Burma Inle tó, halászok

Burma (Myanmar) körutazás

 BURMA körutazás programja

Egy nagyon különleges országot ajánlok utazási célpontnak.

Burma – Az Arany Pagodák Földje

Fedezd fel velünk a titokzatos Mianmart, Délkelet-Ázsia egyik legautentikusabb, mégis leginkább elzárt országát!

Burma – vagy ahogy ma hívják, Mianmar – egyike azoknak a helyeknek, ahol még valóban meg lehet tapasztalni a világ csendes csodáit. Ezen az úton együtt fedezzük fel Bagan elképesztő templomrengetegét, ahol napfelkeltekor a pagodák aranya szinte világít a pára fölött – nem véletlen, hogy ez a vidék az UNESCO világörökség része.

Az utazásunk során olyan UNESCO világörökségi helyszíneket járunk be, mint az ősi Bagan több ezer pagodával borított síksága, amelyek az ország több mint kétezer éves kultúrájába engednek bepillantást.

 Yangon aranyba burkolt, legendás Shwedagon-pagodája mellett felfedezzük Mandalay királyi örökségét, valamint a festői Inle-tavat is, ahol a vízen élő népek különleges életmódjával ismerkedhetünk meg. Megpihenünk az Inle-tó lebegő falvaiban, ahol a helyiek evezőlapát helyett a lábukkal irányítják a csónakot.

Ez az út nemcsak a látványról szól: a burmai emberek kedvessége, a buddhizmus mélyen átszőtt hétköznapjai és az érintetlen tájak mind hozzájárulnak egy igazán különleges élményhez.

A Vándorboy stílusához híven nem csak nézelődünk – valóban megéljük az ország lelkét. Hajnalban léggömbből csodálhatjuk Bagan templomait, helyi piacokon barangolunk, és akár egy kolostorban is megszállunk. Ez az út a belső utazásról is szól – egy időutazás egy olyan világba, ahol a múlt még ma is jelen van.

Megismerkedünk a burmai hétköznapokkal, ízekkel, mosolyokkal, csendekkel. Néha egy kolostor udvarán ülünk majd mezítláb, máskor helyi teaházban beszélgetünk a világról. A különlegesség nem a luxusban rejlik, hanem abban, hogy olyan világba csöppenünk, ami egyszerre időtlen és mélyen emberi. Együtt utazunk, kíváncsi szívvel, nyitott szemmel. Ez az út nem csak egy új ország, hanem egy új nézőpont is lehet.

Ha érdekel, olvassad el programot lentebb.

Yangoon, Shwedagon pagoda, Burma
Yangoon, Shwedagon pagoda

Előtte vagy utána lehetséges egy 5 nap hosszabbítás Khao Sok Np fele Thaiföld Nemzeti parkjaiban. Avagy utána be lehet csatlakozni a Laosz -Kambodzsa-Vietnám utunk egy részére.

Érdeklődési szándékodat itt jelezzed.

16 nap Burma- Thaiföld: 2025 dec 20- jan 3 alap program

 1. nap            Budapest – Bangkok

Elindulunk menetrendszerinti járattal átszállásal Bangkokba. Érkezés másnap dél körül.

2.  nap             Bangkok érkezés / tovább Yangon fele.

Innen vagy rögtön tovább megyünk Yangoon fele, s akkor az út végére tesszük Thaiföldön Bangkok meglátogatását, így a Vietnámi útra rá lehet csatlakozni könnyedén azoknak akik maradnak . Avagy reptérről bemegyünk a belvárosba, elfoglaljuk szállásunkat, kicsit pihenünk a hosszú út után s délután aktiváljuk magunkat, kis belvárosi sétával, gasztro kaland, majd másnap mennénk Yangon-ba.

 

3. nap Bangkok – Yangon repülés, belvárosnézés, Sule Paya,

Hajnalban a csúcsforgalmat megelőzve kimegyünk a reptérre, s tovább repülünk  Burma felé Yangonba, az ország központjába. A reptéren pénzváltás, majd saját buszunkkal indulunk be a belvárosba. Szállásunk elfoglalása után a város hangulatának felderítésére következik. Először a belvárost nézzük meg s a brit gyarmati stílusú épületeit.  

Majd kis séta a nyüzsgő belvárosi piacon, ebédelés egy indiai étteremben, majd a Sule Paya pagodában gyönyörködünk a burmai templomépítészet egyik remekében.

Burma Yangon, Swedagon paya
Burma Yangon, Swedagon paya

4. nap Yangon városnézés, Shwedagon pagoda UNESCO világörökség, piacok, éjszakai buszút

Ma lesz a nap fénypontja, a domb tetején épült, világhírű, arannyal gazdagon díszített Shwedagon pagoda, a burmai függetlenség szimbóluma, a világörökség része, ahol órákat lehet bolyongani a sok aranypagoda árnyékában.

Délután kimehetünk a tematikus piacokra, a mindent is megjavítunk negyedbe, indiai éttermekben is ehetünk, hogy kis gasztróélménnyel kezdjük.

 Este szabad program, masszázs, evészet, ivászat, teázgatás.

A csoport az esti 22h-ás busszal indul Inle-tóhoz, ami kb. 9-10 h buszozás kényelmes foteles buszon egész éjjel. Érkezés másnap hajnal.

Akik nem vállalják az éjszakai buszt, nekik segítünk elintézni, hogy repüljenek az Inle-tó környékére, s onnan 90p. transzfer a tóhoz (extra kb.110 usd repjegy + transfer költség lesz), annak alvás Yangonban, majd reggel transzfer reptérre, 1h repülés átszállással, majd 1.5 h. buszozás a reptérről a tóig.

Alvás a buszon / Yangonban.  

Hosszú nyakú karenek, Inle lake area
Hosszú nyakú karenek, Inle lake area

5. nap Yangon – Inle-Tó UNESCO világörökségi helyszín, kerékpáros/ gyalogos falujárás,

Akik busszal érkeztek, azok kicsit pihennek, mire a repülősök megérkeznek.

Reggel a repülőt választók Heho kisvárosába repülnek egy menetrendszerinti belföldi járattal, majd onnan transzfer az Inle-tóhoz. Elfoglaljuk szállásunkat. Az Inle-Tó 1300 méteren, magasan a hegyek között fekszik, s ezért kellemes klímával bír, éjszaka kicsit hűvös is.

Mai nap kerékpárt bérlünk, s azzal tekerünk  a tó körül. Majd hajót fogadunk és visszajövünk a szállásunkhoz. Közben falvakat, kilátópontot, iskolákat látogatunk, hogy képünk legyen az igazi falusi életről.

A tó körül rengeteg kolostor és törzsi falu található. Kicsit megáll az idő hangulatú hely, ahol még kézikocsikon húzzák a portékákat a piacról.

Burma Inle tó, halászok
Burma Inle tó, halászok

Az emberek cölöpházakban laknak, főleg halászatból és a mesterséges szigeteken zöldségtermesztésből élnek. Sétálgatunk a piacon, felvesszük a hely hangulatát, s este elmehetünk egy autentikus burmai báb-előadásra. Utána visszamegyünk szállásunkra s felkészülünk a másnapi motorcsónakos túránkra.

6. nap             Inle-tó csónak túra, úszó piac

Sodorják a dohányt, Inle lake
Sodorják a dohányt, Inle lake

6. nap Inle-Tó motorcsónakos felfedezése, piacok, kézművesek, uszó-piac, pagodák.

Ma motoros csónakokat bérelünk, s elindulunk egy izgalmas és tartalmas tavi kirándulásra. A látványosságok közül érintjük az úszó piacot, majd esernyőüzembe, ezüstművesekhez látogatunk, illetve egy szivargyárba, ahol még kézzel sodorják a dohányt.

Több kolostor és sztupa is utunkba kerül, Inle lake
Több kolostor és sztupa is utunkba kerül, Inle lake

Nem hagyjuk ki a Karen törzshöz tartozó hosszúnyakú asszonyokat sem egy másik faluban a tó partján. Programunkat úgy alakítjuk, hogy piac napon érkezünk a megfelelő faluba. A piacon láthatunk különböző törzsi embereket, akik évszázados hagyományokat követve a hegyekből jönnek le becserélni portékáikat.  

A tavon ebédelünk egy hangulatos étteremben majd visszafelé megnézzük az úszó kerteket.  Ha belefér időnkbe még egy sztúpa együttest is beiktatunk naplemente előtt.  Estére visszatérünk szállásunkra, s kipihenjük egy sör kíséretében a nap fáradalmait.

Alvás egy Hotelben.

Burma Inle tó, kerékpár túra
Burma Inle tó, kerékpár túra

7. nap              Inle-Tó, piac, Kalaw hill station

Délelőtt még sétálunk az autentikus hegyi piacon, majd du. átutazunk a brit „Hill Station-be” Kalaw falujába. Útbeejtünk még egy régi monostort is.

A Kalaw település szintén a hegyek között fekszik, a brit uralkodó réteg kedvelt üdülőhelye volt a kellemes hegyi klímájának köszönhetően.  A városkában nepáli hangulat, nepáli éttermekkel és hűvös klímával. Vannak buddhista sztúpák, keresztény templomok és egy kis barlang is, mely vallási célokat szolgál,  amit közösen megnézünk.

Burma Kalaw, kis hegyi kirándulás
Burma Kalaw, kis hegyi kirándulás

Alvás Kalaw-ban egy Hostelben.

 8. nap      Kalaw, kirándulás hegyekben, kilátópont

A mai nap könnyű, fél-egy napos kirándulást teszünk a környéken kinek kinek erőnlétének megfelelőt. Ismerkedünk a helybéli kedves emberekkel, s megismerkedünk mindennapi falusi életükkel. Láthatjuk, amint végzik a betakarítást, cséplést, termények válogatását. Egy családhoz is betérünk, ahol láthatjuk érdekes építkezési szokásaikat illetve ott termelt teát s helyi ételeket fogyasztunk, s csemegeként kipróbálhatjuk a snacknek készített sült rovarokat is.

Egy kilátópontról pedig szépen belátjuk a környéket.

A kirándulás nem megerőltető, Kalaw
A kirándulás nem megerőltető, Kalaw

Este visszatérünk a szálláshelyünkre, s egy sör kíséretében élvezzük a csillagos égboltot és a kellemes klímát, illetve egy indiai éttermet.

Alvás Kalaw-ban egy Hostelben.

 9. nap          Kalaw,  Bagan UNESCO helyszín

Ma hajnalban elindulunk egy hosszú buszúttal Bagan fele. Útközben szerpentineken megyünk le vissza az alföldre, a melegbe ismét. A Popa-hegy mellett elhaladva érünk délutánra Baganba.   Bagan a világ legnagyobb buddhista emlékmű területe, leginkább a kambodzsai Angkor Wat-hoz hasonlítható, de a turisták még nem fedezték fel annyira.

Burma törzsi falvak, öltözetek
Burma törzsi falvak, öltözetek

A 9-13 századi Bagan királyság központja volt, mely egyesítette a környező területeket, s megalkotta a modern Burma alapjait. Elfoglaljuk szállásunkat, s élvezzük a városkában, hogy sok szolgáltatás és étterem áll rendelkezésünkre, de újra füllesztő meleg éjszakáknak nézünk elébe. Közösen megtervezzük, hogyan látogassuk meg a romvárost: kerékpárral, elektromos biciklivel, kisbusszal vagy igény esetén szekérrel járhatjuk be.

Alvás Baganban egy Hotelben.

Hatalmas terület teleszorva Sztúpákkal, Bagan
Hatalmas terület teleszorva Sztúpákkal, Bagan

10. nap      Bagan archeológiai terület 1. nap

Mai nap Bagant látogatjuk meg, mely a kulturális világörökség része. A terület a fénykorát a 11-14. sz.-ban élte, melyet Közép-Ázsiához hasonlóan a mongolok tettek tönkre.

Ma kb. 3000 buddhista sztúpa található a területen, amit s utunk másik csúcspontja lesz. Az archeológiai területen eljutunk a Gawdawpalin templomához, mely korának legnagyobbika a maga 60 méteres magasságával, Thatbyinnyu temploma mely Bagan legmagasabb temploma a 12. századból, Mahabodhi paya a 13. századból, mely a Bodhgayai megvilágosodás templomának másolata, és még sok másikat ejtünk útba.

Burma, Bagan naplemente
Burma, Bagan naplemente

Napnyugtázni pedig a Dhammayangyi Pahto-hoz vagy ahol éppen vagyunk, s a sokszáz sztúpa sziluettjében gyönyörködhetünk közösen. Felejthetetlen pillanatok. Találkozunk árusokkal a sztúpák közelében, s itt gyakorólhatjuk alku képességeinket, hogy jó áron juthassunk ajándékokhoz, kézműves termékekhez.  

Este jóleső fáradtsággal érkezünk vissza szállásunkra, ahol elköltjük vacsoránkat.

Alvás ismét Baganban egy Hotelben

Burma Bagan kulturális show
Burma Bagan kulturális show

11. nap           Bagan archeológiai terület 2. nap külső területek + hajótúrás naplemente.

A mai napunkon a romterület távolabbi pontjaira látogathatunk el. A korán kelők akár a napfelkeltében is gyönyörködhetnek, sőt hőlégballonos túrára is benevezhetnek. Ma aki leszakadna a csoportról az szabadon kószálhat, biciklizhet kedvére, de több nap sem lenne elég, hogy bejárjuk az egész területet.

Burma Bagan, hőlégballonok hajnalban
Burma Bagan, hőlégballonok hajnalban

Egy kis ízelítőt kapunk Burma hajdan volt aranykoráról. Vásárolgathatunk a suvenírárusok sokaságától  homokfestményeket, fafaragásokat, lakozott dísztárgyakat, akár magától a manufaktúrából is.  

Délután 16h-tól pedig egy 2 órás napnyugtás hajótúrán veszünk részt, s a folyóról csodáljuk meg a naplementét.

Alvás ismét Baganban egy Hotelben

12. nap              Bagan,  indulás Mandalay-be, UNESCO világörökségi helyszín

Reggeli után átbuszozunk Mandalayba, ami 5-6h út lesz, s közben láthatjuk a mellettünk elsuhanó falvak életét. (van hajós opció, 78 usd, de az nem 5 óra utazás, hanem 11-12h ha valaki mégis fakultatív azt választaná). Ha kicsit korábban érkezünk, akkor már délután elfoglaljuk a szállásunkat, majd közösen elmegyünk sétálni a hatalmas termelői piacra, vagy mandalay hill napnyugtázni, majd megvacsorázunk ebben a nyüzsgő érdekes nagyvárosban.

Este akiknek még van energiája azokkal elmegyünk fakultatívan egy tradicionális zenei előadásra, ahol gamelánszerű hangszerekre táncolnak az előadók.

Alvás Mandalay-ban egy Hotelben.

Rengeteg épített emlékkel találkozunk Mandalayban
Rengeteg épített emlékkel találkozunk Mandalayban

13. nap         Mandalay városnézés,  Mingun UNESCO site, hajókirándulás

Reggel az Irrawaddy folyón hajókirándulás keretében felhajózunk az ország legjelentősebb vizi közlekedési útján, az Irrawady folyón és felkeressük Mingun ősi települését, ahol a világ legnagyobb, de egyben befejezetlen sztúpája is található. Fantasztikus látvány a folyóról megpillantani.

A sztúpától nem messze található a világ második legnagyobb máig is megszólaltatható harangja.

Burma Mandalay, hajótúra
Burma Mandalay, hajótúra

Pár óra nézelődés után ismét hajóval térünk vissza Mandalayba, majd megebédelünk.

A Királyi Palotát nézzük meg vagy inkább a körülötte levő . A palotához tartozik egy őrtorony, ahonnan remek kilátásban lesz részünk. Innen a tradicionális fafaragású, teakfából készült Arany Pagodába (Shwenandaw Kyaung) megyünk.

Majd elsétálunk a közeli Királyi Erény (Kuthodaw paya) pagodához. Az udvarban 729 márványtáblára vésve látható a buddhisták szent könyve, a Tripitaka, melyet a világ legnagyobb könyvének tartanak.

Mingun, a világ legnagyobb sztúpája, Mandalay
Mingun, a világ legnagyobb sztúpája, Mandalay

Este egy étteremben elevenítjük fel a mai nap eseményeit, majd elmehetünk fakultatívan egy bábelőadásra.

Alvás ismét Mandalay-ban egy Hotelben.

14. nap               Mandalay, U bein híd,  Jáde piac, vagy Amarapura vagy Sagaing,  

A mai napon buszunkkal, vagy kis létszám esetén tuktuk-kal (helyi motoros taxival) elmegyünk az U Bein híres teakfa hídjához, mely egy tavat hidal át. A hidat 1783-ban építették, a korábbi király teakfa palotájának anyagából. A híd két falut köt össze, mely több mint egy km hosszú és ez a leghosszabb fennmaradt teakfa híd a világon. Tövében vásári forgatag, környékén meg szövő manufakturák és monostorok sok szerzetessel, akiknek életébe beleláthatunk sétánk során.

Csada, hogy még ma is áll a fahíd, Mandalay
Csada, hogy még ma is áll a fahíd, Mandalay

Időnk függvényében meglátogathatjuk Amarapura volt királyi városkát, s vissza a hotelbe.

Avagy meglátogatunk útközben még egy harangöntő manufaktúrát, majd fafaragó mestereknél is megállhatunk. A városban pedig egy élettel teli buddhista kolostort, s a nyüzsgő Jáde piacot, ahol alkudoznak s adják veszik a drágaköveket, ahova Kínából érkeznek a vásárlók, s csillagászati összegeket fizetnek ki a kövekért.

Burma Mandalay, Jáde piac
Burma Mandalay, Jáde piac

A nap végét pedig a városi piacon töltjük, ahol barangolunk a piaci forgatagban, s évszázadokkal ezelőtti életforma elevenedik meg előttünk. Megejtjük utolsó vásárlásainkat is.

Este fakultatívan elmehetünk egy másik tradicionális zenei előadásra is ahonnan biciklis riksával érünk vissza szállásunkra megpihentetni lábainkat a hosszú nap után.

Szerzetesek hajnalonként ételt koldulnak
Szerzetesek hajnalonként ételt koldulnak

Ha maradnánk még egy napot akkor még 2 lehetőség lenne: 1. Sagaing-ba megyünk, ahol fellépcsőzünk egy hegy tetején levő kolostorhoz, s nézhetjük az alattunk elterülő város panorámáját. 2. Inwa felé egy teakfa lábakra épített kolostorhoz (Bagaya Kyaung) is el lehet látogatni, s a Győzelem pagodájához (Aungmye Bonzan) aki maradna extra napokat.  

Alvás egy Hostelben

Esténként kulturális programok várnak
Esténként kulturális programok várnak

15. nap       Mandalay Hill napkelte -transzfer reptérre, Bangkok

Ma korán reggel ki lehet sétálni a Mandalay Hill-re hajnalban, s fent szép panoráma tárul elénk.

Avagy kényelmesen megreggelizünk, majd ki a reptéri buszhoz, s elbúcsúzunk Burmától és visszarepülünk Thaiföldre. Transzfer a belvárosba.

Döntéstől függően tovább repülés Vietnámba, vagy még 1-2 nap extra Bangkok lehetséges.

A Khao San utca környékén szállunk meg, amely az óváros, egyben a világ hátizsákos turizmusának központja, ahonnan rengeteg szolgáltatás és sok kulturális nevezetesség könnyen elérhető.

Bangkok egy sokszínű világváros, ahol a hagyomány és a modern nagyvárosi lét összekapcsolódik. Ismét nyüzsgés, dugók, piac az egész város, thai masszázson lazulunk, egy koncertre beülünk, majd élvezzük a gasztrót és az éjszakai nyüzsgést.

Alvás Bangkokban egy Hotelben

A bőség városa Bangkok
A bőség városa Bangkok

16. nap       +1 nap     extra Bangkok nap

Tehát a Burma program véget ért. A Bangkok program most a végén ez lenne azoknak akik maradnának 1-2 napot pluszban.

Ha tovább maradunk még 1 napot az első célpontunk a Királyi Palota, mely gyalog is megközelíthető a szállásunkról. A királyság történetéről és építészeti nóvumairól tanúskodik a palota együttes.  Innen sétálunk a legrégebbi templom-együtteshez a Wat Pho-hoz, melyben megcsodálhatjuk a gigantikus Fekvő Buddha szobrot.

Bangkok építészet Thai stílus
Bangkok építészet Thai stílus

Délután átkompozunk a Hajnal templomához, felmászhatunk a Wat Arun-nak a tetejére, melyből lenyűgöző kilátás tárul elénk a városra.

Késő délutánra vagy sétálunk egy kicsit a hiper modern cityben, a modern kereskedelmi negyedben, hatalmas felhőkarcolók árnyékában, emeletes autópályák mellett.

Vagy a kavalkádos kínai negyedben bóklászhatunk, s a gasztrokalandozásban veszünk részt.

Bangkok, úszó piac
Bangkok, úszó piac

Este pedig a színes, híres-hírhedt, nyüzsgő, szórakoztató negyedben töltjük időnket és elmehetünk a pingpong show előadásokra is, amely pont egy éjszakai piac kellős közepén van..

Feltétlen ki kell próbálni a hosszú út után a Thai masszázst, hogy testben és lélekben is kipihenten vágjunk másnap neki felejthetetlen burmai utazásunknak. Van pár kipróbált hely amit jószívvel tuok ajánlani.

Alvás Bangkokban egy Hotelben.

Thai masszázs
Thai masszázs

 17. nap a 2. extra nap Bangkok – Budapest 

Rövid ismerkedő sétát teszünk a környéken, ellátogatunk az Arany Hegyhez, s megnézünk pár buddhista templomot, hogy benyomásokat szerezzünk Ázsia kultúrájáról, legpezsgőbb városáról, s elkezdünk megismerkedni a thai konyha íz világával. A sok szuvenír árusnál pedig kiszemeljük, hogy visszatértünkkor mivel lepjük meg otthon maradt hozzátartozóinkat.

Ma véget ér az alapprogramunk. Akik hazautaznak, azoknak transzfer a repülőtérre.

Akik maradnak még pár napot , velük elmehetek a hétvégi piacra,  az úszó piachoz, Ayuthaja régi királyi városba is le lehet menni stb. 

Elő-Hosszabbítási lehetőségért írj és utazzunk tovább a Thai szigetvilágba és a nemzeti parkjaiba. 

Fényképek kedvcsinálónak,

klikk ide:

Thailand
Thailand,Ayuttaya

Amennyiben érdekel az út, akkor

szándékodat itt jelezzed,

s én megírom a részleteket, tudnivalókat.

Ez egy nonprofitra törekvő út.

About the author

Világlátott, világjárt, jártas a világban, mert világot járt.
Alternatív világjárás, alternatív világlátás.
165 ország, sok élmény, rengeteg tanulság, és végeláthatatlan történetek. Itt a blogomban.

Comments

  1. szia. én dec 3 án indulok BKK.ba onnan burmába lehet egybeesik az utunk? Igaz nekem kicsit több időm lesz ott. Esetleg beszélhetünk?

  2. Kedves Gábor!
    Remélem még nem vagyok elkésve!
    Érdeklődnék a túra árkalkulációjáról és a további részletekről.
    Kérlek küldj tájékoztatást emailben.
    Előre is köszönettel:
    Lilla

Hozzászólás a(z) dessewffy peter pal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*