Burma-Bagan

Burma – időutazás a diktált múltba

Most, hogy vetítésemre készülök, találtam meg feljegyzéseimet, 8 év után a burmai utamról..

fotóimat is csak most néztem meg először.. ebből osztok meg fragmenteket… ezen felbuzdulva indítok egy utazást is oda ha érdekel.

Indulás Burmába

Myanmar airways – üres helyekkel. Bárhova ülhetek, sok személyzet utazik velünk, s azt sem tudják, hogy mit tegyenek értünk. Tea? Cukor? Jó ezt látni, a sok unott európai kényszermosolyú légikísérő után. Látni rajtuk, hogy keveseknek adatik meg az országukban szabad levegőt szívni. Emlékszel a viccre a cigányokról? 80-as évek… Aki Hegyeshalomnál engedi ki az osztrák kocsik kerekéből a levegőt…s közben mondja – szabad levegő…

Burma, Yangoon reptér
Burma, Yangoon reptér

Egyébként Európában az egész életünk abból áll, hogy nem szeretjük azt, amit csinálunk. Önsorsrontás.

Thaiföld felett patchwork a táj, mindenhol megművelt területek. Burma fölé érve egységes zölddé válik azon tény ellenére is, hogy az utóbbi tíz év erdőírtásai miatt 10%-al csökkent az erdők területe az országban. De szerintem csak lemaradásukat igyekeznek pótolni, mert Kína nyersanyagéhsége a többi ázsiai országot már pusztává tette, de ők is csak pótolták a lemaradásukat a nagy gyarmati pusztításokhoz képest. A szegénység az ára a természet érintetlenségének.

Burma, Hsipaw-Lashio
Burma, Hsipaw-Lashio

Taunggy – kanyargós buszút a hegyi utakon, szemerkélő esőben, totál sötétben a háborús filmek hangulatát hozta elő belőlem. Zötyögök a földutakon egész éjszaka, ahelyett, hogy otthon ülnék a fotelban és tévéznék.

Inle Lake – El condor pasa már ide is betévedt.

Hsipaw – szellem tisztelet. 3szor gong, 3x kőemelés, legyezik a szellemszobrot, felajanlások, imák, ahogyan kell.

Bago – óriás Buddha – orrából szállnak ki a madarak.

80 km Yangoon-tól, Mon state, 573-ban alapították, Hatalmak jöttek-mentek, és tengeri kikötő szerepe megszünt azután, hogy a folyó elvágta őket a tengertől.

Shwemawdaw paya 114 méter magas, eredetije 1000 éves, ahova állítólag Buddha haja is bekerült. 982-ben hozzátették a fogat is, 1385-ben újat építettek. Sok földrengés döngeti 1912, 1917, 1930

Shwethalyaung Buddha 55 méter hosszú, 16 m. magas, 1880-ban találták meg a 994-ben épült Buddhát.

Szerzetesek hajnalonként ételt koldulnak
Szerzetesek hajnalonként ételt koldulnak

Mandalay – kb. 700 km-re Yangoon-tól, 1 millió ember. Mielőtt bevonultak a britek, ez volt a főváros, és 1861-ben Amarapura-ból telepítették át. A Burma-road megnyitása után, a Kínával való kereskedelmi kapcsolat fellendülése miatt gazdasagi központtá vált. Az ország szerzeteseinek 60 %-a itt él. Számozott utcák. Ayeyarwady folyó szeli át.

Kuthodaw payaa – A világ legnagyobb könyve, 729 márványtáblára vésve a tripitaka. Ha valaki napi 8 órában olvassa, akkor 450 napig tartana mindet elolvasni.

Mandalay fort – 8 méter magas 3 méter vastag téglafal, 2 km hosszú oldalanként, és körülötte a vizesárok 70 m széles és 3 m. mély.

Mandaly hill – 236 m hosszú lépcsőzés az árnyasban.

Burma,Yangoon , Shwedagon sztupa
Burma,Yangoon , Shwedagon sztupa

Zeigyo – főpiac, mozgólépcső az áramszünettel élő városban.

Marionett babszinhaz – 5$, Jataka storykat dolgoznak fel.

Moustache brothers troupe – tradicionális hangszerek kíséretében komédiáznak, és töltötték emiatt 7 év börtönbüntetésüket, mert politikai kommentárt is rejtettek vicceikbe.

Pl. Az én kalapom olyan nagy, hogy megvéd egész nap a napsütéstől és az esőtől. Mire a masik – Az én kalapom pedig olyan nagy, hogy megvédi az egész országot.

A túlzott beléptidíjakat nem vehetem komolyan, ahogy ők sem veszik komolyan. Ebben egyetértünk. Festményeken “Buddha korabeli” festmények 2000 évvel későbbi miliőben.

Burma-Bagan ruins
Burma-Bagan ruins

Kyaikto (csaito) – kinpun Boulder stupa, 7.3 m magas, a legszentebb helye Burmának. Állítólag a belehelyezett Buddha hajszálának köszönhető, hogy igy meg tud állni a szikla a hegy szélén. A11. sz.-ban egy szerzetes iranyította ide a királyt. Csak férfiaknak.

Popa- kyaukpadang – börtön faketrec, szögesdróttal átitatva kívülről.

Bagan – Nyaung U, Kyaukpadaung, Meiktilla, Thou.

Burma - Inle lake
Burma – Inle lake

Mingun – 11km. north A világ legnagyobb Zedi-je (stupája), 1790-1819 ig építették, de nem értek a végére, és 1838-ban egy földrengés megrongálta. 140 m. magas, the world largest pile of bricks

Mingun bell – 1808-ban, 90 tonna, 5 méter átmérőjű a szája, 4 m magas.

Pyin U Lwin (Maymo) British military headquarters, Férfiak lézengenek, lovaskocsik, Botanikus kert, Óra torony 1934, 5 ezer katolikus, Central és Shan market.

Burma, Taunggy-Mandalay
Burma, Taunggy-Mandalay

Pwe Kauk fall – picnic hely

Közelben egy új Stupa, mert 4 buddha szobor közül az egyik leesett, s ott hagyták, és a helyiek 19 millió chat-ből gyűjtütték a stupa építésére.

Peik Chin Myaing – hindu-Buddhista barlang szentély

Gookteik viaduct 1901 a 2. legnagyobb vasúti hídja a világnak.

Hsipaw – Shan palace1924

Burma, hogy kommunikálj a helyiekkel?
Burma, hogy kommunikálj a helyiekkel?

Sunset az 5. vagy a 9. buddha hill-en. Sandal, noodle, cheerooot es popcorn factory

Lashio – 1990-ig tiltott város külföldieknek, nagy market, de nincs olcsó szállás.

Kalaw – 70 km from Taunggy, 1320 m. hill station, colonial architecture, Baptist church – ének, zene, tánc. Bamboo Buddha szobor.

Burma-Bagan
Burma-Bagan

Reptér– kapható a 20-as években kiadott who is who in Burma. Kíváncsi lettem volna, hogy mit írnak Aung San Su Kyi-ról: pl. 1989-ig pártvezető. Pont.

Bechekkolas lassú, tumultus a 60-as éveket idéző reptéren, 3 ember is van a chek in-nél. Van, de nem dolgozik.

Alkony, bíborba öltözött horizont alant kanyargó folyó, és a városból jelentéktelen fényszennyezés. Csak az fénylik, kinek telik generátorra. Aztán a felhők fölé kerülve már csak egy narancssárga csík látszik az alkonyból, és már jön is a szenvics.

New light of Myanmar újsag már 1914 óta. Democracy cannot be introduced overnight. A külföldi kritikák hamis információkon alapulnak, melyet a nyugatiak barkácsoltak össze, hogy támadhassák a Myanmari kormányt. A V. Havel, D. Tutu reportot visszautasitják. Myanmar nem másolja a nyugati demokráciát – és ilyen mondatok tömege idézi számomra az 50-es évek magyar “demokraciáját”.

Burma Bagan kulturális show
Burma Bagan kulturális show

Hamis vád volt, hogy erdőírtások zajlanak az illegális faexport miatt. Ezt külföldi destruktiv elemek kreálták, amit a belföldi destruktiv elemek terjesztettek, hogy megfélemlítsék a közembereket, s előidézzék az alapélelmiszerek árának növekedését (es cause the rise in commodity prices) Ez a jelentés egyoldalú, ami kijelenti, hogy a demokratikusan választott kormányt félreállították. Ez ellentétes Myanmar történelmi eseményeivel.

A cikket lehetne tovább folytatni, de tény az: hogy a 1990-es választáson a NLD (nemzeti liga a demokráciáért) 392 helyet szerzett a 485 fős parlamentben. Ekkor a hatalmat birtokló diktátorok kitalálták, hogy a választást egy nemzeti referendumnak kell megerősítenie először (miért, a választás mi a csuda volt?). Ezalatt az idő alatt ők több, mint 100 ellenzéki képviselőt diszkvalifikáltak, száműztek, lecsuktak vagy kivegeztek!!!! S utána minden maradt a régiben. Persze nyugat hőbörgött, de mint a Myanmari hivatalos újságban megtudhattuk: ezt destruktiv elemek terjesztik. Naná, hogy destruktív, mert le akarják bontani a diktatúrát. Hatalom, egyenlő pénz. S Burma gazdag, nemcsak a heroin bevételek miatt, hanem rengeteg arany és egyéb bányáinak hasznából.

Dél -Burma pa auk taw ya monastery
Dél -Burma pa auk taw ya monastery

Egyetem – a 90-es évekbeli felkelés után pár évre bezárták a főváros összes egyetemét, mert a jövőbeli lehetséges szervezkedések gócpontjait akarták megszüntetni. Ugye, egy nemzet ereje a kiművelt fők sokaságában rejlik, ők látják, hogy a diktatúra nem erő, csak erőszak.

A diktatúrákkal nem az a legfőbb baj, hogy valaki hatalom- és pénzéhes, hanem azt írom a számlájára, hogy az emberek legjavát likvidálja, tünteti el, azokat, akik a szemek nyitogatására alkalmasak (értelmiséget, a történelem hordozóit, akik látják a folyamatokat, s nem csak a pillanatnyi érdekeket). S ezzel együtt az önzetlen jóakarat, segíteni akarás nem állhat felhőtlen példaként, nem verhet gyökeret a többség körében. Ez a veszélyes. A tudatszennyezés. Ezáltal a romlott rendszer prolongálódik.Milyen rossz lehet megalkuvás és besúgó tudatban élni! Csak a hétköznapi kényelmükért magunkra rántani a mindennapi lelki poklot.

Milyen rossz lehet pl. a New Light of Myanmar újság szerkesztőjének, írójának lenni, akik kooperálnak egy elnyomó rendszerrel, mert eladja magát, elveit, hitét, az igazságot a sikerért, de inkább a létbiztonságért s a pénzért. (lsd. Magyarországon, ahol a 80-as évekre egymillió kommunista volt, s lám milyen kevesen álltak ellen!)

Az érem másik oldala viszont az, hogy közben kinevel egy bátor forradalmár réteget, akik a reménytelenség miatt képes a puskák tüzébe is belemenni. Ők tudják, hogy egymillió embert nem lehet lemészárolni, csak éppen mindig hiányzik 980 ezer öntudatos ember. Kinek drágább rongy élete…

A fejlett oldalán a világnak inkább a tudatlanságban tartanak, s amikor már megszoktuk, hogy ne gondolkodjunk, akkor megmondják mi a jó és a rossz. A modern társadalomnak nincs szüksége erős, önállóan gondolkodó emberre, mert az nem a tőkét, a fogyasztás felpörgetését szolgálja.

Katonaság Burmában hivatásos – na ja, nem is bizzák a népre, hogy majd saját testvérére lőjön. Habár a törökök és románok jól csinálták: árva, külföldi vagy rabolt gyerekeket kinevelve elit alakulatot hoztak létre (vagy afrikai gyerek katonák).

Létezik ministry of irrigation.

Vicc – hogyan ünneplik Burmában a nemzeti ünnepet? Sehogy. S ez nem vicc.

Emberek – köszönnek, próbálnak beszélgetni (és nem a business miatt), örülnek nekem, megkérdezik, hogy tetszik-e az országuk. Tök aranyosak. Ilyenkor mindig azt felelem, hogy az országot és az embereket szeretem, de a politikáját nem. Nem várom el a hangos egyetértésüket, mert nekik az pár év kényszermunkába kerülhet. (ahogy egyik ismerősömet 13 évre börtönözték be, mert szóbaállt külföldiekkel, és igaztalan dolgokat állított az országról. Huhh, ha otthon ezért börtön járna, akkor már nem lenne politikusunk szabadlábon! A beszélgetés közben mindig teára vagy ebédre invitálnak, holott nyilván szegényebbek mint én, ezért el sem fogadhatom, de bátorítom őket, hogy a világ tud az itt zajló eseményekről.

Találkoztam az angol nagykövet asszonnyal telihold szertartás kapcsán. Most várhatom a letartoztatást?

Éjjel – gyertyák mellett élő, játszó, teázó emberek. Utazás vissza az időben, ahol a közösség még hétköznapi szinten létezik/létezett.

Szalmakalap is viselet, melyet az esős évszakra nylonzacskóval vízhatlanítanak.

Körömvágó pedikűrös a forgalmas utcán; lehet bogarat venni, igaz nem kígyóznak hosszú sorok ezekért a proteindús sült eledelekért. Nos, én kipróbáltam, egy túrám során, csak a pszichikai sorompót nehéz átlépni, de a fejjel együtt a két nagy szem leszedésével ez a problema áthidalható. (nem szeretem, ha néznek evés közben. J) Az íze nem vészes, de nem fenyeget az a veszély, hogy rászokom, és a hazai rovarpopulációt veszélyeztetném.

hogy ezerből csak 66.5 halott újszülött csecsemő van csak!

2800 km tengeri határa van.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
155 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*