpricetravel.com/travel-guide/golden-bridge-da-nang-things-you-need-to-know-395.html

Délután pedig tovább 45 km –t utazunk  Hoi An városába, elfoglaljuk a szállásunkat, s lehet pihenni és fürdeni a tengerparton.

Alvás Hoi An

Hoi An fedett Japán-híd

9. nap: Hoi An, : Thanh Nam – Cam Thanh – Tra Que, Fedett híd, piac, fazekas műhelyek

Ma hajókázunk a Thu Bon folyón.  Először meglátogatjuk a Than Ha fazekas falut, ahol elsajátíthatjuk a fazekasság mesterfogásainak alapjait és élvezhetjük a helyi lakosok mindennapi életét.

Ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét.

Vietnámi csónak

Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról.

My Son szintén UNESCO világörökségi helyszín nem messze Hoi An-tól, így azt is bevesszük a programunkba.

Szervezhetünk estére egy cooking classt, ahol bevezetnek minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.

Aki akar, a tengerparton is pihenhet délután.

Alvás Hoi An

10. nap                     Hoi An,  hajókázás, falvak látogatása, pálma liget

Délelőtt gyalogos városnézés Hoi An ősi városában. Végig sétálunk a kereskedők házai között, majd megtekintjük egyik legfőbb látványosságát, a „400 éves” Japán Fedett Hidat, a csodálatos fafaragásairól ismert dísztermet (Assembly Hall).

Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben,

Délután transzfer a reptérre, majd irány dél fővárosa: Saigon, akarom mondani Ho Shi Min city. Transzfer a szállásra, kis séta és vacsora.

Alvás Saigon-ban

11. nap: Saigon – Cu Chi alagutak, Cao Dai vallás központja

Délelőtt látogatás a híres Cu Chi alagutakhoz, mely az amerikaiaknak sok borsot tört az orruk alá a vietnámi háborúban. Elbújtak az alagutakban a vietnámiak, s onnan váratlan támadásokat intéztek a bázisok és élő erők ellen. Ez váltotta ki később az agent orange használatát, amikor vegyszerrel lombtalanították az őserdőt, hogy látszódjanak a bázisok, mozgások.

Az eredeti alagútrendszer hossza 200 km volt, de ebből mára már csak 120 km maradt meg. A vietnámi háború alatt a vietkongok kórházakat, lakásokat, fegyvertárolókat, iskolákat rendeztek itt be, gyakorlatilag a föld alatt éltek és innen indították a támadásaikat is.

Délutánra egy nagyon érdekes szinkretista vallás helyszínét látogatjuk meg, mely ötvözte több vallás dogmatikai elemeit. A Cao Dai vallás központjában egy szertartáson vehetünk részt, és a színes öltözetük, pompás templomuk megér egy rövidke délutáni kitérőt.

Alvás Saigonban (Ho Chi Min city)

12. nap: Saigon – Mekong-delta

Reggeli után egész napos kirándulásra indulunk a Mekong-deltához. Smaragdszínű rizsföldek, a gazdag élővilág és a holtágak jellemezik ezt a hatalmas területet, ahol a főközlekedési eszköz a motoros csónak. Mi is ilyennel fedezzük fel a delta vidéket.

Először meglátogatjuk a híres Cai Be úszópiacot. Majd tovább hajózva gyönyörködünk a tájban, a különböző ültetvényekben.

Ezután meglátogatunk egy rizspapír készítő műhelyet, kókuszcukorka készítőt és pattogatott rizs készítőt, hogy megismerkedjünk a deltavidék lakói által készített legfontosabb termékekkel.

Tovább hajózunk a csatornákon és élvezzük a vidék megnyugtató világát, megfigyelhetjük a helyi farmerek és halászok mindennapi életét. Ebéd után pihentető séta, majd visszahajózás, és utána visszaindulunk Saigonba.

Késő délután, aki akar még velünk egy gyors város nézést Saigonban, nekivághatunk. Elautózunk az Újraegyesítési Palotához, majd a Notre Dame (Miasszonyunk) Katedrálishoz és a gyarmati időkből megmaradt jellegzetes épületeket is megnézzük: Dong Khoi utca, Continental Hotel, Operaház, Városháza, Régi Postahivatal.

Alvás Saigonban ismét

Angkor

13. nap         Saigon –  Siem Reap,  hajókirándulás, zenés vacsora

Reggel transzfer a reptérre, majd átrepülünk Kambodzsába, majd transzfer a szállásunkhoz.

Kora délután a Tonle Sap tavon teszünk kis hajós kirándulást. Busszal jutunk a tóig, majd motoros hajón berregve halászfalvak mellett megyünk el. Menet közben úszó falvakat is látunk, ahol bepillanthatunk a vízen élő emberek életébe, akik cölöpökön álló házakban, hajókon élnek évszázadok óta.

Tonle Sap lake OLYMPUS

Teszünk egy sétát egy ilyen faluban, nagyon autentikus élmény lesz mindenkinek. Utána az tó által elárasztott erdőben lehet csónakázni is egy picit, ha valaki szeretne. Ha nem, akkor egy stégen levő étteremben lehet enni inni  addig, krokodilt és cibet macskát nézni.

Este elmegyünk egy tradicionális folklór előadásra vacsorval, hogy megismerkedjünk zenéjükkel és táncaikkal.

Este még elmehetünk az éjjeli piacra,vagy befeküdhetünk egy masszázsra is, ami jól esik ennyi sétálás után.

Alvás Siem Reap szálláson

14. nap         Siem Reap – Angkor Wat romváros, UNESCO világörökség

Ma hajnalban fakultativan egy napfelkeltés Angkor látogatással kezdhetjük napunkat, aki képes hajnali 5 kor ébredni.

Aki nem, azok később kelnek, megreggeliznek a szálláson, majd délelőtt indulunk a nagy rom felfedező kalandra. Egész nap az UNESCO világörökségi helyszín felfedezése vár ránk.

Angkor, a 9. századtól vallási központ, templomváros, a középkorban nagyobb volt bármelyik európai városnál. A világ egyik legnagyobb és leghíresebb régészeti lelőhelyén vagyunk. (Baganhoz hasonlítható)

A várost a khmer birodalom kezdte építeni a IX. században, és folyamatosan növekedett majd a XV. században elnéptelenedett a thai seregek dúlásai okán. Az őserdő lassan benőtte, s a liánok ölelte épületek felfedezése életre szóló élmény lesz, ígérem.

Ma több mint 100 kőtemploma ismert, mely több mint 100 négyzetkilométer területen terül el. Számtalan könyvtár és kisebb szentély is található az egykori városban. A templomok alapján a hindu és a buddhista vallás volt életük meghatározó szemlélete.

Angkor Thom (magyarul: a Nagy Város) megtekintése az első programunk. Az Angkor Thom-ot körbevevő városfal kerülete 12 kilométer, a fal magassága 8 méter. A legérdekesebb látnivalók a következők: a Leprás Király Terasza (végig szép domborművekkel), és az Elefántok Terasza felé is sétálunk.

A királyi palota komplexum a Phimeanakas templommal, a piramisszerű Baphuon templom is érdekes.

De a fő lát­vá­nyos­ság, a Bayon szentély. Ez utóbbi különlegessége a számtalan torony, mindegyiknek a tetején 4-4 titokzatosan mosolygó arc (óriási kö­vek­ből kifaragva).

Majd a Ta Prohm romterület következik. Valaha ez egy buddhista templomegyüttes volt, különlegessége abban áll, hogy az Angkort feltáró francia régészek itt a romokat meghagyták olyan állapotban, ahogy megtalálták. A dzsungel fái, a fák gyökerei átszövik az egész épületegyüttest.

Aki akar hőlégballonnban (kb.20 usd) felereszkedhet és magasból csodálhatja Angkor panorámáját.

A délutáni programunk Angkor Wat (a templom) megtekintése, mely a legismertebb az itteni építmények közül. Ez a XII. században épült szentély állítólag a világ legnagyobb vallásos építménye.

A mai kirándulás zárásaként felsétálunk a közeli Bakheng-dombra, ahol szintén van egy nagyméretű templomrom, de a turisták többsége inkább a napnyugta élményéért keresi fel ezt a helyet. (Ha nyugaton felhős az ég, akkor csak a környező tájban gyönyörködhetünk.)

Alvás Siem Reap szálláson

15. nap                     Angkor Wat romváros, Úszóváros, Múzeumok

Ma folytathatjuk Angkor felfedezését (akkor 3 napos jegy kell) vagy helyette Siem Reap városnézést csinálhatunk és kicsit kultúrájukban keveredünk.

De akár látogatást teszünk a „Kambodzsai Kulturális Falu” nevű tematikus parkban (skanzen),  ahol tulajdonképpen az egész országot megismerhetjük néhány óra leforgása alatt. Fontos építmények makettjei; törzsek, népcsoportok falvai életnagyságban; showműsorok, táncbemutatók – és mindez egy szép trópusi kertben. kb. 4 órát eltölthetünk itt.

Repülő indulásának függvényében megnézhetjük akár még az Angkor Nemzeti Múzeumot. A 2007-ben átadott kiváló múzeum jó kiegészítést ad az Angkorban látottakhoz.

Vagy csak sétálunk a piacon, és megvesszük a kimaradt ajándékoka és elköltjük megmaradt pénzeinket. Vagy ellátogathatunk a taposóakna múzeumba, ahol kipróbálhatjuk az aknaszedés rejtelmeit és megtanuljuk a csínját-bínját.

Természetesen még rengeteg program lehetséges érdeklődésünknek megfelelően, csak az időnk nem engedi. .

Transzfer reptérre, és átszállásokkal repülés Budapestre.

16. nap                     Siem Reap – Budapest

Ma nap csatlakozásunkhoz igazodva folytatjuk utunkat Budapestre.

Az indulás még nem fix, de itinernek itt:

  program Alvás
113.janBudapest indul, repülés éjjelBud- Hanoi- repül
214.janHanoi belváros, városnézés, éjjeli piacHanoi belvárosa
315.janHanoi  pagodák, börtön, vizibáb, néprajziHanoi
416.janHalong Bay 1. Hajós napHa Long Bay
517.janHalong Bay 2. nap majd este HanoiHa Long Bay, Hanoi
618.janNinh Binh, Trang An  UNESCO siteHanoi
719.janHue hajókázás, fellegvár, Thai Hoa PalotátHue
820.janBa Na hegyei, Arany híd, Hoi an
921.janTho Bon hajókázás, fazekas falu, Thanh Nam halászfaluHoi An
1022.janHoi An városnézés, Tra Que fűszer falu, reptérHo Shi Min City
1123.janCao Dai vallás,  Cu Chi háborús  alagutakHo Shi Min City
1224.janMekong delta hajókázás, Ho Shi Min City
1325.janTonle Sap hajos kirándulás, cölöp falu, zenés vacsoraSiem Reap   
1426.janAngkor rom nézés 1. + napnyugtaSiem Reap   
1527.janSzabad program, romok, város, vagy skanzen, múzeum,repül 
1628.jan érkezik

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*